Connect with us

Draft

FK! Final Mock Draft ’18 – katonadani

Minden évben kvázi napokat töltök az utolsó mock draftom összerakásával, futtatom a lehetséges forgatókönyveket a fejemben, olvasom folyamatosan a pletykákat, az egyes insiderek információit. Idén a szokásosnál is nehezebb a dolgom, illetve a dolgunk, ugyanis a draft tetejét olyan csapatok birtokolják, akik elég jól tudnak titkot tartani. John Dorsey senkinek sem mondja el, kit fog választani, még csapaton belül sem, a Jets pedig már évek óta jól titkolja választását – és igazából azt sem tudjuk, mit akar a Giants 1/2-n, pedig rajtuk sok minden áll vagy bukik. Szóval mockot írni – viszonylag pontosan – borzasztóan nehéz, viszont ez teszi majd még izgalmasabbá és szórakoztatóbbá a ma éjszakát. És vajon az idei év lesz, mikor valaki letaszít az FK! Mock verseny trónjáról? Könnyen elképzelhető. 

 

 

browns 1/1 Cleveland Browns
 Sam Darnold
 QB, USC

 

Dorsey a tulajdonosnak, a főedzőnek, de még a saját feleségének sem mondja el, hogy kit választ, úgyhogy semmilyen híresztelésnek nem lehet hinni. Épp ezért nem fog sokkolni, ha Josh Allen vagy akár Baker Mayfield lesz a pick.

 

giants 1/2 Nem York Giants
 Saquon Barkley
 RB, Penn State

 

A Giants a teljes holtszezont annak szentelte, hogy bocsánatot kérjen Elitól, amiért leültették és berakták Geno Smitht helyette (via Gregg Rosenthal). Ezt folytatják és ebbe a filozófiába Barkley illik leginkább.

 

jets 1/3 New York Jets
 Baker Mayfield
 QB, Oklahoma

 

Imádnám Bakert New Yorkban. Egyébként Rosen sem lepne meg, nagyon gondolkodtam, hogy beírjam őt “meglepetésnek”, de végül maradtam a “biztonságosabb” választásnál. Ha egyébként itt Rosen, akkor szerintem Broncos Mayfieldet viszi.

 

browns 1/4 Cleveland Browns 
 Bradley Chubb
 EDGE, NC State

 

Myles Garrett és Bradley Chubb egy védőfalban? Gyilkos lenne. Pletykálnak egy lecserélésről (Ward? McGlinchey?), de szerintem Dorsey agresszív marad.

 

bills TRADE 1/5 Buffalo Bills (from Broncos)
 Josh Allen
 QB, Wyoming

Bills adja: 1/12 + 1/22 + 3/96

Broncos adja: 1/5

Lehet a Billshez mást mockolni? Nem igazán, pedig szerintem pont a Billsben lenne a legrosszabb helye Allennek, hiszen itt van a legkisebb esélye, hogy tud egy évet padozni. Azt már sokkal nehezebb volt kitalálni, hogy kinek a helyére jönnek fel, hiszen a Browns, a Broncos és a Colts is partner lehet. Szerintem a Browns nem akar lemenni, a Bills pedig minél előbb fel akar majd jönni, hogy biztosra menjen, így a Broncos lesz a partner.

 

colts 1/6 Indianapolis Colts
 Roquan Smith
 LB, Georgia

 

A Colts szerintem ebben az esetben nem szeretne hátramozogni az irányítóért felcserélni kívánó csapatok helyére, mert túl messze vannak – lásd Cardinals – és inkább egy blue chip játékost húznának az első körben, aztán a másodikban még bőven tudnak erősíteni. Ha maradnak, Nelson vagy Roquan Smith lehet a pick.

 

buccaneers 1/7 Tampa Bay Buccaneers
 Derwin James
 S, Florida State

 

Ahogy a Browns-Chubbot, úgy ezt is rengeteget mockoltuk már, vagy rengeteg mockban láttuk, szóval ez is túl nyilvánvalónak tűnik, mégis maradok ennél a picknél.

