Connect with us

Prémium cikkek

Ne veszitsd el a fejed! – Super Bowl XXVI Bills vs Redskins

Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk “F” csoportjának utolsó versenyzője a Bills és a Redskins összecsapása, amely bár nem az izgalmakról volt híres, de egy fontos tanulságot tartalmaz mindannyiunk számára. Történjen bármi a pályán, meg kell őrizned a hidegvéredet, mert idegesen sokkal többet ártasz a csapatodnak, mint használsz.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

A Bills útja a döntőbe

1991-ben a Buffalo Billsre az a feladat várt, hogy bebizonyítsák mindenkinek, az egy évvel korábbi szívszorító vereségből is föl lehet állni. A küldetésük végül sikeres volt, hiszen az AFC legerősebb csapata lettek ’91-ben is, főleg támadóoldalon. Statisztikailag a Bills offense töltötte a legkevesebb időt a pályán, ám mégis ők szerezték a legtöbb pontot a ligában. Az offense motorja pedig az irányító Jim Kelly mellett a futó Thurman Thomas volt, akit abban az évben az MVP-nek is megválasztottak. A csapat végül 13-3-mal fejezte be a szezont, és a playoffban előbb a Chiefst győzték le 37-14-re, majd az AFC döntőn a védelem is megmutatta, hogy ők is képesek meccset nyerni. Egy védelmi csatában 10-7-re múlták felül a Broncost, és utazhattak Minnesotaba, hogy befejezzék azt, amit egy évvel korábban elkezdtek.

A Redskins útja a döntőbe

A Redskins csapatának sem volt nehezebb az útja mint a Billsnek, sőt. A fővárosi csapat nagyszerűen kezdte az évet és az első 11 meccsüket mind megnyerték. Később ugyan becsúszott már két vereség, de még így is magabiztosan nyerték a csoportjukat, és az NFC-t is. A Billsszel ellentétben a Redskinst inkább a defense juttatta előrébb, és 1991-ben a főváros adta a liga legjobb védelmét. 3 hazai meccsen is lenullázták az ellenfelet, és a playoffban sem kegyelmeztek. A Falconst 24-7-el küldték haza, egy héttel később pedig a Lionst is búcsúztatták egy 41-10-es eredménnyel. Ezek után pedig már csak egy kihívójuk maradt.

Super Bowl XXVI

A 26. nagydöntőtől igazából senki nem tudta mit várjon. Mindkét oldalon megvoltak azok a fegyverek, amik adott helyzetben döntőnek bizonyulhattak, így igazán senki nem volt esélyes. Két nagyszerű csapat kiegyensúlyozott párharcát várták a döntőtől, ám ez a harc végül nagy meglepetésre elmaradt. A Bills ugyanis a legfontosabb meccsen teljesen szétesett fejben.

Az első jelet, hogy a Billsnél valami nincs rendben, már a legelső támadásuknál észre tudta venni mindenki. Ugyanis mikor a Buffalo támadósora pályára lépett, nem a sztárfutó Thurman Thomas futott be Kelly mellett, hanem a cseréje Kenneth Davis. A Redskins elsőre azt hitte valami trükk lesz, de végül nem volt semmi trükk. Davist futtatták úgy, mintha Thomas lett volna a pályán. Ezeket a futásokat pedig könnyűszerrel megfogták.

De miért nem Thomas volt a pályán? Kérdezte magában mindenki. Nos, a válasz erre az, hogy Thomas azért nem tudott fölmenni a pályára, mert elfelejtette hova tette le a sisakját, anélkül pedig nem léphetett pályára. Aztán végül megtalálta, de vele sem ment sokra a Bills. A döntőn összesen 10 futása volt 13 yardért. minden idők egyik legrosszabb teljesítménye volt ez egy MVP-től.

Ám nem Thomas volt az egyetlen, aki fejben szétesett. Az első félidő vége felé a Bills mezőnygól távolságba jutott, ám 3&6 jött. Kelly a legmegbízhatóbb elkapóját, Andre Reedet vette célba, ám a passza végül nem sikerült. De nem volt gond, ott voltak mezőnygóltávolságban, legalább 3 pontot fel lehetett tenni a táblára. Csakhogy Reed úgy érezte, hogy szabálytalanul fogták meg őt, és miután azt látta, hogy nem repül érte zászló, annyira bedühödött, hogy levette a sisakját, és a földhöz vágta a pálya közepén. Erre már repült a zászló, 15 yard, és már kint is voltak a mezőnygóltávolságból.

Ez a két eset tökéletesen megmutatta, hogy valami nincs rendben a fejekben a Billsnél, és egy ilyen ellenfél ellen a Redskinsnek lényegében nem is kellett semmi különlegeset csinálnia. Ugyan ők is hibáztak párszor a meccs folyamán, de végig higgadtak és koncentráltak maradtak, és sorban használták ki a Bills hibáit. Ennek köszönhetően már félidőben 17-0-ra vezettek.

A Bills számára pont jókor jött a félidő, így volt idejük rendet tenni a fejekben, és újult erővel elkezdeni mindent erőről. Ám a legelső támadásukból sikerült elveszíteni a labdát, amit a Redskins a 2 yardig vissza is hordott. Onnan pedig nem volt nehéz újabb TD-t szerezni.

Ez után pedig gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. 24-0-ról nem volt visszaút főleg nem abban az állapotban, amiben a Bills volt. Ugyan a második félidőben még próbálták menteni a menthetőt, de már csak az eredményt tudták szépíteni. Végül a Redskins végig kontrolálva a mérkőzést 37-24-re nyert, a Bills pedig ismételten vereséggel távozhatott. Igaz ezt a

[/ppp_patron_only]kudarcot csakis maguknak köszönhették.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!