Tavaly nagy esélyesként söpörte végig a Divízió1-et, most viszont újoncként érkezik a HFL-be a Fehérvár Enthroners. A legprofibb környezettel rendelkező magyarországi csapat nagy reményekkel, de visszafogott elvárásokkal vág neki a szombaton rajtoló 2018-as HFL szezonnak – viszont annál nagyobb célokkal az oszták ötödosztálynak.

Fotó: A Fehérvár Enthroners Facebook oldala
Érdekes módon ugyanis az Enthroners első számú célja az osztrák Divízió 4 megnyerése és az évről évre való feljebb jutás nyugati szomszédunknál. A fehérvári dupla terhelésből azonban nem ezzel, hanem természetesen a hazai bajnoksággal fogunk most és a tavasz folyamán is foglalkozni.
Az elmondható a Koronázókról, hogy ők rendelkeznek a legjobb háttérországgal hazánkban. Fehérvár városa beállt a csapat mögé és elég szép támogatást nyújt a klubnak, nem véletlenek a kiváló körülmények. Itt épült fel ugyebár a First Field, Magyarország első szabvány amerikai foci méretű pályája kivilágítással, U-kapukkal, lelátóval, eredményjelzővel, támadóórával és mindennel, amire a játékosoknak és a szurkolóknak szükségük lehet. Még egy jugs machine is a játékosok fejlődését szolgálja.

Fotó: A Fehérvár Enthroners Facebook oldala
De nem csak erről kell beszélni, ha az Enthroners hátországát említem. Figyelemre méltó munkát végeznek a közösségi médiában, illetve a mérkőzésnapokat is külön ünnepnappá varázsolják minden hétvégén. Nem csoda, hogy kiváló közönséget építettek ki maguknak, talán nekik van a legnépesebb és legfanatikusabb szurkolóbázisuk. A csapat vezetése nagyon jó munkát végzett a helyiek bevonásában például a különféle merchandise termékeknek is köszönhetően, illetve természetesen a körítéssel, ami a találkozókat övezi.
Az Enthronersnek nem lesz könnyű megküzdenie a kettős terheléssel a szezon során, ráadásul fel kell venniük a HFL ritmusát, ami újoncként nem feltétlen egyszerű és gyors folyamat, illetve ezen felül össze is kell kovácsolódnia a csapatnak. Főleg a védelemnek, ahol rengeteg személyi változás történt az előző szezonhoz képest, illetve új védőkoordinátorral is rendelkeznek a mindenki által ismert Kovács Sanyi személyében. Érdekesség még, hogy a speciális egység egy különleges edzőt kapott Zachary Pierce személyében, aki elég jó futballmúlttal rendelkezik, ám végül vallásában lelte meg békéjét és ennek köszönhetően sodorta őt hazánkba az élet.
Hogyan áll fel a csapat?
Az Enthroners támadójátéka alapvetően a már tavaly is Fehérváron játszó futóra, Antonio Roane-re, illetve a magyar Cam Newtonra, Erős Márkra épül. Nem véletlenül hívják az edzéseken is Camnek az irányítót, elég jól fut és ezt ki is fogják minden bizonnyal használni, sok option-futással. Roane mögé ráadásul érkezett egy magyar válogatott futó is Novakov Dávid személyében.

Fotó: A Fehérvár Enthroners Facebook oldala
A legnagyobb erősítés a támadóoldalra pedig egyértelműen a méltán híres Wisconsin Badgersben nevelkedett, a Browns újonc edzőtáborában is megfordult Eric Steffes, aki tight end poszton fog játszani. Amerikában első sorban blokkolásáról volt híres, de itthon a passzjátékba is be fogják vonni. Másfél hete lent voltam a fehérváriak edzésén és egyből kitűnt a mezőnyből Eric, már csak méreteit és atletikusságát is tekintve.
A védelemben nagyobb volt a felfordulás, ahogy említettem. A defensive line mondható a csapat talán legnagyobb erősségének. Jebrai Regan már tavaly is elkápráztatott minket, de most érkezett még mellé Ryan Seaberg is, aki az elsőosztályú Southern Mississippin pallérozódott (és aki sajnos sérüléssel bajlódott, így nem nézhettem meg edzés közben). Az importokon kívül egy válogatott játékossal, Szász Csabával is bővült az egység, úgyhogy mindenki retteghet majd a Koronázók védőfalától.
A back7 is sokat változott/erősödött, hiszen a Wolves nagy öregje, Péter Csaba (alias Fütyesz) is csatlakozott, hogy rutinjával sokat segítse a linebackereket, de Zilai Jánost is keveseknek kell bemutatni a hazai szurkolók közül, az egyik legtehetségesebb fiatal védőjátékos hazánkban. A teljesség igénye nélkül még megemlíteném Tóth Dávidot és Mézes Dánielt, akik a secondaryt fogják erősíteni.
Mit várhatunk tőlük?
Remek hangulatú meccseket hazai pályán és profi körítést a First Fielden mindenképp. Ezen felül? Újoncként nem egyszerű maradandót alkotni a HFL-ben, de az Enthroners kerete képes lehet arra, hogy bejuttassa őket a rájátszásba. A csapatot még egységgé kell kovácsolnia a Pál Tibor Kornél által vezetett stábnak, de szerintem nem irreális elvárás, hogy a rájátszásért küzdjenek a szezon során, még ha a kettős terhelés és az osztrák ligára való koncentrálás nem is feltétlen segíti őket.
A menetrend
A HFL-ben az Enthroners négyszer játszhat a First Fielden hazai pályán és háromszor idegenben. A kiváló körülmények miatt az összes hazai meccsüket közvetíti a Digi Sport, illetve az idegenbeli Steelers elleni találkozó is képernyőre kerül. A két hosszú keleti túra miatt nekik kell majd a harmadik legtöbbet utazniuk a szezon során, nagyjából 1270 kilométert.
- 03.24: vs Wolves (Digi)
- 04.07: @ Tigers
- 04.22: @ Gorillaz
- 05.05: vs Cowbells (Digi)
- 05.19: vs Sharks (Digi)
- 06.03: @Steelers (Digi)
- 06.16: vs Eagles (Digi)

Legfrissebb cikkeink
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
- A Super Bowl megvolt, jöhet a jól megérdemelt pihenés – Eagles FA-értékelő
- Ki védi meg Stroudot? – Texans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
Remélem nem lesz rossz idő vasárnap, mert akkor ki is nézek a meccsre.
Vasárnap már késő lesz, mert szombaton lejátszák?
Akkor szombaton legyen jó idő…
És kérek egy naptárat húsvétra.
Nem lesz rossz idő, tavasziasra számíthatunk, de egy helyben üldögélve biztos nem lesz sok az az 5-6-8 fok.