Az NFL csak akkor engedélyezi egy csapat edzőváltásának vagy új edző felvételének hivatalos bejelentését, miután a kinevezésre váró edző csapata már túl van a rájátszáson, pedig már tudják, hogy mit is szeretnének tenni az alkalmazottakkal. Ez pedig egy több hetes időszak, addig pedig nem lehet tenni semmit az edzők szerződésének ügyében. Ezen szeretne változtatni most a liga.
Ennek egyik oka a legutóbbi Josh McDaniels eset lehet. Az Indianapolis Colts ugyanis bejelentette, hogy a következő szezontól a vezetőedzőjük ő lesz, csakhogy még javában zajlott a szezon a Pats számára. Egy ideig így is lett volna a történet, azonban McDaniels meggondolta magát és úgy döntött, hogy marad a New England-i csapatnál. Emiatt a Colts újabb keresésbe foghatott és végül Frank Reich mellett döntöttek, aki megkapta a munkát és már alá is írta a papírokat.
Mivel az ilyen szükségtelen viták és helyzetek feleslegesek és elkerülendők mind az edzők, a csapatok és a liga számára is, valószínűleg meg fogják változtatni a szabályt arról, hogy mikortól lehet bejelenteni az edzők más csapathoz való felvételét. Ideje lenne bevezetni ezt a szabályt, mivel elég kellemetlen lenne még egyszer végignézni egy hasonló esetet, mint amilyen McDanielsé volt.

Legfrissebb cikkeink
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
Egyszerű amíg nem ért véget a szezon nem tárgyalhat senki senkivel :D :D :D
Még egyszerűbb: amelyik bejelentés úgy történik meg, hogy nincsen mögötte aláírt papír, azért bünti jár (6. körös draft cetli elvétele, Pats esetén első, második, harmadik kör és Bradynak 4 meccs eltiltás, mert inkább tudta, mint nem ;) ). Ha még PO-an van a kiszemelt csapata, akkor várni kell, ha már kiesett, akkor nem…
Ballard és JMC még utána sem, soha többé. :D
én sem értem, miért olyan nehéz kérdés ez… a szezon mindenkinek érjen véget SB után másnap reggel, onnantól kezdhessen el mindenki HIVATALOSAN készülni a következő szezonra, és ennyi, probléma megoldva
Ez az esélykiegyenlítés ellen szólna. Miért ne tárgyalhatott volna pl. a mostani szezonban a Bronws a Ravens edzőjével? Hadd kapjanak plusz 2-3-4 hetet, rájuk fér! :D
Illetve nem is a bejelentéssel volt a baj, mert az SB után jelentették be, csak még nem volt aláírt papír és úgy táncolt vissza JMD. Szóval a Te ötleteddel is lett volna ügy.
Miért nem csak akkor jelentik be, amikor már alá van írva? Akkor az már egy fix dolog.
(Ja, és az “adott szó” flémet ezennel újra indítom! :D )
tárgyaljon, de alárni mindenki csak a szezon vége után írhasson alá… a kiesett csapatok a játékosaikkal is csak az új szezon kezdetén írhatnak alá, miért pont az edzőkkel kellene esélykiegyenlítést játszani? arra ott van a CAP, meg a Draft, aztán látszik, az is mennyire használ, ha okosan szerződnek és építenek csapatot… ez meg pont hogy így nem esélykiegyenlítős, mert a legjobb edzők/koordinátorok feltehetően később tudnak csak aláírni, mivel versenyben van még a csapatukkal, a kiesett csapatoknak meg pont ők kellenének, de inkább biztosra mennek, és aláírnak esetleg egy gyengébb képességű edzővel, mint hogy kivárják a végét…
plusz még 1 dolog az adott szó értelmezésére: JMD kapott egy ajánlatot a Colts-tól, amit elfogadott, a Patstől meg csak az SB után kapott ajánlatot, mivel ők csak akkor voltak hajlandóak foglalkozni a témával, és mivel az mindent összevetve jobb ajánlat volt (hogy a pozíció/pénz/kényelem/családi élet mennyiben nyomott latba azt csak JMD tudja és döntheti el), és elfogadta azt, sokan azok közül, akik most utálják, lehet hasonló esetben ugyanígy döntöttek volna… ezt a helyzetet a jelenlegi szabályozás alakíthatta ki, persze mivel a Pats van a középpontban, nyílván őket hibáztatja mindenki, de aki kicsit jobban belegondol, az rájön (ezek szerint az NFL is), hogy a rendszer rossz, nem az emberek, akik megszenvedik
a másik alternatíva, hogy mondjuk egy adott edző aláírhasson amíg a korábbi csapatánál dolgozik, biztos nagyon jót tenne a csapat moráljának
Ez itt a kulcs, hogy a PO résztvevő csapatnak is be kellene kapcsolódnia szerződéskötési ügyekbe akkor, amikor meg javában tart nekik a szezon. Ezért azt mondanám, hogy tárgyalni is csak azokkal lehessen, akik már nincsenek PO-ban. Ha egy csapat olyan edzőt akar, akinek még tart a szezon, az pedig vállalja a kockázatot, hogy kivár.
Ennek az egésznek egyedül így van értelme. Ami a posztban van, az egy összefüggéstelen és értelmetlen hülyeség. Nem a bejelentés idejével volt gond eddig sem.
az adott szónak meg üzleti, jogi értelemben sajnos sok szerepe nincsen, ezért találták ki az írásos szerződési formát…
Szerintem a mostani rendszer nem korrekt ebből a szempontból. Hisz arról nem tehetnek a még playoffban lévő csapatok,hogy a többi már rég kihullott… közben a fos csapatok meg már hordják szét a győztes csapatok stábját. Ha lemegy a Super Bowl mindeki,nekivághat egyenlő esèlyekkel. Új év új esély, szerintem itt mindekinek járna az egyenlőség.
Az lenne korrekt,ha megvárnák a Super Bowlt és csak után indulhatna neki mindenki az újévnek.
Nem értem miért kellene előnyt adni a már kiesett csapatoknak. De komolyan nehogy ne legyen már elég idő az offseason mindenkinek rendezni a sorait.
Az esèlykiegyenlítésre ott a draftsorrend, + az új HC-s csapatok előbb kezdhetik az edzőtáborozást.
Nem ugy volt, hogy ez nyilt titok, de hivatalosan a SB utan jelentettek be?
Gyanítom ő fogja váltani Belicseket….
Ki kellene bírni 1 hónapot… nem valami bonyolult és akkor nincs ez az egész szar