Pont arról írtunk az éjjel, hogy Ndamukong Suht akár ki is vághatja a Dolphins – ami pénzügyileg nem igazán érné meg -, ehhez pedig jól kapcsolódik az a kis sztori, hogy Suh a nyáron azt mondta az Eagles stábjának, hogy akár ingyen is játszana náluk.
Robert Klemko (Sports Illustrated) azt írta a héten, hogy amikor a nyáron az Eagles és a Dolphins közös edzést tartott, a floridaiak játékosait lenyűgözte, hogy milyen gyors tempójú a sasok edzése. Suh pedig odament az Eagles védőfaledzőjéhez, Chris Wilsonhoz és ezt mondta:
Hihetetlen, ahogy edzetek. Nem érdekel a pénz. Azt hiszem ingyen is játszanék nálatok jövőre.
Wilson erre csak annyit tudott mondani, hogy ezt akkor írásba is foglalhatják?
Most hogy előjött ez a sztori, Suh a Dolphins szóvivőjén keresztül persze tagadta, hogy ezt mondta volna. Ettől függetlenül félelmetes elképzelni, hogy az Eagles védőfalát még Suh is erősítené – ráadásul fizetni sem kellene érte. Nyilván ebből nem lesz semmi, de érdekes, hogy Suhnak ennyire megtetszett az Eagles edzése és ekkora különbségek lehetnek két csapat módszerei között.

Legfrissebb cikkeink
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- A jövő sztárjai – Travis Hunter
- Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
Legutóbbi hozzászólások
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- katonadani on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Sigismundus on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Hurrá Torpedó on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
Suh régen elég problémás személyiség volt. Manapság ezzel mi a helyzet?
A cikkbeli szoriból kitűnően mostanság sem egy százas. :)
Lehet rá esélye ha tényleg kivágják idén, de valami azt súgja, hogy amikor ott állna a contract felett, nehezen biggyesztené oda a nevét a 0 mellé…