Hiába hozta karrierje legjobb évét, az NBC Sports Boston szerint kicsi az esély arra, hogy Dion Lewis New Englandban maradjon. A 27 éves futó ugyanis csalódott, hogy a tavalyi szezon elején keveset használták, ahogy a Super Bowlos aktivitásával sem volt elégedett. Ráadásul szeretne nagy pénzt is kapni, amit aligha a Patriotstól kap meg, amikor James White, Mike Gillislee és Brandon Bolden is aktív szerződéssel rendelkezik.
Lewis 2011-ben ötödik körös pick volt, az Eagles draftolta, de 2014-ig mindössze 36 futása volt és a Coltsot is megjárta. 2015-ben került a Patriotshoz, ahol sérülések miatt nem tudott kibontakozni, két év alatt 14 meccsen játszott, de ezeken 4,6-os átlaggal futott és elkapásokban is kiváló volt. Tavaly azonban sikerült egészségesnek maradnia, 16 meccsen nyolcszor kezdő is volt, öt yardos átlaggal 896 yardot és hat TD-t szerzett, valamint 32 elkapásból volt még 214 yardja három TD-vel.
Ezek után van keresnivalója a piacon, a reális értéke 5-6 millió dollár körül lehet és biztos lenne olyan csapat, ami ezt meg is adná neki (például a Lions is opció lehet Matt Patricia miatt).

Legfrissebb cikkeink
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
- A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Rövidhírek: A Browns Wentzet szemelte ki, és volt pár kisebb igazolás
- Stefon Diggs a Patriotshoz látogat, és új linebackere is van a New England-ieknek
- A liga 2. legjobban fizetett pass rusherévét tette Danielle Huntert a Texans
- Megtalálta Laremy Tunsil utódját a Texans?
- Fizetéscsökkentésre vette rá sztár linebackerét a Bills
- Íme az összes szabálymódosító javaslat
- A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Cseh Tibor on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Miloo on A Lions átalakítaná a kiemeléseket a rájátszásban
- zekeffron on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
Számítottam rá. Sajnálom, de szerencsére mindig találnak valakit, aki beválik… Plusz ott van White is még
Sajnálnám ha távozna Bostonból, de az az igazság, hogy a Pats-nek 2-3 milliónál többet nem ér. White sokkal olcsóbban tudja szinte ugyanazt, meg amúgy is mintha túlbiztosított lenne a csapat kb egyenértékű futókból.
nem tudom miért hittem hogy a Panthersből került ide
Annak a tipikus esete, amikor boritekolhato, hogy sokkal halvanyabb lesz, de most van lehetosege sokat keresni.