Azok után, hogy Marty Hurney már nem csak ideiglenesen, hanem végleg a Panthers general managere lett immár sokadik alkalommal, meg is kezdte új rezsimje első hivatalos cutjait. Ahogy az várható volt, két veterántól is búcsút vett a cap space növelése érdekében, így Kurt Coleman és Charles Johnson is lapátra került.
Coleman az utóbbi három évben stabil kezdője volt a Panthers secondaryjének, csak sérülések miatt hagyott ki meccseket. A 29 éves safety szerződése még két évig érvényes lett volna, de idő előtt megköszönték a csapatért tett szolgálatait. Bár kezdő volt, pótlása nem lesz lehetetlen, akár a szabadügynök piacról, akár a draftról történik meg. Johnson elküldése sem a semmiből érkezett, hiszen a 31 éves defensive end sem kápráztatta el játékával a nagyérdeműt az utóbbi években. Vele inkább egy régi motoros mintsem egy remek játékos távozik, képességei ugyanis megkoptak a korával, de 11 évet így is lehúzott Charlotte-ban.
Ezekkel a lépésekkel $5,9 milliót szabadítottak fel a salary capben, de ami még fontosabb, kezdik átformálni a védelmüket. A védőkoordinátor a Cardinals főedzője lett, akit a linebackerekkel foglalkozó szakember is követett, Johnson és Coleman most távozott, és Julius Peppers valamint Star Lotulelei is erre a sorsa juthat szabadügynökként.

Legfrissebb cikkeink
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata