Connect with us

Szabadügynök

Előveheti Trubisky a hétlövetűt – Bears FA-értékelő

Amikor a Bears FA-kitenkintőjét írtuk, két fontosabb dologra hívtuk fel a figyelmet, ami a Bears sikeres szabadügynökpiacához kellhet. Az egyik és talán fontosabb megállapítást az volt, hogy Trubisky számára fel kell tankolni a raktárakat és jelentős fegyverarzenált tenni a kezei alá. A másik pedig, hogy az épülő védelmet nagyjából egyben kell tartani és némileg kiegészíteni. Azt gondolom ez a két kitétel szinte maradéktalanul teljesült.

 

Kezdjük is mindjárt a nagy durranással. Az világos volt, hogy a Bears legnagyobb problémája, hogy a fiatal, franchise irányítójuknak nem volt minőségi célpontja a tavalyi szezon során. A legnagyobb need az elkapó és a tight end poszton tátongott. A vezetőség ezt pontosan jól tudta és bankot robbantott. Először is megszerezték a szabadügynökpiac legjobb elkapóját, Allen Robinsont, aki ha úgy tér vissza sérülése után, ahogy azt várják tőle, akkor az FA piac legnagyobb fogása lehet. Azonban Robinson megszerzésével nem dőlt hátra a csapat. Megszerezték mellé Taylor Gabrielt is, aki sokkal kisebb név, de ha erényeinek megfelelően használják, akkor nagyszerű kiegészítő elkapó. Márpedig Matt Nagy a legmegfelelőbb ember, hogy kihozza belőle a maximumot.

 

 

Még mindig a célpontoknál maradva, de posztot váltva, megszerezték a bajnok Eaglestől távozó Trey Burtont is, aki egy stabil beugró volt tavaly csapatánál, de így is ár/érték arányban az egyik – ha nem a legjobb – TE a piacon. Az már csak hab a tortán, hogy tendert tettek Josh Bellamyra és Cameron Meredith-re is. Igaz apró szépséghiba, hogy Meredith ennek ellenére kapott egy jó ajánlatot a Saints csapatától. A cikk írásának pillanatában még 2 napja van a Bearsnek ezt matchelni, de nem lesz olcsó mulatság, ha ezt a lehetőséget szeretnék kihasználni. A tavalyi csapatból nem sokakat marasztaltak, se Inman, se Wright nem kapott ajánlatot, Wheatont meg egyenesen ők küldték el. Szegény Zach Miller pedig remélem egyszer teljesen felgyógyul súlyos sérüléséből. Egyik elkapóért sem kár és úgy gondolom, hogy ezzel a pár lépéssel megalapoztak mindent egy virágzó passzjátékhoz, egyedül a Meredith tenderbe lehetne belekötni. A pénz az persze fogyott, így más posztoknál már nem voltak ilyen aktívak.

 

A támadósort befejezve, a QB posztra hoztak egy magabiztos backupot, Chase Daniel személyében, aki többek között Alex Smith és Drew Brees mögött is sokat tanult, valamint Kansasből érkezett Tyler Bray is, ő inkább a roster helyekért küzdhet. A két igazolásra szükség is volt, mert elhagyta a csapatot a tavaly túlárazott Mike Glennon, Mark Sanchez pedig még nem kapott szerződést sehonnan. Szerintem ebből a kis QB keringőből is jobban jöttek ki, mert Daniel biztosabb csere, mint Glennon (bár Glennon több kezdő meccsel bír), Bray pedig nem kerül annyiba mint Sanchez. És akár Burton is beállhat…

 

 

A támadófallal alapvetően nem voltak gondok tavaly sem, így jó lett volna egyben tartani az egységet, akár új igazolás nélkül. Sajnos ez nem sikerült, mert Josh Sitton elfogadta a Dolphins ajánlatát, Tom Compton pedig a csoportrivális Vikings csapatához került. Egyedül Bradley Sowell maradt a támadófalember szabadügynökeik közül. Egyértelmű, hogy Sitton távozása a legfájóbb, a másik két játékos csak beugró volt tackle és guard posztokon. Ez a csapatrész márpedig így gyengült, mert nagy nevű érkező nincs. Mindössze Earl Watford érkezett a liga egyik legrosszabb támadófalából.

 

A védelemben sokkal kisebb volt a mozgás, egyedül a cornerback sor vitte el a showt. Azon belül is minden szem Kyle Fullerre szegeződött. A Bears valószínűleg egy pillanatra sem gondolta, hogy el szeretné engedni kiváló játékosát, ellenben szerették volna olcsóbban megúszni a dolgot. Nos, ez végül nem sikerült. A csapat ugyanis transition taget tett Fullerre, a Packers azonban egy elég zsíros 4 év, 56 millió dolláros ajánlatott adott neki. A Macik nem engedhették meg, hogy pont a csoportrivális csenje el előlük egyik legkiválóbb játékosukat, így szinte tanakodás nélkül matchelték ezt az ajánlatot. Így Fuller az egyik legjobban kereső corner lett, de mégis azt gondolom, hogy a Bearsnek nem szabad bánnia ezt a dolgot. Rajta kívül fontos még Prince Amukamara újraigazolása és Bryce Callahan tendere is. A két játékos merőben más indokok miatt maradt, Amukamara egy tapasztalt veterán, aki még hasznos lehet rövid rávon, Callahan pedig lehet a jövő is akár. A CB sor teljes átalakulásához pedig hozzájárul Sherrick McManis és Marcus Cooper (egy cut után) újraigazolása is.

 

 

A többi csapategységben inkább a távozóké volt a főszerepe, de én senkiért nem hullatnék krokodilkönnyeket a csapat szurkolói helyében. Jerrell Freeman, Lamarr Houston, Mitch Unrein, Pernell McPhee és Quintin Demps is már kiöregedőben van, én is fiatalokat építenék a helyükre. A fontosabb játékosok közül Sam Acho lett újraigazolva egyedül.

 

Végezetül pár történést említsünk meg special teamben is. Elhagyta a csapatot két rúgó, Mike Nugent és Cairo Santos is, valamint a long snapper Andrew DePaola. Helyükre pedig érkezett Cody Parkley, Patrick Scalest és a punter, Pat O’Donnelt  pedig egyelőre marasztalták. Egy jó special team néha győzelmeket érhet, de nem ezek a tranzakciók lesznek a meghatározóak.

 

Összességében egy nagyon eredményes szabadügynökpiacon van túl a Bears és azt gondolom egy fiatalos, épülő gárdának ilyen úton kell elkezdenie építkezni. Egyedül Sitton távozása és a Fuller tendernek van vegyes visszhangja, de Fuller megéri ezt a pénzt, így nem gondolom, hogy nagyon le kellene rontania az osztályzatát a csapatnak. A-.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások