Connect with us

Magyar foci

Hullámzó vizeken fognak vadászni a Cápák

Meglehetősen hullámzóra sikerült a Győr Sharks 2017-es szezonja, hiszen voltak mérkőzések, melyeken fel tudtak nőni a várakozásokhoz és akár pontgyárként is tudtak működni, míg voltak meccsek, amiken semmi nem jött össze. Egy sikerrel zártak, de lehetett volna az több is, ha a szerencse melléjük pártol, de így sem lehet sok panaszuk, mindent beleadtak, hogy végül emelt fővel zárhassák az évadot. Valami hasonlóra készülnek idén is, habár kicsivel nehezebb helyzetből kell indulniuk, mint a többieknek.

Fotó: Photopium

Miben változott meg a csapat?

Talán egyszerűbb lenne azzal kezdeni, hogy miben nem, de nézzük csak meg, mi a helyzet a csapat háza táján. Rengeteg problémával, változással kellett nekik is megbírkózniuk, de talán a legfontosabb náluk is a pálya kérdése volt. Egészen március elejéig úgy tűnt, hogy 2018-ban pályájuk sem lesz, ami nem épp a legoptimálisabb kiindulási helyzet egy HFL-szezon előtt, végül aztán kitisztult a helyzet és idén is használhatják az Elektromos pályát. Pálya ugyan lett, de a sok huzavona rányomta a bélyegét a csapat felkészülésére is, ugyanis edzeni nem nagyon tudtak megfelelő körülmények között. Erre Becs Péter is kitért egy humoros mondattal, miszerint tökéletesen tudták levédekezni a hosszú passzjátékokat a kispályás edzések során. Tehát meggyűltek a gondjaik a srácoknak, de a mostoha körülmények ellenére is kitartóan igyekeztek készülni.

Tavaly még a Grátz Vilmos által megüresedett főedzői posztot John Burleson töltötte be, azonban az ő karrierje nem tartott túl sokáig Győrben, 2018-ra új vezetőedző után kellett néznie a Cápáknak. A választásuk egy kaliforniai származás fiatalemberre, Troy Bakerre esett. Bakernek van már európai tapasztalata, Svájcban és Norvégiában is dolgozott már, ahol sikeres éveket tudhatott magáénak a támadó beállítottságú stratéga. A csapat tervei szerint az új edző egy teljesen új felfogást fog hozni a csapatba mind felnőtt, mind pedig utánpótlás szinten, az elvárások tehát nagyok felé.

Fotó: Hungarian Football

Ahogy az új kezdő irányító, Cody Enman felé is, aki a tavaly szezon egyik legjobb irányítójának tartott Phillip Garcia helyét örökölte meg. Enman egy igen agilis, tehetséges játékos, akinek szintén van európai múltja és akár több poszton is bevethető, de természetesen irányítóként számolnak vele elsősorban. Becs szerint nagyon hamar beilleszkedett a csapatba, könnyen közös nevezőre jutott a csapat hangadóival. De nem csak az ő érkezése számít erősítésnek, a nagyon fiatal és tehetséges Szabó Dániel érkezett a támadófalba a Bulldogstól, valamint több régi játékos tért még vissza ugyanezen csapategységbe. Nem számítanak új érkezőknek, de idén is a Sharks mezében fog játszani Andres Fernandez és Arthur Brown is. Tavaly már láthattuk mindkettejüket, egészen parádés megmozdulásokra képesek, de edzőként is hasznos tagjai a közösségnek. Érdekesség, hogy ők ketten már a gimnáziumban is egy csapatban játszottak az Államokban.

Az érkezők mellett fontos megemlékezni a nagyobb nevű távozókról is. Rácz Balázsra és Horváth Gergelyre sem számíthat idén a csapat, előbbi a Dunaújváros Gorillaz színeiben fog majd szerepelni idén, utóbbi pedig Amszterdamba költözik. Távollétükben a rutinos Becs Lászlóra és a szemtelenül fiatal Börzsei Bálintra fog majd nagyobb szerep hárulni. Természetesen mindketten érzékeny veszteségek, hiszen hosszú időt töltöttek a csapatnál és nem csak mint játékosok, hanem mint barátok is hiányozni fognak a győrieknek. Csakúgy, mint Gyarmati Máté, aki irányító és safety poszton is bevethető, ő 2018-tól az Enthronersben fog majd szerepelni. Mellettük még Rasek Mártont érdemes kiemelni, aki sajnos sérülése miatt nem tudja vállalni a 2018-as szereplést.

Mik az elvárások 2018-ban?

A humoros válasz erre a kérdésre sem maradt el, Becs azt mondta, hogy szépek lesznek, legalább is reméli, mert az új mezeik még nem készültek el, de már nagyon várják őket. Tudják, hogy az eléjük gördült akadályok nem segítették a felkészülésüket, de Troy Baker érkezésével olyan szakmai hátteret nyert a csapat, amire fel lehet húzni egy egész szezont a HFL-ben. Sokat fejlődtek mindhárom csapategységet nézve, ami bizakodással tölti el őket, azonban a Földön járnak és tudják, hogy ez mással sincs másképp. Becs úgy gondolja, hogy bőven lesznek jó pillanataik, olyan meccseik, amiken meglepetéseket fognak okozni, de tudja, hogy lesznek hullámvölgyek is, amiket annak tud be, hogy a keret mélysége nem az igazi. A Cowbells-Wolves-Enthroners triót nagyon erősnek látja, de elmondása alapján a 2018-as HFL sem lesz más, mint az eddigiek, leszek bőven meglepetések, upsetek, amikből ők is jól jöhetnek ki és akár egy playoffos helyet is megcsíphetnek a “nagyok” között.

Mikor láthatjuk őket a hazai pályákon?

Az idei HFL-t egyből egy tévés szerepléssel indítják, ráadásul egy nagyon érdekessel, hiszen a jól ismert Grátz Vilmosék ellen kezdenek idegenben. Utána viszont sok időt kell várnunk, hogy újra a televízióban láthassuk őket:

  • 03.25: @ Gorillaz (Digi)
  • 04.08: vs Eagles
  • 04.29: vs Steelers
  • 05.06: vs Tigers
  • 05.19: @ Enthroners (Digi)
  • 06.02: @ Cowbells
  • 06.16: @ Wolves

A szezonjuk egy kellemes kis idegenbeli túrával zárul, viszont nagyon keletre nem kell utazniuk, de azért így is több, mint 1000 kilométert fognak megtenni a 2018-as idény során.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások