A Lions offseason tervei között szerepel, hogy valamilyen formában megpróbálják megerősíteni a több sebből vérző futó posztjukat, ezért több olyan veterán futó is látogatást tesz náluk, akik korábban egészen parádés szezonokat futottak. Az egyik ilyen futó a Carolinából tíz év után kivágott Jonathan Stewart, aki hétfőn tesz látogatást a csapatnál, hogy bebizonyítsa, maradt még neki a tankban.
Vele kapcsolatos érdekesség, hogy bár nem mai srác, de legjobb szezonját éppen akkor produkálta, amikor Jeff Davidson volt a Panthers támadófalának edzője. Ez önmagában nem is lenne fontos, de Davidson most épp Detriotban edzi az offensive line-t, ezért mindenképpen különleges lehet a 2009-ben 1133 yardot és 10 futott TD-t összeszorgoskodó Stewart látogatása.
Az ex-carolinai futó mellett egy szintén frissen kivágott back érkezik a Lionshoz DeMarco Murray személyében. Ahogy Stewart, úgy Murray sem fiatal már, hiszen idén töltötte be a 30. életévét, ami már nem számít kevésnek ezen a poszton, és a 2017-es szezon során is látszott már rajta az idő vasfoga, a sebességéből és gyorsaságából is sokat veszített. Nagy kérdés, hogy mi a Detroit terve velük, de a backfieldre mindenképp kelleni fog egy nagyobb termetű, power back, aki fel tudja húzni a tavalyi szezonban ligautolsó futóegységet.

Legfrissebb cikkeink
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata