Még hivatalosan nem is lehet cserélgetni, de ez nem zavarja a csapatokat, megy az üzletelés. Most épp a Panthers és az Eagles egyezett meg Torrey Smith és Daryl Worley cseréjéről.
Smith tavaly kötött három éves, 15 millió dolláros szerződést az Eaglesszel, de maximum taktikailag volt hasznos eleme az offense-nek. A kivágásával 5 millió dollárt spórolhatott a csapat, és jó eséllyel meg is tették volna, ha nem sikerül megegyezni a Panthersszel. Emiatt az Eagles lehet a trade igazi nyertese, hisz egyrészt a pénzt továbbra is felszabadították, másrészt viszont szereztek egy 2016-os 3. körös cornert, aki még két évig bagóért fog játszani és annyira tavaly sem volt világtalan. Persze kell majd hozzá egy jó coaching, de még így is jobb, mint a semmi, a CB poszt pedig amúgy is need volt az Eaglesnél.
A Panthers is relatíve jól járt, mert így lett egy gyors, mélységi elkapója Newtonnak, még ha Smith messze nem olyan jó már, mint volt Baltimore-ben. Az idei rossz WR-piacon biztos nem tudtak volna ilyen olcsón ilyen szintű játékost találni, tehát mindkét csapat jól járt, csak az Eagles nagyobb nyertese az üzletnek.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
“kellesz”?
keleti kelleni fog