 

bears 1/8 Chicago Bears
 Quenton Nelson
 OG, Notre Dame

 

Igazából a Bears azt a játékost viszi ebben a forgatókönyvben, amelyik nem kellett a Coltsnak – tehát Roquan Smith vagy Quenton Nelson. Talán Nelsonnak jobban is örülnének, megkönnyítené Trubisky életét, ő pedig megkapná korábbi faledzőjét.

 

49ers 1/9 San Francisco 49ers
 Minkah Fitzpatrick
 DB, Alabama

 

A 49ersnél szeretik a sokoldalú játékosokat, Minkah pedig pont ilyen, ráadásul hiányposztra is jön – bárhol is játsszon majd – és egy vezéregyéniség, ami szintén fontos most a 9ersnek. Ha ők nem viszik ki, könnyen gazdára találhat Miamiban, 1/12-n (akár Broncos, akár Colts lenne), a Redskinsnél vagy legkésőbb a Packersnél.

 

Cardinals TRADE 1/10 Arizona Cardinals (from Raiders)
 Josh Rosen
 QB, UCLA

Cardinals adja: 1/15 + 2/47

Raiders adja: 1/10

Nagyon nehéz volt cserepartnert találjak a Cardinalsnak, hiszen az 1/15 már pont egy olyan távoli pick a Coltsnak például, ahová nem szívesen mozognak le és ezzel együtt a top10-ben nagyon el kell gondolkodnia mindenkinek, hogy egy csere árán lemaradnak a blue chip játékosokról. A Cardinals viszont ha fel szeretne jönni, akkor meg kell előzniük a Dolphinst, hiszen ha az ölükbe hullik, minden bizonnyal kiválasztanák Rosent.

 

dolphins 1/11 Miami Dolphins
 Tremaine Edmunds
 LB, VA Tech

 

A Dolphins jó helyzetben van. Kis (nagy) szerencsével lecsúszhat hozzájuk egy irányító, de ha nem, akkor sincs baj, marad még legalább két blue chip játékos. Reményeik szerint az egyik linebacker bent lesz, akkor pedig nem gondolkodhatnak sokáig.

 

broncos 1/12 Denver Broncos (from Bills)
 Denzel Ward
 CB, Ohio State

 

Ha Mayfield bent lenne, szerintem kivinnék 1/5-ön, így viszont maradnak Keenumnál és nem a jövőt, hanem a jelent építik. Nelson is jó választás lenne, de a csere még jobb, hiszen a legjobbak közül húzhatnak itt még valakit és 1/22-n is találnak elég jó falembert. Wardot állítólag szeretik és lesz is hely neki a kezdőben.

 

redskins 1/13 Washington Redskins
 Vita Vea
 DT, Washington

 

Ha nem Minkah, akkor Vea lehet itt a választás, akivel egy fiatal és domináns védőfalat építhetnek a tavalyi első körös Jonathan Allennel együtt.

 

packers 1/14 Green Bay Packers
 Josh Jackson
 CB, Iowa

 

Pusmognak felcseréről a Packers háza táján és akkor szerintem Minkah Fitzpatrick lehet a célpont – a pickjeik megvannak egy felmozgáshoz, csak partnert kell találni (49ers?). De ha maradnak, Josh Jackson ideális húzás lehet, hiszen ki ne akarna egy nagydarab, ballhawk cornert?

 

raiders 1/15 Oakland Raiders (from Cardinals)
 Mike McGlinchey
 OT, Notre Dame

 

Talán valószínűbb forgatókönyv, hogy már 1/10-en kiviszik McGlinchey-t, de a Cardinals adott egy elég jó ajánlatot, amit nem utasítottak vissza és ebben a forgatókönyvben itt is ki tudják vinni a tackle-t. Gruden a régi idők fociját hozza, ehhez pedig egy domináns támadófal kell, amit tovább erősítenek Penn visszavonulására is gondolva.

 

ravens 1/16 Baltimore Ravens
 Lamar Jackson
 QB, Louisville

 

Őszintén, fogalmam sincs ki fogja elvinni Lamar Jacksont, de valahol ezen a környéken lesz. Könnyen lehet a Cardinals, a Chargers, de legtöbbet a Saintshez mockoltam a vázlataimban. Ezt a picket viszont most bevallottan lopom Mike Mayocktól, akinek igaza van abban, hogy a Ravens hajlandó lehet a támadófilozófiáját megváltoztatni, Flaccón jövőre már 10 milliót lehet spórolni és RGIII leigazolása is jól illeszkedik a csillagok állásába. Aztán legfeljebb Ozzie kihúzza Calvin Ridley-t, akit eredetileg gondoltam ide és bukok egy találatot.

 

chargers 1/17 Los Angeles Chargers
 Da'ron Payne
 DT, Alabama

 

Nagyon szeretné a Chargers, ha Bosa és Ingram szabadabban terrorizálhatna, ehhez pedig kell egy futást megállító, blokkokat felemésztő belső védőfalember. Nagyon nagyon gondolkodtam egy felcserén Rosenért egyébként.

 

titans TRADE 1/18 Tennessee Titans (from Seahawks)
 Harold Landry
 EDGE, Boston College

Titans adja: 1/25 + 3/89

Seahawks adja: 1/18

A Seahawks ki akar cserélni, hiszen nem húznak a 120. pickig egyet sem az első körösükön kívül, a Titans pedig kapva kap az alkalmon és feljön Landryért, hogy beelőzze a Cowboyst, a Lionst és a Pantherst. Landry tökéletesen illik a Titans rendszerébe és a Morgan – Orakpo páros egyikét nagyon hamar kiszoríthatja, főleg passzszituációkban.

 

cowboys 1/19 Dallas Cowboys
 Leighton Vander Esch
 LB, Boise State

 

LVE-t több csapat is levette a boardjáról egy csigolya-probléma miatt – és még többen hátrébb sorolták -, így könnyen lehet, hogy az első körből is kicsúszik. Dallasban viszont kis sérülés nem sérülés, úgyhogy egy egészen kiváló játékost szerezhetnek. Bálint nagyon támadófalembert jósol, én pedig nagyon gondolkodtam elkapón, Suttonon és DJ Moore-on.

 

lions 1/20 Detroit Lions
 Marcus Davenport
 EDGE, UTSA

 

Nagyon kell a pass rush a Lionshöz, Davenport pedig egy állat lesz másfél év múlva.

 

bengals 1/21 Cincinnati Bengals
 Frank Ragnow
 C, Arkansas

 

Abban biztos voltam, hogy centert írok be nekik, de hogy Danielst vagy Ragnowt, azt nehéz volt eldönteni.

 

broncos 1/22 Denver Broncos (from Bills)
 Will Hernandez
 OG, UTEP

 

Nem vitték el Nelsont az elején, de jól járnak, hiszen Hernandez egy állat – és ugye ott az 1/12-es pickjük is.

 

patriots 1/23 New England Patriots 
 Kolton Miller
 OT, UCLA

 

Lehet mást húzni a Patsnek? Miller leginkább épp Nate Solderre hasonlít és ugyan szerintem teljesen újra kell alakítani a pass setjét, nincs erre jobb jelölt, mint Dante Scarnecchia.

 

panthers 1/24 Carolina Panthers
 DJ Moore
 WR, Maryland

 

Masszív felépítésű, jó az 50/50 labdáknál és tudja mozgatni a láncokat. Ilyen fegyver kell Newtonnak.

 

seahakws 1/25 Seattle Seahawks (from Titans)
 Isaiah Oliver
 CB, Colorado

 

Nagyon szeretne hátracserélni a Hawks és ha sikerül, akkor Oliver is a listán lesz a potenciális jelöltek közt. Méretei miatt nem lepődhetünk meg ezen.

 

falcons 1/26 Atlanta Falcons
 Taven Bryan
 DT, Florida

 

Nagyon jó Bryan sztorija, akinek az apja NAVY SEAL volt és emellett tűzolzó is, illetve azért választotta a Florida egyetemet nagyobb sulik helyett, mert szeretett volna a védőfalban játszani a támadófal helyett, gimiben ugyanis nem engedték ezt neki. Képzeljük el a gimis edzőit most, mikor első körös védőfalember lesz.

