A Patriots szokásához híven a másodlagos piacon aktív, na meg a cseréknél, most egy visszahordót szereztek maguknak Oaklandből. Cordarrelle Patterson első négy szezonját a Vikingsnál töltötte, a legtöbbet visszahordó szerepkörben, majd az előző szezonban a Raidersnél volt.
A visszahordóért (eredetileg elkapóért) a két csapat az 5. és 6. körös cetlit cserélte ki, a következő szezonban Patterson 3 millió dollárt keres majd. Érdekes, hogy a 2013-as drafton épp a Patriots helyére cserélt fel a Vikings és húzta ki Pattersont, aki kicsit haragudott is Belichickre, hogy miért nem vitték el inkább, de olyan nyers volt még a játéka akkor elkapóként, amilyet a Patriots nagyon ritkán választ és játszat. Hacsak valami nagy sérüléshullám nem jön New Englandbe, akkor elkapóként nem is nagyon fognak rá számítani, de a visszahordásokat ő fogja kezelni majd a Patriotsnál.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Hurrá Torpedó on A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- camillo7777 on Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- bjeela on A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész
Remek! Teljesen korrekt visszahordó volt a Vikesnál Patterson.
Returner… 3 millaert? A szemellyel nincs bajom a fizetesevel annal inkabb
Eh, magának a kaki is büdi. ?
Nos, ha nincs, aki visszahordjon (Edelmant nem kifizetődő leharcolni), ill. Patterson elkapóként és futóként is bevethető, akkor az idei túlárazott játékospiacon sztem nem feltétlen túlzó az ár…
Most viszont tenyleg nem ertek veled egyet. Hianyposztra jött? Igen. Viszont miert volt hianyposzt? Mert elment Lewis meg Amandola. Akkor mar inkabb tartottuk volna meg vmelyiküket 6 milkaert es akkor nem csak returner van, de van egy elkapo is meg 3 milkaert, ha ugy nezzük.
Szerintem ha csak az idei évet nézzük, akkor igazad van, de 2019 sok nagyon komoly terhet jelentő FA szerződés lesz, úgyhogy a + 3 millió oda is már sok lenne. Patterson egyébként 4. számú elkapóként is megfelelhet, jó százalékban kapott el (70% fölött, a 2 utolsó évében), ráadásul futásoknál is bevethető opcióként. Nem rossz ez. Ha nálunk még fejlődni is tud, hasznos lehet.
Jójó, de ez már mögöttünk van, s muszáj előre tekinteni.
Ahogyan az a lentebbi válaszban is benne van, hosszabb távon sem Lewis közel 6, sem Dola 6 millás igényei/konkurencia ajánlatai nem lennének tarthatók, akkor már bölcsebb volt fele ennyiért egy elsősorban kickoff visszahordó specialista, aki ua. elkapóként és futóként is használható.
Ez Slater számára szerintem nem jó hír, így már nélküle, és a draft előtt, 7 WR van a keretben, bár az ST specialistákra BB mindig is nagy súlyt fektet. Most azért lehet, hogy Ebner veszi át a posztot tőle. Amendola és Lewis távozásával kellett egy stabil visszahordó. Cyrus Jones és az új fiú fogják ezt idén megoldani, remélem Edelman kimarad a buliból.