Connect with us

Hír

Amendola: A Patriots ajánlata kanyarban sem volt a Dolphinséhoz képest

Danny Amendola az utóbbi években bebizonyította, hogy mekkora csapatjátékos, hiszen évről évre mondott le a fizetése egy részéről, csak hogy a Patriots kötelékéhez tartozzon a továbbiakban. Ám a szerződése lejártával már az anyagiakat helyezte előtérbe, és senki nem dobálhatja meg kővel emiatt.

 

 

Az ESPN munkatársa készített vele egy interjút, ahol az elkapó elmondta, hogy tisztában volt azzal, hogy az idő előrehaladtával lemondásokkal jár számára a patriotsos kaland.

 

Tudtam, hogy mire vállalkozok, amikor a fizetéscsökkentésbe mentem bele. Tudtam, hogy Belichick nem habozik, ha valakit az anyagi vonzatok miatt ki kell tennie. Én nem szerettem volna ebbe a kasztba tartozni, és szívesen játszottam érte és a csapattársaimért is a Patriotsban, jóval kevesebb pénzért is. Hittem benne, hogy ez meggyőzi őt, hogy számítson velem a terveiben, és ez meg is valósult.

 

A 32 éves játékos Wes Welker pótlására érkezett a Ramstől 2013-ban, amikor a kiváló slot elkapó a Denver Broncoshoz igazolt. Amendola egy 5 éves, $28,5 milliós szerződésben állapodott meg Belichikkel, de ebből csak kevés összeget látott viszont. 2015 óta ugyanis folyamatosan belement a fizetéscsökkentésbe, hiszen a sérülései miatt nem tudta minden meccsen bizonyítani, hogy helye lenne a csapatban, és a burtálisan erős offense miatt gyakran a vetélytársai mögé szorult (főleg az alapszakaszban), de nem akart a Patriotstól távozni. Nagyságrendileg 11 millió dollárról mondott le a Patriots kedvéért, akikkel két Super Bowlt is játszott azóta, ebből egyet megnyert. A lejáró szerződése miatt viszont új távlatok nyiltak meg számára.

 

Szabadügynökként több ajánlat közül választhattam. Belichick is tett egy offert, de az az igazság, hogy nem hogy a Dolphins, de az összes kapott ajánlatomhoz képest is jóval kevesebbet kínált nekem. Meg kellett hoznom egy döntést a családom érdekében, és úgy döntöttem, hogy Miamiban folytatom tovább a karrieremet.

 

Amendola egy 2 éves, $12 milliós szerződéssel került a Dolphinshoz, és reméli, hogy jóval több lehetőséghez juthat majd új csapatában.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások