A Green Bay Packers elég nagy lépést tervez Aaron Rodgersszel, a csapat irányítójával. Hamarosan ugyanis ő lehet a legjobban fizetett játékos, még Jimmy Garoppolo szerződését is felül akarják múlni. A San Francisco 49ers új irányítója egy 5 évre szóló, $135,7 milliós szerződést kapott, (mondjuk sikerült neki nagyon csapatbaráttá tennie) ezt pedig azért elég nehéz lesz túlszárnyalni.
A Packers elnöke, Mark Murphey mondott egy-két érdekes dolgot az ESPN-nek, és meghívták Rodgers ügynökét és két nagy vezetőt, Brian Gutekunst general managert és Russ Ballt, hogy beszéljék meg, mi is lesz a szerződéssel.
Volt egy nagy tárgyalásunk az ügynökével, és magabiztos vagyok. Bízok benne, Brianben, Russban és természetesen Aaronban is. Mindkettőnk számára előnyös üzletet fogunk kötni.
Gutekunst is rátett még egy lapáttal:
Természetesen szeretnénk mielőbb megkötni az ütletet. De ha az NFL legjobb játékosa van a nálad, akkor az nem lesz olcsó mulatság.
Egyszer volt már Rodgers a legjobban fizetett játékos, amikor 2013-ban $110 milliós szerződést kapott. De annak már vége és ígyis-úgyis kapott volna újat a Packerstől, így most sikerült elérnie, hogy még nagyobb pénzt kaphasson, amihez pedig Garoppolo szerződése lesz a mérvadó. Rodgers 34 éves, így elég kérdéses, hogy hány éves szerződést fog még kapni, bár játékán neki sem látszódik a kora.

Legfrissebb cikkeink
- A Lions mindkét első körösének opcióját lehívta
- Sean McVay: Olyan sokat ajánlott a Falcons, hogy nem tudtunk rá nemet mondani
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
- BREAKING: A Jaguars felcserélt a Browns helyére!
- BREAKING: Cam Ward az 1/1-es!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
Én bírom A-Rod-ot, de nem akarna inkább gyűrűt nyerni, mint a kétes értékű, és gyorsan múló “legjobban fizetett QB” címet?
Már van neki :)
Én is csak azt tudom mondani, hogy egy már van neki. A HoF tagság is biztos, Brady, Manning vagy Favre rekordjainak megdöntésére pedig a sérülései miatt nincs esélye. A gyűrűt ráadásul nem lehet garantálni, főleg nem az NFC-ben, főleg hogy még a csoportgyőzelemért és a rájátszásba jutásért is keményen kell küzdeni várhatóan a Packersnek a jövőben. A pénz viszont biztos, minek mondana le róla 1-2 talán nyerhető gyűrű miatt? A családra is kell gondolni. :)
“Egyszer volt már Rodgers a legjobban fizetett játékos, amikor 2013-ban $110 milliós szerződést kapott. ”
Ha ez nem elég a családra (plusz a reklámok), akkor a mostani 100+ millióval sem lesz elég :D
Bár mintha olvastam volna valahol egy pletykát, hogy a felesége megcsalta egy forgatáson, lehet a válásra gyúr…
Ha 30 millios atlag alatt megussza a Packers az az igazi csapatbarat szerzodes. Ennel lehet hogy Cousins vagy Ryan is tobbet fog kapni, de 1-2 even belul sokan. Rodgers olyan jo, hogy szinte csak alulfizetni lehet. :)
Nem sok értelme van egy nagy szerződésnek, ha nem lesz melette csapat. Érdemesebb lenne belemennie egy évi 22-25 millkó közötti fizetésbe. Amiből nem hal éhen, de elfér melette több klaszis.
Az NFL nem így működik. :)
Brady mesternek még is megy.