Connect with us

Szabadügynök

Rőtszakállú Koetter legénységet toboroz – Buccaneers FA-kitekintő

A Tampa Bay Buccaneersre a tavalyi offseasont követően úgy gondolhattunk, mint arra a csapatra, aki a 2017-es szezon üde színfoltja lesz. Mint kiderült, ezzel alaposan mellé lőttünk és mindössze egy csalódást keltő 5-11-es szezonra futotta Dirk Koetter legénységétől. Az elmúlt szezonban kijövő problémákra idén 71,2 millió dollárból kereshetnek megoldást, ami az ötödik legtöbb az egész ligát tekintve.

A Buccaneers szezonját két igazán nagy probléma határozta meg. Az egyik, hogy a szoros mérkőzéseiket képtelenek voltak megnyerni, 3-7-es mérleget tudhattak magukénak azokon a meccseken, ahol egy labdabirtoklás volt a különbség. A másik, hogy képtelenek voltak négy emberrel nyomást helyezni az ellenfél irányítójára.

 

A tisztogatás már megkezdődött a csapatnál és több helyen is a teljes rebuild fázisába léphet ebben az offseasonban a Buccaneers. Gerald McCoy mellett valószínűleg senki nem marad a 2017-es garnitúrából a defensive tackle-ök közül. Chris Bakert már kivágta a csapat, mellette két DT Clinton McDonald és Sealver Siliga is szabadon igazolhatók lesznek és nem valószínű, hogy visszatérnek a csapathoz. Defensive end poszton hasonló a helyzet, Gholston az egyetlen biztos pont, mivel Robert Ayers valószínűleg Baker sorsára jut majd (ezzel további 6 millió dollár szabadulna fel a plafon alól), Will Clarke-nak pedig nincs szerződése a 2018-as szezonra.

A secondaryből Brent Grimes jó kérdés. A 35. életévébe lépő cornerback tavaly posztján csapata legjobbja volt és a Bucs elmondása szerint vissza is szeretné igazolni a játékost, de kérdés, hogy milyen áron tehetik meg mindezt. 6 millió körüli összegért már nem valószínű, hogy belemegy a dealbe a Tampa, márpedig Grimes nagyjából ilyen összeg körül gondolkodik. Robert McCaint viszont lehet nem ártana visszaigazolni slot cornerbackként. Továbbá a safety T.J. Ward újraigazolásán is elgondolkodhat a vezetőség.

 

A támadókon végignézve Doug Martin kivágását követően a támadósorból is elkezdte a csapat eltüntetni a nem kívánatos elemeket. Martin mellett egy másik running backért, Charles Simsért sem fog harcolni a Tampa. A Bucs támadófalának teljesítménye bőven hagyott kívánnivalót maga után, így egyáltalán nem lenne meglepő, hogyha a baloldali tackle-nek, Donovan Smith megmutatnák, hol van a kijárat. A guardként és centerként is bevethető Ali Marpetet valószínűleg visszaigazolja a csapat.

A Buccaneers el van engedve alaposan RFA játékosokkal, akik ráadásul még hasznosak is, így nem valószínű, hogy könnyen megválnának a Cameron Brate, Adam Humphries, Adarius Glanton és Ryan Russel négyes bármelyikétől is. Olcsón megtarthatóak és még a rotációban is hasznos szerepet töltenek be.

Láthatjuk, hogy sok toldozandó lyuk van a csapatnál, de mivel van mit a tejbe aprítani, ezért bőven lehet nagyot és sokat álmodni a Bucsnál. Nézzük, hogy hol és kik jöhetnek számításba.

Ahogy azt a poszt elején írtam, az egyik legnagyobb probléma a pass rush volt a 2017-es szezonban. Mindössze 22 sacket gyűjtöttek a szezonban. Az tény, hogy a szezon nagy része arra ment rá, hogy valahogy pótolják a Noah Spence kiesését követően keletkezett űrt, de ez a teljesítmény akkor is arcpirító. Az biztos tehát, hogy defensive end posztra mindenképp kell erősítés, ez feltehetően érkezik is majd a piacról. Pénz nem számít alapon a legnagyobb nevek közül válogathatnak. Florida és a sok pénz pedig a játékosok számára is vonzó. A fal belsejéből pedig McCoy kikapcsolásával elvész minden, így mellé sem ártana egy produktív játékos ezen a téren.

Baloldali tackle sem ártana, Winston rengeteget szenvedett a vakoldalról érkező nyomással. Az egykori második körös Donovan Smithről, ha valóban lemond a csapat és nem tervezi visszaigazolni, akkor erre a posztra is szükséges lenne valakit igazolni. Nate Solder lehet az elsődleges célpontjuk (ahogy nagyjából mindenkinek, aki tackle után néz az idei piacon).  Ha pedig Smithszel mégiscsak terveznek, akkor a fal belsejét lehetne erősíteni elsősorban azzal az Andrew Norwell-lel, aki új dimenziót tudna nyitni a belső futások terén kiváló teljesítményével.

Szintén égető kérdés a cornerback poszt, ahol Vernon Hargreaves az egyetlen biztos pont a széleken (fiatalsága és a belé fektetett első kör miatt). Brent Grimes ugyan csapata legjobb cornerbackje volt a mögöttünk álló szezonban, de az biztos, hogy az ő helyére kell találni egy igazi shutdown CB-t, hiszen még ha visszaigazolják, akkor sem hosszú távú megoldás. Az idei piacot elnézve pedig azért találhatnak jobb játékosokat is Grimesnál, mind korban, mind teljesítményben. Elég csak a Trumaine Johnson – Malcolm Butler – Kyle Fuller hármasra gondolni.

 

Zárásként pedig a futóposztot hoznám, mint mindenképp betöltendő poszt. Peyton Barbernek ugyan vannak villanásai, de a csapatnak most egy olyan domináns futóra van szüksége, aki a konstans futóteljesítmény mellett a passzjátékoknál is állandó segítséget tud jelenteni Jameis Winstonnak.

Nyilván minden hiányt nem tudnak majd feltölteni a piacról, de az 1/7-es draftpozíció ideális ahhoz, hogy olyan fiatal tehetséget hozzanak, aki azonnal bevethető lesz 2018-ra.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!