Connect with us

Draft

FK! Mock Draft ’18 – 5.0

Nem volt betervezve, de egy hirtelen ötlettől vezérelve még beiktattunk egy különleges mock draftot a csütörtök reggeli/délelőtti 5 szerkesztői mock draft elé. Összeálltunk ugyanis öten, felosztottuk a csapatokat, majd beleképzeltük magunkat a helyükbe. Mentek is a tárgyalások rendesen, cserélgettünk bőven, így egy elég érdekes, “fun” mock draft jött össze. 

 

 

Megjegyzés: A mock koncepciója az, hogy mi mit csinálnánk a csapatok helyében, vegyítve a realitásokkal. Mindannyian kaptunk 6-6 csapatot (illetve chester csak ötöt), akiknek kialakítottuk a stratégiáját és kicsit skizofrén módon egyszerre gondolkodtunk az ő fejeikkel. Egy teljesen random sorsolás után így jöttek ki a szerkesztő-csapat párosítások. 

 

 

browns 1/1 Cleveland Browns
 Sam Darnold
 QB, USC

Ugyan a Big Boardomon láthattátok, hogy Mayfield nálam a QB1, azonban a Browns helyében Darnoldot vinném, akiben a legkisebb a rizikó. A Browns nem teheti meg, hogy megint hatalmasat égjen egy irányítóval és ezt a szempontot is figyelembe véve Darnold a legjobb választás Clevelandbe.

(katonadani)

 

bills TRADE 1/2 Buffalo Bills (from Giants)
 Josh Allen
 QB, Wyoming

 

Giants adja: 1/2

Bills adja: 1/12 + 1/22 + 2019/1. kör

 

Elég vicces volt a helyzet, mert én voltam a Bears, a Broncos és a Bills GM-e is és elég komoly esély lett volna rá, hogy magammal vagyok kénytelen cserélni. A Giants ugyanakkor elkezdte árusítani a picket és mielőtt én hívhattam volna az ottani GM-et, már kaptam is egy ajánlatot: három első kör. Ez igazából aranyár volt, én eredetileg két első, két második és két harmadik kört akartam volna adni érte, az én megítélésem szerint ez többet ért volna, mint a három első, de szerencsére nem kellett all int mondanom. Így most nem csak, hogy az enyém lett Josh Allen, aki köré felépíthetem az amúgy elég jó maggal rendelkező franchise-omat, de az idei két második és harmadik körömmel az életét is könnyebbé tehetem.

 

(renningan)

 

jets 1/3 New York Jets 
 Josh Rosen
 QB, UCLA

 

Rosent tartom a class legjobb irányítójának, így nem volt kérdés számomra ez a választás.

(chester)

 

browns 1/4 Cleveland Browns 
 Saquon Barkley
 RB, Penn State

 

Úgy gondolom, hogy Barkley egy olyan különleges tehetség, akit nem szabad kihagyni – főleg miután megtalálta a Browns a franchise irányítóját.

(katonadani)

 

broncos 1/5 Denver Broncos
 Quenton Nelson
 OG, Notre Dame

 

Megpróbáltam felmenni egy irányítóért, de nem volt rá vevő a Giants, így úgy voltam vele, legyen minél jobb Case Keenumnak. Minnesotában is jó fal volt előtte, Nelson pedig korszakos tehetség, akivel ráadásul a futójáték is drasztikusan feljavulhat.

 

(renningan)

 

lions TRADE 1/6 Detroit Lions (from Colts)
 Bradley Chubb
 EDGE, N.C. State

 

Colts adja: 1/6

Lions adja: 1/20 + 2019/1.kör

 

Eddig voltak “unalmasak” a pickjeim, most belehúzok! A Colts láthatóan le akart cserélni, én pedig kapva kaptam az alkalmon és mivel Chubb még elérhető volt, így egy jövő évi első köröst bőven jó árnak tartottam a 14 hely felmozgásra és a class legjobb edge rusher játékosának megszerzésére. Idén még Ansah mellett, jövőre Ansah helyett játszhat majd és alapozhatja meg Matt Patricia védelmét.

