Dave Gettleman tisztában volt azzal, hogy újdonsült Giants general managerként mivel kell kezdenie az építkezését: egy támadófallal. Ahogy azzal is pontosan tisztában van, hogy ez nem lesz olcsó mulatság számára.
Andrew Norwell neve szinte állandó szereplő minden olyan csapat kívánságlistáján, akik támadófalat szeretnének húzni az irányítójuk köré. Nem meglepő tehát, hogy a Giantsnél is folyamatosan előkerül a legjobb szabadügynök guard, de sokak szerint a Giants van a pole pozícióban a megszerzéséért. Viszont ennek ára is lesz, hiszen minden bizonnyal ő lesz a legjobban fizetett guard a ligában, és túlszárnyalja Kevin Zeitler 5 éves, $60 milliós szerződését is. És ezzel Gettleman is tisztában van.
Nincs olyan irányító a ligában, aki azt mondaná, hogy srácok, középről engedjetek az arcomba nyomást, elbírok vele. Az ilyenek a kórházban végeznék az akciójuk után. Kellenek a jó guardok egy sikeres támadófalba, és a jó guardok előbb-utóbb degeszre keresik magukat. Most is akad néhány játékos, akik nagy pénzre számíthatnak, de a siker érdekében nekünk is alkalmazkodni kell, még ha sokak szerint nem érne annyit ez a poszt.
– mondta Gettleman.
Egy másik hír is felütötte a fejét a Giants háza táján, ami sokak számára meglepő. Gettleman kinevezése óta téma a csapatnál, hogy vajon mi lesz a “rossz magatartású” játékosok sorsa, például Dominique Rodgers-Cromartie. Sokáig úgy tűnt, hogy az ilyenek repülnek a csapattól, de jelen állás szerint csak rosteren belül repül DRC: állítólag free safetyként akarják használni a jövőben állandó jelleggel. Utóbbi fontos, mert már voltak meccs közbeni kísérletek, ahol a rutinos cornerback safetyként szerepelt a csapatban, de most full-time így szeretnék használni, ezzel is egy kis ösztönző adni a fiatal Darian Thompsonnak. DRC-nek minden adottsága megvan egyébként a poszt betöltéséhez, már csak az kell, hogy túlélje a free agency időszakot.

Legfrissebb cikkeink
- A Lions mindkét első körösének opcióját lehívta
- Sean McVay: Olyan sokat ajánlott a Falcons, hogy nem tudtunk rá nemet mondani
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
- BREAKING: A Jaguars felcserélt a Browns helyére!
- BREAKING: Cam Ward az 1/1-es!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
DRC utal utkozni es szerelni. Ez azert egy kicsit tre ha FS vagy.
na jó, de a Giants szakemberei ezt honnan tudhatnák róla?! nem biztos, hogy fórumoznak
Nem kell forumozniuk. Eleg ha elemzik a jatekat. Anno a Cardsnal is azert valtak meg tole olyan konnyu szivvel mert feltette a kis testet. Kb. koztudott volt hogy beszari.
“Nem kell forumozniuk. Eleg ha elemzik a jatekat”
Na, jó, de honnan értenének NFL-s csapat szakemberei az ilyesmihez?! Egy kicsit biztos értenek, de nyilván nem annyira, mint egy magyar fórum hozzászólói – ezért mondom, hogy semmi esélyük, ha nem olvassák.
“utal utkozni es szerelni”
Az NFLben ezekre amúgy sincs szükség… látod eddig is egész jól megélt nélkülük :)
Combine-ról, miért nincs cikk? :(
Lefosom a bokám ha DRC belemegy abba hogy fs-t játsszon. Szar is lenne azon a poszton mint kezdő IMHO.
IMHO? Életemben nem hallottam még róla, de legalább ma is tanultam valamit. :)
Ritkán de használom, rám ragadt régebbről amikor többet voltam kapcsolatban amcsikkal: in my honest opinion, azaz IMHO?