Connect with us

Érdekességek

Bell akár még érhetne is évi 17 millió dollárt

Állítólag Le’Veon Bell annyi pénzt szeretne kapni, mint Antonio Borown. Ez olyan szinten jó, hogy AB kevés garantáltat kapott (bár Bell ebből is sokat akar…), bár az évi 17 millió azért nagyon sok egy olyan poszt játékosának, aminek a legjobbjai 7-8 millióért játszanak. Bell egész biztosan nem ér többet, mint LeSean McCoy és Devonta Freeman együtt, ráadásul a futó egy Jetsben vagy Lionsben az 1000 yardért is kénytelen lenne vért izzadni, hisz ott nem a liga egyik legjobb támadófala blokkolna előtte egy rászabott rendszerben. Egyedül a Steelersnek érhetne meg 17 millió dollárt, legalábbis papíron:

 

 

Bell 2013-ban került a ligába és rögtön az NFL egyik legjobb játékosa lett. Külön érdemes megnézni a meccsenként hozott yardokat, hisz az újonc évében volt csak 100 yard alatt, de 2016-ban például meccsenként 157 yardot szerzett. 2017-ben pedig minden téren lenyomta Brownt. Az elkapó egyedül 2015-ben tudta túlszárnyalni a futót, de azt is csak azért, mert Bell mindössze hat meccsen játszott.

 

Brown egyedül a TD-k terén jobb a számok alapján, mint Bell, de ebben stabilan. Persze azért egy elkapó és egy futó szerepe teljesen más, nehéz egy az egyben összehasonlítani őket, de ha csak a nyers számokat nézzük, akkor Bell minimum hozza azt, amit Brown, de talán még többet is. Ebből kiindulva Bell 17 millió dolláros követelése nem is olyan sok és a Steelersnek akár még érhet is ennyit (de csak a Steelersnek).

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!