(katonadani)

 

buccaneers 1/7 Tampa Bay Buccaneers
 Minkah Fitzpatrick
 DB, Alabama

 

A Bucs védelme tavaly egy siralomház volt. A védőfalat rendbe tették a szabadügynök piacon, így a secondaryre lehetett fókuszálni. Mindhárom top DB bent volt még, de nekem az Alabama kiválósága a favoritom.

(chester)

 

dolphins TRADE 1/8 Miami Dolphins (from Bears)
 Baker Mayfield
 QB, Oklahoma

 

Bears adja: 1/8

Dolphins adja: 1/11 + 3/73

 

A top4-be nem akartam felcserélni a Dolphinsszal irányítóért, azonban Baker Mayfield elkezdett csúszni, így gyorsan észbe kaptam és három helyet feljöttem, megelőzve más felcserélő csapatokat, hiszen a Bears inkább AFC-s gárdát akart erősíteni. Mayfield volt a QB1 a boardomon, úgyhogy nagyon jól jártam itt vele.

(katonadani)

 

49ers 1/9 San Francisco 49ers
 Roquan Smith
 LB, Georgia

 

Nagyon sajnálom, hogy Foster karrierje úgy alakult, ahogy, mert akkor most egy másik blue chip játékost is bezsebelhetne a gárda. Így viszont nem volt kérdés, hogy a draft legkomplettebb, leginkább kész linebackerét választom a védelem közepébe. Smith egy igazi modern kori linebacker, aki passz és futás ellen is elit. Deion Jones féle potenciál van benne.

(Leonidasz)

 

raiders 1/10 Oakland Raiders
 Tremaine Edmunds
 LB, Virginia Tech

 

A Raiders linebackerei időtlen idők óta gyengék, ideje ezen változtatni. Ugyan Smithnek minimálisan jobban örültem volna, de imádom Edmunds játékát és talán Gruden oldschool felfogásába jobban is illene, hiszen ő elég nagy ahhoz, hogy futójátéknál ne nyomják el.

(katonadani)

 

chargers TRADE 1/11 Los Angeles Chargers (from Bears)
 Derwin James
 S, Florida State

 

Bears adja: 1/11 + 4/84

Chargers adja: 1/17 + 2/48 + 6/191

 

Újra felcseréltem egy csapatommal, hiszen Derwin James is elkezdett csúszni és egyszerűen nem hagyhattam bent. Egyébként ha Rosen kezdett volna csúszni (ahogy a való életben számítok rá), akkor lehet felcseréltem volna érte, de mivel a Bears vezetősége nem tudott dönteni, kit válasszon és inkább hátra akartak mozogni, így megragadtam a lehetőséget, hogy egy igazi playmakert, egy top5 játékost kiválasszak 1/10-en kívül. Ehhez fel kellett adnom a második köröm, de visszakaptam egy negyediket – a hatodik kör már csak ráadás, az senkit nem érdekel.

Nagyon cserélgetős kedvemben voltam itt a top11-ben, hiszen a Lionsszel, a Dolphinsszal és a Chargersszel is feljöttem, aminek az az oka, hogy az első 12 játékos után egy kisebb-nagyobb szakadékot látok, így próbáltam a legjobbakat kivinni az adott csapatokkal – ezért lett ilyen sok választásom a top11-ben.

(katonadani)

 

giants 1/12 New York Giants (from Bills)
 Denzel Ward
 CB, Ohio State

 

Ne, ne nézzetek így Giants szurkolók. Ha Darnold bent van a második választásnál, akkor nem cserélek ki. Másik irányító viszont nem tetszett ilyen magasan, futóért pedig nem szívesen adok ilyen magas picket, így fontolóra vettem a cserét. A három első kör úgy gondolom jó ár, mert ebből nem csak idén, de jövőre is lehet építkezni. Ráadásul úgy számoltam, hogy itt az első idei pickénél még bent lesz a legjobb nyolc játékos közül legalább egy, mivel az irányítók foglalják a helyeket. Ez be is jött, Denzel Ward, a class magasan legjobb cornere landolt végül a csapatnál.

(Leonidasz)

 

redskins 1/13 Washington Redskins
 Vita Vea
 DT, Washington

 

Szerettem volna kicserélni, de nem kaptam semmilyen ajánlatot. Vita Vea nem egy vonzó pick, de annál hasznosabb. Mellesleg hiányposzt is a fővárosban. Futás ellen kiváló és akár két embert is lefoglalhat, hogy utat nyisson a pass rushereknek.

