Connect with us

Hír

Williamson: Oda igazoltam, ahol több pénzt kapok

Az NFL-ben kétféle játékos ismerhető meg a szabadügynök piacon. Az egyik inkább lemond a nagy delláról, csak contender csapatban játsszon, ahol fejlődhet, vagy utolsó sikereinek egyikét érheti el. A másik pedig ki akarja használni az ölébe hulló lehetőséget, és teletömné a zsebét zöldhasúval. Utóbbiból van a több, de ez elítélendő? Avery Williamson szerint biztos nem.

 

 

A Jets frissen igazolt linebackere 16 millió okot tudna felsorolni azért, hogy ez nem elítélendő – ennyi garantált dollárt kapott ugyanis új csapatától, amikor aláírt hozzájuk. A Tennessee Titans szabadügynökeként várta az ajánlatokat, és kapott is, szám szerint négyet, akik közül nem a Jets volt a legjobb csapat, mégis hozzájuk írt alá. Hogy miért?

 

Ők ajánlották a legtöbb pénzt.

– mondta.

 

Mivel ez a sport nem mindig játékosbarát, akár a sérülések, akár a pillanatok alatt végbemenő kivágások miatt, így sokan szeretnének legalább egyszer sok pénzt keresni, amíg megtehetik. Williamsonnak is ez a szándéka, éppen ezért fogadta el a 3 éves, $22,5 milliós összeget, és pont nem érdekli, ha emiatt megbélyegezik.

 

Minden játékos azért játszik, mert szereti ezt a sportot, különben biztos nem csinálná. De ha már vásárra viszik a bőrüket, akkor szeretnének belőle megtérülést látni pénz formájában. Ezért fogadtam el a Jets ajánlatát, mert anyagilag azzal járok a legjobban, és nem érzem azt, hogy emiatt szégyenkeznem kéne.

 

 

A Titansben egy 2 downos linebacker volt, szóval talán indokolatlan ennyi pénzt adni érte, de a salary cap növekedésének nem csak a sztárjátékosok örülnek manapság. Williamson a Saintshez távozó Demario Davis helyét veheti át a linebacker sorban, aki tavaly a futások megállításában magasra rakta a lécet, de az természetesen nem megugorhatatlan. Legalábbis a Jetsnél ebben bíznak… A 26 éves védő viszont nem szeretné, ha Davishez mérnék a teljesítményét.

 

Nem hasonlíthatod magad egy másik játékoshoz. Mintha más cipőjébe akarnád belepréselni a lábadat. Neki is megvan a maga játékstílusa, és nekem is. Mindketten tudjuk, hogy nem vagyunk ott a legjobbak között, ennek ellenére a legtöbbet hozzuk ki magunkból, és igyekszünk átlépni a korlátainkat. Emiatt nem is akarok plusz nyomást magamra helyezni, hogy folyamatosan az ő Jetsben nyújtott teljesítményéhez viszonyítom a sajátom, ahogy annak sem kívánom ezt, aki az én helyemet veszi át Tennesseeben. Mindenki csinálja a saját a dolgát a saját stílusában.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!