Kevin Colbert, a Steelers GM-je szerint Ryan Shazier még nem fog játszani jövőre. Nagy meglepetés nem övezi a bejelentését, úgy fogalmazott, hogy
Mi is tudjuk. Ő is tudja.
A csapat tulajdonosa szerint viszont természetesen megtartják őt – a jófej megszólalás mellé azért lássuk a realitást is, Shazier baromi jó játékos egészségesen, minden pénzt megér, ráadásul a szerződése is ki fog tolódni egy évet.
Shazier a 13. héten szerzett brutális gerincsérülést, azonnal megműtötték, és néhány nappal később már meg is kezdte a rehabilitációt. A 2018-as szezont biztos kihagyja, viszont a műtét és a kevés kiszivárgó hír kapcsán optimisták a szakértők. Úgy vélik, hogy még a szezon folyamán pályára léphet edzéseken, ahol egyre nagyobb terhelésnek vetik alá őt. Az igazi veszély viszont a fejében van, kérdéses, hogy a traumák után képes lesz-e ugyanolyan odaadással játszani.

Legfrissebb cikkeink
- Nézd velünk élőben a draft második napját
- Május 14-én jön a 2025-ös szezon menetrendje
- A Lions mindkét első körösének opcióját lehívta
- Sean McVay: Olyan sokat ajánlott a Falcons, hogy nem tudtunk rá nemet mondani
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását