Connect with us

Szabadügynök

Gazdálkodj okosan! – Steelers FA-értékelő

A Pittsburgh Steelerst minden évben csak egy hajszál választja el az igazán komoly eredményektől. Ez a hajszál olykor az egyik legjobb játékosuk kiesése vagy a védelmük csapnivaló játéka. Az idei offseasonben a Steelers mindent megtett azért, hogy jövőre szintet tudjanak lépni. Kimondottan kevés pénzből.

Kezdjük a távozókkal. Igazán komoly érvágás ezen a téren nem érte a Pittsburghöt, elsősorban a korosodó secondaryt pucolták ki. Kivágták William Gayt, Mike Mitchellt és Robert Goldent is.

 

Az imént említett játékosok mellett úgy tűnik nem számol a csapat a jövőben a linebacker Arthur Moatsszal, a running backként csak epizódszerepekhez (vagy még ahhoz sem) jutó Stevan Ridley-vel, valamint az egyre kevesebb lehetőséget kapó elkapóval, Eli Rogersszel sem. Habár nevek alapján e társaság elvesztése akár fájhatna is a Steelersnek, teljesítményük alapján egyáltalán nem szolgáltak rá arra, hogy krokodilkönnyeket hullajtsanak utánuk a csapat szurkolói. A legnagyobb távozó a csapat mindenes támadófalembere, Christopher Hubbard, aki tavaly remekül pótolta a sérüléssel és eltiltással büntetett Gilbertet, a kövtkező szezontól viszont Clevelandben tevékenykedik.

A Pittsburgh legfontosabb szabadon igazolható játékosa azonban marad, erre az évre biztosan. Le’Veon Bell ugyanis ismét megkapta a franchise taget és most úgy tűnik, idén nem lesz akkora „aláírom – nem írom alá” szenvedés, mint volt tavaly. Viszont a Steelersnek így van plusz egy éve alaposan felkészülni a poszt-Bell időkre, mert nem létezik, hogy évi 17 millió dolláros szerződést kicsengessenek neki. Márpedig a running backnek ilyen elképzelései vannak. Bell egyébként így sem jár rosszul, a taggel 14,35 millió dollárt tehet zsebre. Bell mellett egy másik futó, Fitz Toussaint-t is visszatért a gárdához egy évre, 790 ezer dollárért cserébe.

Kérdés nem férhet hozzá, hogy a Steelers védelme szorult igazán erősítésre. A vezetőség pedig mindent meg is tett ennek érdekében. Leigazolták két évre a linebacker Jon Bosticot, akinek valószínűleg a Ryan Shazier kiválása által keletkezett űrt kell betöltenie majd a következő szezonban. Bostic a futás elleni védekezésben hozhat pluszt a tavalyi szezonhoz képest (az utolsó hat meccsükből, háromszor is 150 yard fölé engedték az ellenfél futójátékát). A linebacker ráadásul igen jó áron érkezett, mindössze 2 millió dollárért évenként. Abszolút jó és kockázatmentes befektetés.

Ennél jobb deal már csak Morgan Burnett szerződtetése volt. A piac legjobb safetyjét áron alul sikerült megszerezni egy olyan posztra, ami hangosan sírt a minőségi javulásért. A Steelersnek már régóta szüksége van egy olyan safetyre, aki egyaránt jó coverage-ban és a boxban is otthonosan mozog. Évi 4,5 millió dollárért egy ilyen játékost leakasztani az idei piac üzletét jelenti. Burnett-tel kapcsolatban az egyetlen kockázat a játékos sérülékenysége. Ugyanis hiába teljesít kiválóan, amikor a pályán van, 2012 óta egy szezont sem játszott végig különböző kisebb-nagyobb sérülések miatt.

 

A Steelers okosan költekezett abból a kevés pénzből, ami a csapat rendelkezésére állt, ráadásul a csapat leggyengébb pontja is megoldásra került. Egy apró módosítás és már zongorázni lehet a különbséget a tavalyi és az idei védelem között. Jó lesz ez. B+

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!