Connect with us

Prémium cikkek

Egy tökéletes szezon elbukása – Super Bowl XLII Giants vs Patriots

Egy újabb klasszikussal folytatjuk a Super Bowlokat bemutató sorozatunkat, a 42. döntőn a Giants és a Patriots csapott össze. Ez a döntő is emlékezetesre sikeredett, a Patriots úgy érkezett Arizonába, hogy az 1972-es Dolphins után ők lehetnek a következő csapat, akik veretlenül nyerik meg a bajnokságot, ehhez már csak a Gaints legyőzése kellett Belichick tanítványainak. Az eredményre sokak emlékezhetnek, hiszen ez a döntő is látható volt már a Sport TV-n, de ha esetleg van valaki, aki nem látta, az most elolvashatja, hogyan hiúsult meg egy álom.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

A Patriots útja a döntőig

A Patriots volt a negyedik csapat a liga történetében, akik veretlenek maradtak az alapszakasz végén és az első csapat, amelyik ezt már 16 mérkőzésen tette meg. Miután az előző szezonban 21-3-ról elbukták a Colts elleni AFC döntőt, a holtszezon alatt Brady célpontjainak minőségét növelték, hiszen érkezett Wes Welker a Dolphinstól és Randy Moss a Raiderstől. Ez a szezon még arról is híres/hírhedt, hogy az első mérkőzésen a Jets ellen kirobbant a Spygate, ami miatt többek között a Patriots a 2008-as első körös választását is elvették. Az alapszakaszban több nagy arányú győzelmet is aratott a Pats, a Bills és a Redskins ellen is több, mint 50 pontot szereztek, a Super Bowl előtt pedig Tom Bradyt választották a liga legértékesebb játékosának. A rájátszás második körében a Jaguarst verték meg 31-20-ra, majd az AFC döntőn a Chargers ellen is nyertek 21-12-re, így 18-0-ás mérleggel várhatták a Super Bowlt.

A Giants útja a döntőig

Tom Coughlin csapata már korántsem tartott olyan nagy erődemonstrációt, mint a Patriots. A szezont rögtön két vereséggel kezdték, de ezek után hat meccset nyertek zsinórban a pihenőhétig, ezek után igen felemás volt a teljesítmény, minden idegenbeli mérkőzést megnyertek, de emellett az összes hazait elbukták, így talán nem is bánták, hogy a rájátszásbán csak idegenben kellett játszaniuk. A 10-6-os mérleg végül a csoport második helyére és a konferencia ötödik helyére volt elég. A Giantsnél megszokhattuk, hogy ha valahogy sikerül nekik eljutni a rájátszásig, akkor utána megtáltosodik a csapat, a wild card körben a Buccanneerst verték 24-14-re, majd utána az első kiemelt és csoportrivális Cowboyst ütötték el a további küzdelmektől 21-17 arányban. Az NFC döntőn is idegenben kellett pályára lépniük, ahol a Packerst verték 23-20-ra, így készülhettek Arizonába.

Super Bowl XLII

Mindenki az eddig veretlen New Englandet várta győztesnek, szinte senki nem adott esélyt a Giantsnek, de azóta már tudjuk, hogy az underdogok messzire el tudnak jutni. A szezonban már egyszer találkozott a két csapat, akkor New Yorkban a Patriots egy szoros mérkőzésen 38-35-re tudott nyerni.

Ez a döntő nem a támadókról, hanem a védőkről szólt, Coughlin és csapata tudta, hogy csak úgy lehet esélyük, ha Bradyt lent tartják a pályáról és nyomást helyeznek az irányítóra. A védők dolgát tudta segíteni a támadósor is, hiszen az sem lett volna jó, ha rögtön vissza kell jönnie a védőknek a pályára. A Giants rögtön egy rekorddal kezdte ezt a döntőt, hiszen az első drive 9 perc és 59 másodpercig tartott, mivel Ahmad Bradshaw és Brandon Jacobs rengeteget futott, emellett Manning csak rövid passzokat osztott ki, a drive végén Lawrence Tynes rúgta be a field goalt. Ezek után már csak öt perc volt az első negyedből és Brady még csak most lépett először a gyepre. A Patriots első támadása biztató volt, de mint kiderült, itt még nem égett száz fokon a Giants védelme. Az MVP végig vezette csapatát a pályán és végül Laurence Maroney egy yardos futásával átvették a vezetést a második negyed elején.

A labdára nagyon kellett figyelnie a Giantsnek, hiszen nem csak a támadók, de a védelem is kíméletlen volt a Patriotsnál. Az NFC bajnoka a második játékrészben háromszor is eladhatta volna a labdát, de ebből csak egyet tudott összeszedni a Patriots, két fumble-t végül a Giants szerzett meg, de a hibákat nem tudták kihasználni a hazafiak, mert Steve Spagnuolo az első drive után összekapta védelmét. Ezt a negyedet Brady valószínűleg a rémálmaiban látta/látja legközelebb, hiszen rendre odaért hozzá a Giants védelme és nem engedték, hogy bele tudjon állni a passzokba, ennek eredménye lett, hogy egyik csapat sem szerzett pontot és 7-3-as Patriots vezetéssel mehettek az öltözőbe.

A szünetben a Patriots támadófalának rá kellett jönnie, hogyan védjék meg jobban Bradyt, valamint a Giants támadósorának, hogyan tudnának eredményesek lenni. Brady rémálma folytatódott azonban, nem tudta megvédeni a fal előtte és többet feküdt a műfüvön, mint állt a két lábán, így a Patriots nem tudott előrehaladni. Jött újra Eli Manning, akinek vezetésével az első drive óta nem szerzett pontot a Giants. A középső két negyedben a csapatok képtelenek voltak pontot szerezni, de a negyedik negyed elején egy jó támadássorozat végén David Tyree elkapásával megfordította az eredményt a Gaints. Most a Patriotson volt a kényszer, hogy meginduljanak, így Brady összekapta magát és gyorsan megszabadult a labdáktól, amivel újra elkezdett előrehaladni a Patriots. A drive végén a szezon előtt igazolt elkapó Randy Moss szerezte meg újra a vezetést a New Englandnek, de ekkor még majdnem három perc az órán volt.

Manning tudta, hogy csak egy esélye van, hogy megfordítsa a mérkőzést, de a Patriots védelme is látta, milyen közel van a tökéletes szezon. Manning is nyomás alatt játszott, de a Giants előre tudott haladni és 45 másodperccel a vége előtt történt egy igazán emlékezetes jelenetsor. Manning már szinte a földön volt, amikor három védő tépte mezénél fogva, de valahogy kiszabadult onnan és egy hosszú passzal megtalálta David Tyreet, aki a sisakjához szorítva a labdát sikeresen elkapta azt. Ezzel megszületett a Super Bowlok történetének legnagyobb, leghíresebb játéka, a “helmet catch”.

Közel volt a fordításhoz a Giants, hiszen már lő határon belül volt a célterület, végül 35 másodperccel a vége előtt Plaxico Burress szerezte meg Manning passzát, ezzel megfordítva újra az eredményt. Bradynek még volt egy esélye, hogy legalább egyenlítsen, de az idő is rövid volt és a fal megint nem tudta megvédeni, így a Pats elbukta a tökéletes szezont. A döntő legértékesebb játékosa Eli Manning lett, ezzel utolérte bátyát a gyűrűk számában. Talán ez a Super Bowl vereség fájhat legjobban a Patriots szurkolóinak, hiszen nem csak egy döntőt, hanem egy történelmi veretlen szezont is elvesztettek

[/ppp_patron_only]Arizonában.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!