 

saints 1/27 New Orleans Saints
 Dallas Goedert
 TE, South Dakota State

 

Nagyon közel voltam, hogy Lamar Jacksont írjam be ide, hiszen már tavaly is QB-t akartak húzni. A tight end logikus pick lehet, – ahogy egyébként Rashaan Evans is a linebacker sorba -, Goedert pedig egy hatalmas mismatch lehet Brees fegyvertárában.

 

steelers 1/28 Pittsburgh Steelers
 Rashaan Evans
 LB, Alabama

 

Imádkoznia kell a Steelersnek, hogy Evans lecsússzon hozzájuk, de ez most megtörtént.

 

jaguars 1/29 Jacksonville Jaguars
 Hayden Hurst
 TE, South Carolina

 

Támadófalember volt a másik opció, de ha tight end, akkor szerintem Hurst lesz a választottjuk, hiszen ő blokkolni is tud, ez pedig fontos a Jagsnek a futásorientált támadósorral.

 

vikings 
 1/30 Minnesota Vikings
 Isaiah Wynn
 OG, Georgia

 

Bármelyik belső támadófalembert el lehet itt képzelni Nelsonon kívül, most épp Wynnre jött ki a lépés, de Hernandez, Daniels, Price mind-mind reális opciók lehetnek.

 

patriots 1/31 New England Patriots
 Sam Hubbard
 EDGE, Ohio State

 

Lehet, hogy “csak” a második kör eleji pickkel viszi ki őt a Pats, de nem tudok elképzelni senkit, aki jobban “Belichick-guy” lenne a lacrosse múltjával, mint Hubbard. Az első három Pats-pickre én Millert, Hubbardot és Rudolphot tippelném egyébként, szóval itt megemlíteném Rudolphot is, aki akár hasonlíthatna is Bradyre, ha tudna védelmeket olvasni. Megjegyzés, hogy ha LVE az orvosija miatt lecsúszna idáig, könnyen kivihetnék.

 

eagles 1/32 Philadelphia Eagles
 Justin Reid
 DB, Stanford

 

Az Eagles jó eséllyel le fog cserélni és nem látjuk őket húzni az első napon, de fogalmam sincs, ki jönne fel, úgyhogy inkább az Eaglesnek húzok valakit, akit nagyon szívesen látnék a csapatban. Tavaly volt egy erős sejtésem, ki fog jönni – be is jött -, idén viszont fogalmam sincs. Guice? Sutton? Williams? Ők a további tippjeim, de ahogy mondtam, minden bizonnyal nem fognak választani csütörtökről péntekre virradóra.

 

Akik kimaradtak, de nem tetszik, hogy nem jutott hely nekik: Jaire Alexander (ő szinte biztosan elkel majd), Calvin Ridley, James Daniels, Billy Price, Courtland Sutton. Mauirce Hurst simán első körös tehetség, de szívproblémája miatt harmadik napos lesz úgy tűnik.

22 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
22 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Norbert Lengyel
Norbert Lengyel
2018-04-26 09:15

Lehet valahol stream-en nézni a draftot?

katonadani
Reply to  Norbert Lengyel
2018-04-26 09:38

ha bármelyik nagy csatornának (NFL Network, ESPN, FOX) találsz streamet, akkor biztosan, meg egyébként is jó eséllyel tele lesz vele a net. Én nem vagyok otthon ezekben annyira.

acsdav2
acsdav2
Reply to  katonadani
2018-04-26 12:08

Az NFL honlapján nekem úgy rémlik lehet nézni élőben.

Sestertius
Sestertius
Reply to  Norbert Lengyel
2018-04-26 10:27

sport1 közvetíti, (ha direkt streamet keresel akkor sry :) )

danc
danc
Reply to  Norbert Lengyel
2018-04-26 10:51

https://www.reddit.com/r/nflstreams/
szerintem itt lesznek linkek

Marci
Marci
2018-04-26 10:30

Nagyon jó lett a mock is, illetve az egész draft felkészülés (imádtam a podcasteket).
Két kérdésem lenne:
Mennyire reális, hogy valaki aki sokat lát Rudolphba feljön csak azért első kör végére, hogy kapjon egy 5.éves opciót?
A mock-od szerint Rosen csúszhat, lehet bármi esély, hogy a pats felmenjen 1/10környékére érte vagy ez csak egy felkapott teória volt?