(Leonidasz)

 

giants TRADE 1/14 New York Giants (from Packers)
 Mason Rudolph
 QB, Oklahoma State

 

Packers adja: 1/14

Giants adja: 1/22 + 3/66+ 4/108

 

Talán a leginkább fejvakarós választás az egész első körben, de magyarázkodom akkor. A draft legelején nem akartam irányítót húzni, mert sokkal többre tartom a class legjobb 7-8 játékosát, mint hogy ott egy irányítóra pazaroljam a választást. Azonban Eliban még maximum két évet látok, de könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó szezonja. Mindenképpen akartam egy valósan kezdőpotenciállal rendelkező irányítót húzni mögé. A legjobb négy már a top10-ben elkelt és nagyon jól tudtam, hogy a Cardinals general managere akarja Rudolphot. Így gyorsan döntöttem és megelőztem őket, hogy elhozzam a jövőre akár kezdő irányítót. Rudolph még nem kész idén kezdeni, de pont egy év tanulással lehet olyan potenciál benne, mint Rosenben vagy Mayfieldben.

(Leonidasz)

 

Cardinals 1/15 Arizona Cardinals
 Lamar Jackson
 QB, Louisville

 

Mason Rudolph volt a nagy vágyam, és hát pont egy lépéssel előttem ment ki. Arians mester viszont megmondta, hogy Lamar Jackson kell a Cardsba. A végtelen mennyiségű Michael Vick-összehasonlítás alapján ez teljesen érthető, tökéletes választás Bradford mögé. A mock draftok alapján is reális itt húzni őt, és ha a futásszerelmes Steve Wilks hajlandó a playbookot Jacksonra szabni, akkor nagyon sokat és gyorsan fejlődhet a lábaival félelmetes irányító.

(KGYM)

 

ravens 1/16 Baltimore Ravens
 Mike McGlinchey
 OT, Notre Dame

 

Nagyon féltem attól, hogy a class legjobb OT-je kimegy, mielőtt én következhetnék, de McGlinchey lecsúszott hozzám, így egy pillanatig nem volt kérdés, hogy behúzom. Persze jöhetett volna valamilyen elkapó is, de ezektől a srácoktól nem vagyok annyira oda, Joe Flacco elé pedig kell a fal.

(renningan)

 

patriots TRADE 1/17 New England Patriots (from Bears)
 Leighton Vander Esch
 LB, Boise State

 

Bears adja: 1/17

Patriots adja: 1/23 + 3/95

 

Az egyik top linebackerből szerettem volna egyet megszerezni a Patriots számára, hiszen ezt gondolom a legnagyobb hiánycikküknek, de ez felcsere nélkül nem jöhetett volna össze. Először az 1/9-re próbálkoztam Patriknál Roquan Smithért, de túl drága lett volna. Ezzel viszont egy nem sokkal rosszabb, ám annál olcsóbb megoldáshoz jutottam.

(chester)

 

seahakws 1/18 Seattle Seahawks
 Josh Jackson
 CB, Iowa

 

Gondolom a Seahawks fanok támadófalembert vártak, de értéken nem igazán tetszett senki, aki önmagában megoldás lenne bármire. A kitrade-elés lehetőségét is megpróbáltam, de sajnos nem igazán jött olyan ajánlat, ami elég lett volna. Így Sherman távozása miatt megüresedő cornerback posztra hoztam Jacksont, aki hasonlóan fizikális corner, mint Sherman és mellesleg a class második legjobb CB-je is.

(Leonidasz)

 

cowboys 1/19 Dallas Cowboys
 D.J. Moore
 WR, Maryland

 

Moore tökéletes fegyver lenne Bryant helyén. Hatalmas plafonnal rendelkezik, és ugyan a mérete hagy kívánni valót maga után, mégis fizikálisan játszik, és csak úgy nyeli az elkapás utáni yardokat. Az útvonalakat szépen futja, igaz nem tökéletesen, a 2015 óta látott Bryanthez képest hatalmas plusz lesz Dak keze alatt.

