Connect with us

Rövidhírek

GOAT SB “F” csoport – Eredményhirdetés

Elérkeztünk Minden Idők Legjobb Superbowlja játékunk hatodik hetének a végéhez. A héten bemutattunk nektek 4 nagydöntőt az “F” csoportból, amikről ti is szavazhattok. A szavazás véget ért, illetve a szerkesztőség is döntött. Alább olvashatjátok az eredményeket:

KGYM: A leggyengébb meccs nálam a Buffalo veresége volt a Washington ellen. Semmi izgalom, a Bills támadósora nem tudta feltörni az ellenfél védelmét, lesimázták őket. Ennél sokkal érdekesebb volt két kecske első gyűrűje is. Montana és Manning először, de egyikük sem utoljára nyert Super Bowlt. Nehéz dönteni a kettő között, de talán mégis a Colts mellett tenném le a voksot, hiszen Peyton Manning gyűrűje mennyiségileg talán értékesebb. Az első helyre egyértelmű, hogy a Broncos győzelme kerül, mégpedig Terrell Davis miatt. Aki élete meccsét MVP-formában végigtolja egy KIBASZOTT MIGRÉNNEL, amitől a látótere is beszűkül, az nem ember. Magam is migrénes vagyok, és talán első kézből tudom így értékelni, mekkora teljesítményt nyújtott.

Jarred: A Bills vesszőfutása a 90-es években sok ember szívét megdobogtatta, és a többség alapvetően velük érez együtt a négy elvesztett döntő miatt. Én is sajnálom őket, mert ennyiszer elbukni a győzelem kapujában tényleg hatalmas balszerencse. Ám ha van olyan vereség, amiért nem tudom őket sajnálni, akkor az a Redskins elleni. Ott ténylegesen megérdemelték a vereséget, mert ilyen dekoncentráltan egyszerűen nem lehet játszani. És egy olyan döntő, ahol az egyik csapat elveszíti a fejét az nálam csak az utolsó lehet.
A harmadik helyre Manning első SB győzelme került, ami bármennyire is furcsa de nem Manningről szólt. Bennem első sorban az maradt meg erről a döntőről, hogy Hester nagyszerű visszahordását Rex Grossmann hogyan próbálta minél jobban tönkretenni. A második helyezett a 49ers első győzelme lett. Ugyan az első félidőt végigdominálta a 49ers, de azért a harmadik negyed adott egy kis izgalmat. Ha sikerült volna megtenni azt az 1 yardot a Bengalsnak, akkor bizony bajban lett volna a 49ers. Az első helyezettem pedig értelemszerűen a 32. döntő lett. Két nagy legenda összecsapása, ami ezúttal tényleg izgalmas is volt.

Olvasók: A szavazatoitok alapján ti sem tartottátok feltételenül jó döntőnek a Bills-Redskins meccset, hiszen 6,5%-al az utolsó helyen végzett. A 49ers első győzelme már jóval több szavazatot kapott, egész pontosan 20,5%-al sikerült a harmadik helyen végeznie. Manning és Elway között nagy harc volt, és sokáig alig egy-két szavazat volt a két döntő között. A végére azonban Elway belehúzott, és végül 41%-al az első helyen sikerült végeznie, Manning pedig 32%-al a második helyet kaparintotta meg.

Renningan: A 49ers-Bengals találkozó annyira nem érintett meg, hiába kapaszkodott a végén a Bengals, egyszerűen unalmas volt. Harmadik helyre az újabb Bills vereség került: nem azért mert ne lett volna jó vagy szórakoztató a döntő, de egyszerűen már fájdalmat okoz szerencsétlen csapat szenvedése. Ennyire domináns még a Patriots sem volt, és mégsem sikerült a Billsnek egyetlen egyszer sem nyernie, ez pedig nagyon kellemetlen utóízt ad az egésznek. Az ezüstérmes nálam a Colts-Bears lett, mert azért mégiscsak ez volt Peyton Manning első győzelme, másrészt elég jó volt azért a meccs, Devin Hestert soha nem felejtem el. A négyes legjobbja viszont egyértelműen a Broncos-Packers lett, mert nem csak, hogy szoros volt, de itt végre összejött Elwaynek a siker, pedig szívott ő is ezelőtt majdnem annyit, mint a Bills.

Kronikk:  A 49ers  győzelme lett nálam ezen a héten az utolsó, első félidőben gyakorlatilag letudták a meccset, majd hiába próbálkozott a Bengals ez csak szépítésre volt elég. Hátulról a második lett a Colts győzelme, hiába áll a szívemhez közel ez a mérkőzés, az eső is hozzátett, hogy ne lássunk egy szép mérkőzést. A második lett a Bills újabb veresége, megint úgy sikerült kikapniuk, hogy a  mérkőzés elején még jól álltak, de úgy látszik a szezon végére fejben mindig elfáradtak. Az aranyérmes a héten Elway és a Broncos lett, egy végig szoros és izgalmas csata volt, ahol sikerült nyerniük.

Az „F” csoport győztese ezek alapján a Broncos-Packers döntő lett, amely elsőként kapta meg  maximum szerezhető 20 pontot. Szóval nyugodtan mondhatjuk erre a csoportra, hogy „This one’s for John!” Második helyen 13 ponttal Manning első győzelme végzett, ám a korábbi csoport eredményeinek ismeretében már ki lehet jelenteni, hogy ez nem elég a Wild Cardra. Az utolsó két helyezés között pedig egy pont döntött Montana javára.

Ez lett volna az „F” csoport, jövő héten jövünk a „G” csoport döntőivel.

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x