Nincs egy napja, hogy a Sehaakws hivatalosan is megvált Richard Shermantől, máris megjelentek az érdeklődő csapatok az All-Pro kaliberű cornerback kegyeiért.
Az ESPN és az NFL Network tájékoztatása szerint a 49ers nem teketóriázott a formalitásokkal, és már tegnap együtt vacsorázott Kyle Shanahan a szabadügynök játékossal. A sérülése miatt aggódnak a legtöbben, ezért is szeretett volna egy ilyen mélyebb találkozót Shanahan, de a jelek szerint jól haladtak a tárgyalások. Olyannyira, hogy Adam Schefter szerint nem is kérdés hová igazol Sherman, és az első vizitje az utolsó is lesz szabadügynökként. Robert Saleh miatt ráadásul egy ismerős szakember kezei alatt dolgozhat, hiszen a jelenlegi védőkoordinátor korábban a Seahawks kötelékébe tartozott.
A szintén ESPN-nél dolgozó Josina Anderson pedig arról beszélt, hogy a cut után felhívta Shermant, aki elmondta, hogy összesen hét csapat kereste fel eddig. A 49ers mellett ezek a Lions, a Packers, a Buccaneers, a Raiders, a Titans és a Texans. Ne feledjük, Sherman a cut miatt bármikor elérhető, és nem a hétfőtől kezdődő tampering időszakban lehet vele először tárgyalni.
I spoke to Richard Sherman last night, he told me after being informed of his release by the #Seattle Seahawks, he has received preliminary interest from the #49ers, #Titans, #Lions, #Raiders, #Texans, #Bucs and #Packers. https://t.co/QtAB9T3sOt
— ig: josinaanderson (@JosinaAnderson) March 10, 2018

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Fetyke on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
Hy! Van ra esely hogy Sherman es Trumaine Johnson is 49ershez igazoljon?
Ha igen akkor Denzel Wardot kilohetjuk 1/9en ugy gondolom …
Go 9ers
SZERINTEM nem fog, mert ott van a Browns is nagy pénzel, és CB need-el. Az egyik összejöhet, de mind2 kétlem.
Inkább Trumaine Johnson legyen, mint Sherman, fiatalabb is+ a sérülés. Bár mindkettő kényes lenne, ugyanazon divizióból. Emlékszem még, hogy hergelte Sherman a 49ers szurkolóit a meccseiken.
Mennyivel lenne olcsóbb Sherman?
Patriots szóba se jön itt, mint ahogy azt előzetesen a szurkolóik szerették volna. Kíváncsi leszek hova pottyan be. LEGYEN MÁR HÉTFŐ!!! :D
Sajnálom is,hogy nem érdeklődtek (kicsit meglepődtem).
Mondjuk megérteném ha a 49erst választaná :) legalább a nyugati parton maradna… :D és ott aztán van pénz dögivel. Inkább mint a Browns…
Értem én, hogy a 49ers a védelem részéről a Seahawks rendszerét másolja, de azért elég vicces, hogy majdnem minden Seahawkstól kitett játékost meg akarnak szerezni. Egy év alatt leigazolták Cassius Marsht, Malcolm Smitht, Brock Coylet, Tyvis Powellt és most Shermant. Persze többségük csak csere, de ez már majdnem egy fél védelem. :D
Inkább egy jól működő rendszert másoljanak, mintsem egy rosszat. :D
Alá is írt, nem sokáig volt szabadügynök. 3 év, 39 millió