(KGYM)

 

colts 1/20 Indianapolis Colts (from Lions)
 Marcus Davenport
 EDGE, UTSA

 

Colts adja: 1/6

Lions adja: 1/20 + 2019/1.kör

Már alapból eladónak hirdettem a picket, ugyanis a blue chipre éhes csapatok sokat adnak érte, így meg is szereztem a második legjobb passzsiettető mellett a Lions jövő évi első körösét, ami valószínűleg 1/20-on belül lesz. Davenport így is hatalmas lépés lesz a csapatnak, a 2019-es drafton pedig a védő- és támadófalak teljes spektrumában lehet majd húzni játékost, de találni WR-t és DB-t is kimagasló szinten.

(KGYM)

 

bengals 1/21 Cincinnati Bengals 
 Justin Reid
 S, Stanford

 

A Bengalsnál sok betöltendő lyuk van, de a secondaryban William Jackson kivételével minden poszt hosszútávú betöltésre vár. Justin Reid pedig a secondary minden pontján megállja a helyét, egy igazi svájci bicska lehet, aki olyan playmaker, hogy végre egy kis színt vihet a csapat játékába. Hiányposztra egy nagyszerű játékos, nálam vagy ő vagy egy támadófalember jöhetett itt szóba.

(Leonidasz)

 

packers 1/22 Green Bay Packers (from Giants)
 Jaire Alexander
 CB, Louisville

 

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy instant szívinfarktust okozok a Packers szurkolóknak és húzok egy elkapót, de azért mégsem kockáztatnám a saját állásom! Ennek ellenére nem vagyok teljesen elégedett, a Seahawks szerintem érthetetlen lépése, hogy CB-t húzott támadófalember helyett eléggé bekavart (még egy edge rusherre is nagyobb esélyt láttam), bár Alexander itt ár/érték arányban teljesen rendben van, a védelmet pedig kellett erősíteni. Még támadófalemberben gondolkoztam, de azt Rodgers úgy is lemenedzseli.

 

(renningan)

 

bears 1/23 Chicago Bears (from Patriots)
 Harold Landry
 EDGE, Boston College

 

Nagy dilemmám volt a 1/8-on, mert oké, hogy találhattam volna jó játékost, de igazából egyik sem jött volna igazi hiányposztra értéken, Landryért pedig korai lett volna. Persze, ha Edmunds bent marad még 1/12-re, akkor elviszem, de mivel kiment, így 19-re lapot húztam: bíztam benne, hogy Landry, aki tökéletes fit lehet a Bearsbe, nem megy ki és bejött a számításom. Vele simán top5-ös lehet az egység, ár-érték arányban a lehető legjobban jöttem ki a dologból, ráadásul szereztem egy extra második, két harmadik és egy hatodik körös picket (illetve elveszítettem egy negyediket, de az kit érdekel?), előbbi hárommal pedig majd megerősítem a támadófalat, hozok egy elkapót és mélyítem még valamelyik védelmi egységemet (pl. egy linebackerrel), ráadásul ugye ott van még a saját második körösöm is.

(renningan)

 

panthers 1/24 Carolina Panthers
 Will Hernandez
 OG, UTEP

 

Három játékos volt, akit azonnal bemondtam volna, amint sorra kerülök: Reid, Alexander és Landry, kösz srácok! Safetyből és defensive endből nem maradt olyan, aki itt érték lenne, cornerback még van dögivel, cserélni nem akart senki, úgyhogy rámentem az egyik legjobb guardra. Norv Turner sémájához ugyanis szükséges lesz egy jó támadófal.

(chester)

 

steelers TRADE 1/25 Pittsburgh Steelers (from Titans)
 Rashaan Evans
 LB, Alabama

 

Titans adja: 1/25

Steelers adja: 1/28 + 5/165 + 2019/4. kör

 

Hát sajnos LVE nagyon korán kiment, azt az árat nem tudtam megfizetni, de ha már így alakult, akkor igyekeztem bejönni a potenciálisan linebackert kereső csapatok elé. Evans nem olyan sexy pick, mint az első három linebacker, de szintén első körös tehetség. Ami hatalmas plusz a játékában, hogy pass rusherként is meg lehet próbálni. A Steelersnek meg pont erre a két posztra kell játékos.

(Leonidasz)

 

falcons 1/26 Atlanta Falcons
 Maurice Hurst
 DT, Michigan

 

Eléggé no-brainer a húzás, Vea után Hurst teljesen egyértelmű, sőt még bizonyos szempontból jobb játékos is. A csapat legnagyobb needje ezzel be lett töltve, és rá lehet fordulni az elkapókra.

(KGYM)

 

browns TRADE 1/27 Cleveland Browns (from Saints)
 Connor Williams
 OT, Texas

 

Saints adja: 1/27

Browns adja: 2/33 + 4/114

 

Ez itt az új, agresszív Browns! A Saints szívesen hátramozgott, én meg nem hagyhattam tovább csúszni Connor Williamst, aki a 18. legjobb játékos nálam. Meg is találtam Joe Thomas örökösét és ezzel a 3 első körös pickkel egy olyan offense-t raktam össze, ami nagyot robbanthat 1-2 éven belül.

(katonadani)

 

titans 1/28 Tennessee Titans (from Steelers)
 Arden Key
 EDGE, LSU

Titans adja: 1/25

Steelers adja: 1/28 + 5/165 + 2019/4. kör

Itt nem volt vita, passzsiettető KELLETT. Orakpo és Morgan öregednek, és le is jár a szerződésük jövőre, úgyhogy Key igazán illik ide. Nincs még összerakva teljesen a srác, és a mockok egészen első végétől harmadik körig is jósolják, de magabiztosan húztam ki őt.

(KGYM)

 

jaguars 1/29 Jacksonville Jaguars
 Isaiah Wynn
 OG, Georgia

 

A hülye Brownsra nem számítottam, már épp készültem ráírni Connor Williams nevét a cetlire, amikor jött a trade. Ez van, nagy steal lett volna, de Wynnre sincs panasz, bár nagyon agyaltam rajta, hogy egy elkapó jó lenne. A támadófalat azonban rendbe kellett tenni, Wynn-nel együtt a futó- és passzjáték is feljavulhat, a védelem pedig úgy is elit (csak meg ne sérüljön senki).

(renningan)

 

vikings 
 1/30 Minnesota Vikings
 Frank Ragnow
 C, Arkansas

 

Eh, előbb gondolkodtam egy felcserén McGlinchey-ért, de túl hamar kiment, aztán úgy voltam vele, hogy Connor Williams, Will Hernandez vagy Isaiah Wynn csak bent marad – hát pórul jártam. Igazából Hernandez lett volna a kedvencem, de így be kell érnem a legjobb centerrel, aki akár guardot is játszhat majd, ha épp ott lenne rá szükség. Az egyértelmű volt a draft kezdetétől fogva, hogy a támadófalat akarom erősíteni.

(katonadani)

 

patriots 1/31 New England Patriots
 Calvin Ridley
 WR, Alabama

Mivel még maradt két második körös pickem, amivel a másik hiányposztot (CB) is be lehet pótolni, ezt egy BPA választásnak hagytam. Ez alapján Ridley tűnt logikusnak, ami 2018-ban fölösleges lehet, de 2019-ben már annál hatásosabb lesz. Jelen állás szerint jövőre öt(!) elkapó szerződése is lejár, Edelman sem lesz már fiatalabb, így ideje minőségi pótlás után kutatni.

(chester)

 

eagles 1/32 Philadelphia Eagles
 Da'Ron Payne
 DT, Alabama

 

Szar dolog, amikor a címvédőnek nincs hiányposztja, ráadásul a következő pickjük a 4. körben van. Emiatt itt is a BPA módszer állt fent, és Payne az egyik nagy kedvencem, aki itt hatalmas steal. Az Eagles ereje a brutális védőfalban van, ezt nem árt sokáig fenntartani.

(chester)

 

saints 2/33 New Orleans Saints (from Browns)
 Dallas Goedert
 TE, South Dakota St.

 

Saints adja: 1/27

Browns adja: 2/33 + 4/114

Mivel nem csúszott vissza Top 2 passzsiettető vagy belső védőfalember, ezért teljes nyugodtsággal tudtam hátramozogni néhány helyet, cserébe kaptam egy mélységi 4. körös picket, ami tökéletes lesz bármire. Itt még simán kezdőket lehet húzni, ha odafigyel az ember. Az, hogy Goedert vagy Gesicki jön, nem kérdés, és tudtam, hogy senki nem fogja őket elcsaklizni.

(KGYM)

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások