Teddy Bridgewater szabadügynök lesz jövő hét szerdán, miután a Vikings nem küzd azért, hogy RFA legyen és arról sem nagyon hallani, hogy meg akarnák tartani. Ha pedig így alakul, akkor több csapat is szívesen elvinné a fiatal, horrorsérülésből felépült irányítót. Sőt, többen kezdőként tekintenek rá.
Adam Schefter információi szerint “egy maréknyi” csapat érdeklődött Teddy iránt, akik akár kezdőnek is elvinnék. Ez így első hallásra kicsit soknak tűnik, de persze érdeklődni lehet, sőt, kell is az irányító-hiányos csapatoknak. Bridgewater térde nagy kérdőjel természetesen mindenki számára, így feltehetőleg mindenekelőtt át kell majd esnie pár orvosi vizsgálaton az érdeklődő csapatoknál, de ha rendben találják a térdét, akkor bőven van olyan tehetséges, hogy kezdő legyen az NFL-ben.
Leginkább talán a Cardinalst lehet mondani Bridgewater célállomásának, de a Panthers is érdeklődését fejezte már ki állítólag, habár ők természetesen nem kezdőt, hanem egy minőségi cserét látnak Teddyben Cam Newton mögé. Bridgewater már kifejtette, hogy ő kezdő szeretne lenni 2018-ban – ez persze nem meglepő -, meglátjuk, hogyan alakul a piac és az ő sorsa.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Hurrá Torpedó on A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- camillo7777 on Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- bjeela on A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész
ahogy már egy másik cikkhez írtam, úgy van esélye jövőre a legtöbb meccsen kezdőként szerepelni, ha marad a Vikingsban (Bradford úgyis lesérül legkésőbb a 8. hétre)