Amikor egy játékos sérülést szenved, sokan tartanak attól, hogy mennyire fog megváltozni a játéka, miután visszatér. Nagy átlagban mondhatjuk, hogy semennyire, vagy csak kevésbé befolyásolja ez a játékosokat későbbi karrierük során, de láthattunk már olyan példát is, hogy valaki emiatt visszavonult (Dwight Stephenson). Az egyik legnagyobb félelem az amerikai focisták és általában a sportolók közt az ACL-szakadás, mivel nagyon lassan gyógyul, és akár ketté is törhet egy pályafutást. Carson Wentz, a Philadelphia Eagles irányítója még decemberben szenvedett ACL-szakadást, de szerencsére javul az állapota, és a 2018-as szezon kezdetén akár fel is veheti a sisakját.
Határozottan nem fog megváltozni a játékom. Ez az, ami sikeressé tett az előző szezonban és az egész pályafutásom alatt. Ha van valami, amit megtanultam, mióta a ligában vagyok az az, hogy hogyan védjem meg magam. Nem fogom hagyni, hogy a sérülés bármin is változtasson. A célom az, hogy folytassam a rehabilitációt, teljesen felépüljek, és már az első héten a pályán lehessek.
Wentznek megvannak a képességei, ami miatt ilyen sikeres lehet. A zsebben való mozgása szinte hibátlan, és okosan dönt a pályán az esetek nagy többségében. Remélhetőleg tényleg felépül az idény kezdetére, és játszhat, de ez a rehabilitáción és rajta múlik – akkor pedig határozottan ott lesz a csatatéren.
A statisztikák azt mutatják, hogyha a játékosok egészségesek tudnak maradni a két évig, akkor 25%-ban kihagynak egy-két mérkőzést. Ha egyszer lesérülnek, akkor a szám rögtön 30-40%-ra ugrik fel, térdsérülésnél pedig 50% az esély. Általában a gyógyulás után sokan visszatérnek, és sokan hozni is tudják korábbi teljesítményüket, hála az orvosoknak és a maguk kitartásának.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő