Connect with us

Hír

A Giants állítólag két első kört kér OBJ-ért

A Giants hivatalosan nem árulja Odell Beckhamet, de természetesen senki sem érinthetetlen. Korábban OBJ állítólag két Rams játékosnak is azt mondta, szívesen játszana Los Angelesben, de a Browns is lehetséges opció, legalábbis Jarvis Landry nagyon örülne neki. Adam Schefter potenciális csapatot nem említett, de szerinte két első kör OBJ ára.

 

 

 

A két első kör igazából nem is sok. Már persze, ha azt nézzük, hogy például Sammy Watkinsért két első kört adott a Bills és a két játékos között ég és föld a különbség. Persze Watkins mellett szólt az, hogy ő minimum négy évig viszonylag olcsó volt, míg OBJ-t jelenleg meg kellene kínálni egy 17 millió dolláros szerződéssel – minimum.

 

2013-ban a Vikings elcserélte a korábbi első körös, nagy pénzt akaró elkapóját, Percy Harvint a Seahawksnak egy első, egy harmadik és egy hetedik körért cserébe, majd Harvin kapott egy hat éves, 67 millió dolláros fizetést (ez négy éve topnak számított). Harvinból bust lett, egy végtelenül túlfizetett, balhés visszahordó, viszont OBJ egy bizonyítottan top elkapó már most, egy első és mondjuk két harmadik kör sem lenne elképzelhetetlen érte.

 

Az SBNation szerint egyébként öt csapat esélyes rá: a Browns, a Colts, a 49ers, a Packers és a Rams.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!