Connect with us

Rövidhírek

GOAT SB “C” csoport – Eredményhirdetés

Elérkeztünk Minden Idők Legjobb Superbowlja játékunk harmadik hetének a végéhez. A héten bemutattunk nektek 4 nagydöntőt a “C” csoporton belül, amikről ti is szavazhattok. A szavazás véget ért, illetve a szerkesztőség is döntött. Alább olvashatjátok az eredményeket:

 

Kronikk: Ezen a héten sem volt könnyű felállítani egy sorrendet. Egy másik csoportban lehet nálam előbb végzett volna, de itt az egy pontot az Raiders-Eagles döntőnek adtam, hiába tart még mindig két rekordot ez a döntő a többi esemény a múltba vész róla. A Patriots sikere kapott két pontot, szoros döntő volt és most már tudjuk, hogy valaminek a kezdete volt, de voltak nála jobb mérkőzések is ebben a csoportban. A Colts veresége megmutatta, hogy egy Super Bowl előtt nem lehet megmondani ki nyer, ha elhiszed hogy jobb vagy könnyen pofonok érhetnek, a három pontot ez a döntő kapta. Az első helyre pedig nálam a Ravens diadala került, talán összességében is az egyik kedvenc összecsapásom, amire már emlékszem is, volt itt minden izgalom, áramszünet, fordítás és a végén újra egy legenda búcsúzott szépen.

Jarred: Ezúttal nem voltam könnyű helyzetben, ugyanis ebben a négyesben három döntő is volt, amik számomra egy szinten állnak. Szóval kezdem az egyértelművel. A Raiders-Eagles döntő számomra nem volt egy túlzottan emlékezetes meccs, Rod Martin 3 INT-jét leszámítva semmit nem tudnék hosszabb távon felidézni belőle, ezért ez kapja az 1 pontot. Ami a másik hármat illeti…
Sokat gondolkodtam köztük, és bár én nem vagyok nagy rajongója a Ravens-49ers döntőnek, de ebből a hármasból egy fokkal kiemelkedik. Így ez kapja tőlem a 4 pontot. A maradék kettőnél pedig számomra az döntött, hogy bár a Patriots-Rams találkozó a végén izgalmas lett, de az egész meccset nézve eléggé egysíkú volt, illetve ha nincs egy védőszabálytalanság, akkor még az kevés izgalom is elveszett volna a végéről. Nem ez a kedvenc Patriots döntőm. A Jets diadala sem a nagy izgalmakról szólt, de ott valahogy ott volt az érzés, hogy a Colts vissza fog jönni, a Colts kilábal ebből, a Colts valahogy megoldja ezt. De nem, folyamatosan mélyebbre ásták a gödröt, és talán az NFL történelem legnagyobb pofonját osztotta ki nekik a Jets. Ez pedig megér 3 pontot.

Olvasók: Jöjjetek most ti. Az olvasói szavazás igazából alighogy elkezdődött, már véget is ért. A Ravens-49ers döntő már az elején olyan sok szavazatot kapott, hogy behozhatatlan előnyre tett szert. Végül a szavazatok felét begyűjtve (50,9%) magabiztosan nyerte ezt a szavazást, aminek köszönhetően kap +4 pontot. Majdnem 100 szavazattal többet kapott, mint a második helyen végző Patriots-Rams döntő, ami 27,88%-t kapott, 3 pontot szerezve ezáltal. A maradék két döntő nagyon beragadt a rajtnál, és eleinte egy-két szavazat volt csak a különbség közöttük. Végül a Jets-Colts döntő megnyomta a véghajrát, és meglógott a sereghajtó Raiders-Eagles elől. Előbbi 15,35%-t kapott, amivel 2 pontra tett szert, utóbbinak viszont az 5,88%-a csak 1 pontra volt elég.

 

Renningan: Ez egy elég egyértelmű kör volt. A 15. Super Bowl olyan volt, mint bármelyik random unalmas, egyoldalú meccs akár az alapszakaszból: a negyedik negyed elején már 24-3 volt a Raidersnek, az Eagles mindenhez csak asszisztált. Két pontot kapott a Patriots-Rams találkozó, mert bár a Pats védelem nagyon ott volt, támadóoldalon inkább a hibákról és játék menedzseléséről szólt a foci, bár ettől ez egy másik mezőnyben simán első is lehetett volna. Már csak azért is, mert a Jets-Colts sem a támadójáték miatt marad emlékezetes, de ez mégiscsak egy történelmi győzelem volt, hisz mégis csak az első AFL-es Super Bowl győzelmet szállította a Jets (meg azért elég durva belegondolni, hogy az általunk is ismert Jets egykor mennyire erős csapat volt). Az pedig egy pillanatig nem volt kérdés, hogy tőlem a maximális pontszámot a 49ers-Ravens kapja, nem véletlenül akartam én írni arról a meccsről: a szót nem is szaporítom, akit érdekel a kendőzetlen véleményem, az itt elolvashatja.

KGYM: Elég egyértelmű nálam, hogy a Raiders – Philly volt a legkevésbé izgalmas. A Raiders kényelmesen hozta a meccset, nincs is igazán jelentősége. Harmadik helyre húztam Joe Namath egyetlen gyűrűjét, ami szintén nem volt különösebben nagy cucc, viszont – a mostani SB-t leszámítva – ha valaha arról beszélünk, hogy az NFL egy paritásos liga, ahol bármi megtörténhet, minden héten háború, akkor ez kell, hogy eszünkbe jusson. Namath húzott egy merészet, megígérte a győzelmet az amúgy körberöhögött AFC számára, és a Colts akkoriban generációsnak tartott csapatát rongyosra verte. Második helyen szembemegyek a kollegákkal és veletek is, ugyanis én a Ravens győzelmét tettem a második helyre. A második negyedben eldőlt a meccs, és persze itt most az időhúzós safetyre gondol mindenki, de a legnagyobb hatását a szerződések alakulásában fejtette ki a meccs. Flacco a közelébe sem jutott az akkori teljesítményének, viszont irgalmatlan pénzt zsebelt be – és zsebel be a mai napig. Számomra a legfontosabb a négyesből a Patriots-dinasztia elindulását jelző győzelem, ahol a félidőben már elég stabilan vezetett a Pats, mégis körömrágós utolsó drive-ok segítségével váltotta le Brady és Belichick a régi gárdát, és mutatta be a sport legnagyobb hatású dinasztiáját.

Véget ért tehát ez a kör is, és a “C” csoport győztese 19 ponttal a Ravens-49ers összecsapás lett, ami így automatikusan továbbjutott. A második helyen döntetlen helyzet alakult ki, a Jets-Colts és a Patriots-Ravens is 13-13 pontot kapott, így végső soron mindkettő reménykedhet még egy Wild Card helyben. Az utolsó helyezet pedig a Raiders-Eagles lett, ami csupán 5 pontot szerezett.

Ezzel véget ért a “C” csoport, hamarosan folytatjuk a “D” csoport döntőinek bemutatásával.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!