Kiss Botond
Kiss Botond
2018-04-26 10:37

A futójátékosok ennyire nem jók Barkley-n kívűl? Nagyon ritka volt az olyan draft ahol láttam volna 2-t vagy annál többet az első körben, pedig van olyan csapat akinek nagyon kellene. Vagy rosszul látom?

katonadani
Reply to  Kiss Botond
2018-04-26 10:42

ráérnek a második napon. Vannak jók (Guice, Michel leginkább), de ha nem vagy korszakos tehetség RBben, akkor nem vagy jó helyzetben

Kiss Botond
Kiss Botond
Reply to  katonadani
2018-04-26 10:46

Értem, köszi! Jó lett egyébként a draft, tetszenek a cserék :D

Csabesz20
Csabesz20
2018-04-26 11:40

Pont a leírtak miatt sem hiszem, hogy OT húzás lenne a Pats részéről első körben. Igazából egy kérdés van a falban jelenleg a bal oldali tackle. Jelenleg ha jól tudom 3 vagy 4 OT is van a rosteren a pozícióra és ha már úgyis tanítani kell, akkor fölösleges a legértékesebb picket beáldozni a pozícióra, bőven elég a 2. kör vége vagy a 3. kör eleje. Amúgy a WTF! Lamar Jackson és a két Pats tippen kívül egész reális. Igaz én nem vagyok annyira benn az insiderek írásaiban, meg a csapat közeli pletykákban, mint ti, így csak a saját szubjektív véleményemre hagyatkozok. :)

katonadani
Reply to  Csabesz20
2018-04-26 12:01

Jackson egyébként hol nem lenne WTF? Mármint nem tudok olyan csapatot mondani, ahol igazán értelmes lenne vagy ahová jósolják vagy bármi. Szerintem ez lesz a nap (egyik) legnagyobb “szenzációja”, bárki is viszi ki.

Sestertius
Sestertius
Reply to  katonadani
2018-04-26 12:07

Jags

Csabesz20
Csabesz20
Reply to  katonadani
2018-04-27 07:35

Megkövetlek. ?? Legközelebb a heti lottó számokat tippeld meg így. Éa a Pats is hozta a szokásos WTF húzását.

Andreas
Andreas
2018-04-26 11:44

Érdekes a Jackson pick, engem inkább az érdekelne, hogyha lecsúszik 1/23-ra a Patshez (esetleg 1/31-re) akkor vajon kihúzzák-e, insiderek szerint nagyon tetszett nekik :D

katonadani
Reply to  Andreas
2018-04-26 11:58

az a baj h semmit sem lehet elhinni, amit a Patriotsról mondanak :D ezért borzasztóan nehéz nekik mockolni

Andreas
Andreas
Reply to  katonadani
2018-04-26 13:51

Ez igaz, bár reménykedni szabad, hogy kiviszik a Saints előtt :D

Csonkaz
Csonkaz
2018-04-26 14:29

Továbbra se értem miért akarna hátracserélni a broncos ennyit. Azt még elhiszem h 2-3 helyet hátralépünk, de szerintem nincs értelme 7 helyet hátra ugrani. Akkor már inkább hozzuk el Nelsont, azt csókolom, Tavaly se az volt a baj, h szar lett vna a védelem, hanem h az irányító állandóan futkározott az életéért, ha meg véletlen nem tette akkor is többet passzt rontott mint sem. Nem értem h most ha hozunk egy top cb-t, vagy vki mást a secondaryba azzal mi változna. Abban még van ráció h hisznek Keenumban, és nem akarnak yolo-ra húzni egy qb-t. De továbbra is úgy érzem ezzel a traddel a bills járna sokkal jobban. Ha már ennyit fel akarnak jönni, legalább legyen kiscsillió pick, és tudom h 3 első kör drága, de ha qb kell nekik, akkor kopasszuk már meg őket. Még 1-2 picket még igazán elkuncsoroghatánk.

22
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x