Connect with us

Prémium cikkek

Kilépni az árnyékból – Super Bowl XXIX Chargers vs 49ers

Megkezdjük Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk “I” csoportját, ahol az első versenyző egy nyugati parti derbi lesz, ugyanis a Chargers és a 49ers csapott össze Miamiban.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

A Chargers útja a döntőbe

Nagyot fordult a világ San Diegóban, mikor 1992-ben Bobby Ross lett a csapat vezetőedzője. Ross megváltoztatta a Chargers felfogását, és elődeivel ellentétben ő a védelemre helyezte a hangsúlyt, nem a támadósorra. Ross munkássága két év után hozta meg a gyümölcsét, 1994-ben ugyanis a Chargers 11-5-tel megnyerte a csoportját, ezúttal a playoffban sem vallottak kudarcot. A Dolphins ellen 21-6-os félidei hátrányból tudtak visszajönni, hogy 22-21-re nyerjenek. Az AFC döntőn a Steelers otthonában pedig sikerült kivédekezni a 4&goalt, aminek következtében 17-13-ra nyertek, így készülhettek a csapat történelmének első Super Bowljára.

A 49ers útja a döntőbe

San Franciscóban a 90-es években egy generációváltás történt. Azok a játékosok, akik a csapat arcát adták a 80-as években eltávoztak, és a helyüket a fiatalabb generáció vette át. Ennek a váltásnak a legikonikusabb alakja az irányító Steve Young volt, aki az élő legenda Joe Montanát váltotta. Young mindent megtett annak érdekében, hogy felnőjön a feladathoz, és bár számokban simán pótolni tudta Montanát, a sikerek hiányoztak. ’92-93 között mindkétszer elvezette a csapatot az NFC döntőig, de mindkétszer kikaptak a Cowboystól. ’94-ben azonban fordult a kocka. A 49ers 13-3-mal nyerte az NFC-t, és miután a Bearst 44-15-tel hazaküldték, bosszút álltak a Cowboyson is. Az NFC döntőn már 8 perc után 21-0-ra vezettek, és a lendület kitartott a végsőkig. 38-28-ra számoltak le a múlt szellemeivel, és készülhettek Miamiba.

Super Bowl XXIX

A 29. nagydöntő mindenkinek mást jelentett, ám egy ember számára élet-halál kérdése volt a győzelem. Steve Young ugyanis biztos volt benne, hogy csak akkor fog tudni kibújni Joe Montana árnyékából, ha képes lesz győzelemre vezetni a 49erst. Tudta, ha itt most kikap, akkor egész hátralévő életében azt kell majd hallgatnia, hogy ami Montanának ment, az neki nem.  Ha itt most kikap, akkor soha többé nem lesz képes a legjobbak közé kerülnie. Emiatt csak a hibátlan játék volt elfogadható számára. A hibátlan játék pedig megvolt.

Alig telt el másfél perc a döntőből, de Young máris TD passzt osztott ki Jerry Rice-nak, amivel már előre is vetítette, mi fog történni a hátralévő 58 percben. Young a nagy nyomás alatt ugyanis nem roppant össze, hanem csak még elszántabb, még erősebb lett, mint előtte bármikor, és élete legjobb játékát játszotta aznap.

36 passzából 24 jó helyre ment, amivel 325 yardot és Super Bowl rekordot jelentő 6 TD passzt osztott ki. A Chargers védelem magatehetetlen volt vele szemben, és bármivel is próbálkoztak, képtelenek voltak megállítani. És mivel a Chargers offense nem a 30+ pontos meccsekre volt berendezkedve, ezért viszonylag hamar el is dőlt, hogy ezt a döntőt csak egyvalaki nyerheti meg.

A Chargers bár látta, hogy reménytelen a helyzetük, de becsületükre legyen mondva, megpróbálták szorossá tenni a mérkőzést az utolsó negyedben. Nem lehet azt mondani rájuk, hogy rosszul játszottak volna, amit tehettek ebben a helyzetben, azt ők megtették. Ám a 49ers és kifejezetten Young olyan ihletett formában játszott aznap, hogy senki nem lett volna képes megverni őket. Azon a napon senkinek nem lett volna esélye ellenük.

A meccset a 49ers végül 49-26-ra megnyerte, és ezzel a győzelemmel ők lettek az első NFL csapat, amelyik 5 Super Bowlt is meg tudott nyerni. Steve Young pedig végre kilépett Montana árnyékából, és többé nem kellett azt hallania, hogy képtelen Super Bowlt nyerni. Ugyan megelőzni Montanát nem tudta, de azt el tudta érni, hogy a 49ers hívei Montana méltó utódjaként tekintsenek rá ezután.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!