A free agency pár napon belül nyílik, az egyik legaktívabb csapat pedig az Atlanta Falcons. Az utóbbi napokban kivágták Derrick Shelbyt és Levine Toilolot is, most pedig további lépéseket tettek. Ez az aktivitás nem túl meglepő, mert nem álltak éppen jól a sapka alatt és a két kivágással is alig 20 millió dollár körül mozognak. Most azonban tovább szűkítették a lehetőségeiket.
Hosszabbítottak ugyanis a csapat rúgójával, Matt Bryanttel. A két fél között egy három éves, 10,5 millió dollárt tartalmazó üzlet született, ami további másfél millió dollárral növekedhet a rúgó teljesítményétől függően.
Bryant hosszabbítása a kevés pénz ellenére sem meglepő, mivel a liga egyik legbiztosabb lábú, tartósan konzisztens játékosáról van szó. A 3,5 millió dolláros éves fizetés pedig abszolút nem számít soknak a kickerek piacán. Ryan Succop kísértetiesen hasonló szerződést kapott, Graham Gano pedig szintén ilyen szerződést vagy franchise taget kaphat. A Falcons ezzel további három évre biztosította be magát ezen a poszton.

Legfrissebb cikkeink
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- A jövő sztárjai – Travis Hunter
- Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
Legutóbbi hozzászólások
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- katonadani on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Sigismundus on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Hurrá Torpedó on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem