Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Tevita Tuliakiono Tuipuloto Mosese Va’hae Faletau Vea

Vita Vea egy igazi monstrum a védőfal közepén, egy univerzális játékos, aki hatékonyan tudja fogni a futást és egyaránt bevethető passzjáték ellen is. Monstrum termetével bármilyen képességű beső falemberrel fel tudja venni a a versenyt, hiába gondoljuk azt, hogy ő egy egydimenziós védő. Köszöntsük az új Haloti Ngatát!

Erősségei

Vea egyik legnagyobb erőssége, hogy nincs még egy olyan termetű védőjátékos, mint ő, ilyen adottságokkal rendelkező játékost keresve sem lehet találni. 6’4 magas, és nagyjából 345 font, ez jellemzi azt a mértékű hústömeget, ami a Washington Huskies védőfalának egyik legmeggyőzőbb tagja volt az elmúlt évek során. Nem egy playmaker jött ki erről az egyetemről a korábbi évek során, Vita Vea pedig igyekszik nem szégyent hozni az elődeire, hiszen benne is óriási potenciál rejlik.

Rá legtöbben úgy tekintenek, mint egy igazi nose tackle, aki nagyon jól tud védekezni a futás ellen, nagyon nagy helyet foglal el a fal közepén, nehéz mellette megtalálni a rést. Ebben bőven van igazság, mert rengetegszer volt rá példa, hogy double teammel tudták csak hatástalanítani, ilyenkor viszont nagyobb eséllyel értek oda társai, de volt olyanra is precedens, hogy ő jött ki győztesként. Hihetetlen erejével ront be a lyukakba, nagyon gyorsan ér oda a labdát cipelő játékoshoz, és ha nem is ő csinálja meg a szerelést, nem várt irányváltást mindenképp el tud érni a futóknál.

Nagyon látványos, ahogy a relatíve nagy testét relatíve gyorsan, dinamikusan tudja mozgatni. Sikerének egyik kulcsa, hogy nagyon jól tudja menedzselni a testét, és bár nem számít atletikusnak, mégis korrektül mozog, vált irányt és avatkozik közbe. 5,1-es negyven yardos sebessége nem űridő, de 345 fontot nem is nagyon lehet ennél gyorsabban mozgatni. Mindezek ellenére, a pályán aránylag gyorsan mozog, nem csak észak-dél irányba, hanem horizontálisan is.

Nagy előnye, hogy számos helyen alkalmazták a Washington védőfalában, nem ismeretlen neki az igazi 0-tech NT, de volt 5-tech DE is, ahol szintén megállta a helyét mindazok ellenére, hogy nem az igazi posztja. Legjobb teljesítménye 0-s és 1-es technikán jött, ott, ahol az NFL csapatok is elképzelik őt. A sémát tekintve, hogy hol alkalmazható a legjobban, nem kell sokat gondolkodnunk, mert 4-3-ban és 3-4-ben is eredményesen fog tudni dolgozni, nem ismeretlen számára, az egyetemen egyfajta hibrid rendszerben kellett dolgoznia.

Sokan megkérdőjelezik, mennyire tud jól dolgozni passzszituációk ellen, mondván ő csak egy két downos, futás ellen használható defensive tackle. Ez az állítás némileg védhető, de nem lehet egyértelműen azt állítani, hogy használhatatlan a passzjátékoknál. Bár technikája még nyers, de erőből be tudja omlasztani a zsebet, oda tud érni az irányítókhoz. Nála nem is feltétlenül az a fontos, hogy sackeket szerezzen, sokkal fontosabb, hogy betolja a falemberét a backfieldre, nyomást gyakoroljon, folyamatosan duplázni kelljen.

Persze az is nagyon fontos, hogy be tudja fejezni a játékokat, mert az NFL-ben sem mindegy, hogy 2&10 van vagy 2&18. Erre is láthattunk példát, hogy ki tudja számítani, mit akar az irányító, oda tud érni hozzá, hogy a nyomást sackre váltsa. Talán az egyik legjobb meccse volt a UCLA ellen 2017-ben, ahol mindent megmutatott, miért is gondolják őt top tehetségnek.

Fontos még kiemelni nála, hogy a belső védőfalemberekhez képest nagyon magas a foci IQ-ja, kifejezetten jól lát a pályán, nem csak a saját emberét figyeli, a labdát/labdás játékost is tudja őrizni a szemével. Sokszor jól méri fel, hogyan fog blokkolni a fal, ami egy plusz előnyt ad neki, hiszen tudja, hol számíthat majd extra helyre, hol kell a gyengeségeket támadni. Ez egy olyan képessége, amit a jövendőbeli edzője egészen biztosan nagyra fog értékelni, hiszen nem kell majd extra munkát fektetni abba, hogy filmezéssel fejlesszék a játéka ezen részét.

Gyengeségei

Tisztázni kell a kérdést vele kapcsolatban, hogy hány downos védőfalember ő valójában. Az NFL napjainkban nem értékeli nagyra a pusztán csak futás ellen elit védőket, olyan defensive tackle-ök kellenek, akik minden szituációban a backfielden élnek. Vea megmutatta, hogy képes passz ellen is üdítően játszani, a baj csak az, hogy nem konzisztensen tette. Hiába van testi fölénye, a pass rush repertoárja nem olyan gazdag, hogy a technikás guardok, centerek ellen egy egész meccsen meg tudjon élni belőle. A potenciálja megvan, hogy jobb passzsiettető legyen, de bőven kell még tanulnia, hogy nem csak egy run stuffer legyen.

Az, hogy nem elég jó pass rusher leginkább arra vezethető vissza, hogy nem annyira képzett technikailag, illetve a kezeit elég rosszul használja. Egyfelől igaz rá a “heavy hands” kifejezés, tehát viszonylag lassan teszi fel a kezét a támadófalemberre, másrészt nem igazán tudja leütni az ellenfél kezeit, amikor az a mellkasára kerül. Fontos lesz, hogy ebben fejlődjön, mert csak erőből, bullrush-okkal nem lesz eredményes a profik között. Ki kell lépnie saját maga árnyékából, miszerint ő csak egy két downos lineman.

Hol fog elkelni?

Szerencsére sokan tekintenek rá úgy, mint egy prémium prospect, még a hiányosságai ellenére is, ami nagyon jó pénzt hozhat neki a konyhára. Ha a már megszokott irányító rush-sal számolunk, akkor is jó dolga lehet, mert akár már a Raiders is szemezhet vele, egyes hírek szerint a Redskinsnek is nagyon tetszik, de ha esetleg még tovább csúszna, akkor akár a Chargers, vagy legkésőbb Cowboys meg is állíthatná a lejtmenetét. Nehéz megjósolni, ki húzza meg a ravaszt nála, de egy 10-12-es range rá is igaz lehet, 1/9-től indulva. Mindenesetre bízunk benne, hogy jó helyre, rendszerbe fog kerülni, hogy aztán olyan kaliberű és stílusú játékos lehessen, mint Haloti Ngata. Mert ha mindenáron párhuzamba akarjuk állítani őt valakivel, akkor 2006-os 1/12-es pick lenne a tökéletes comparison.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások