Connect with us

Magyar foci

Mercy Rule a budapesti-, nagy izgalmak a fejér megyei rangadón

Nagyon érdekes játéknapot tartogatott ez a vasárnap a HFL-ben, hiszen a csúcsrangadónak kikiáltott Wolves-Cowbells mészárlásba csapott át, 37-0-ra is vezetett már a Wolves a nagy rivális ellenében. A fejér megyei rangadón viszont jöttek az izgalmak és egy szoros meccsen csereirányítójával tudta megszerezni első HFL-győzelmét az Enthroners. 

 

Budapest Cowbells @ Budapest Wolves 8 – 37

 

A forduló, és az eddig látott játéknapok ismeretében a szezon rangadójára készülhettünk a Székesfehérvárra deportált budapesti rangadón. Két veretlen csapat meccsén az ember azt gondolná, hogy egy végletekig kiélezett találkozóra lesz kilátás, emiatt joggal mondható az, hogy erre a végeredményre senki sem számított.

 

Bencsics Márkék két hete bár simán nyertek a Gorillaz ellen, a mutatott játékukkal nem feltétlen lehettek elégedettek, főleg a támadó oldalon. Alapos felkészülésen lehettek túl, hiszen lenyomták az akaratukat a Cowbells védelmének a torkán. Elek Ádám, a liga egyik legjobb elkapója ismét ott lehetett a gyepen, így teljessé vált Márk fegyverarzenálja, ami meg is látszódott a pályán. Karim Trabelsi, a vendégek vezetőedzője a félidőben elmondta, hogy több kezdőjátékosa sem játszott fegyelmi okok miatt, Nagy Kevin pedig a hét közben szenvedett olyan súlyos agyrázkódást, ami miatt nem tudta vállalni a játékot, így a “hazaiaknak” állt ez a matchup. Nem is okoztak csalódást, Bencsics szinte mindig talált üres elkapót a Bartos – Elek – Gecser hármasból, akikből utóbbi csak úgy halmozta a catcheket. Ha pedig jól őrizték őket, akkor olyan egyéni megmozdulások jöttek, mint Bartos Ferenc egykezes TD-je, Elek szólója egy rövid elkapás után, vagy Darius Lewis YAC-parádéja a TD-je előtt.

 

 

Ami azonban félelmetessé teszi a Farkasokat 2018-ban, az a védelem feljavulása a tavalyi idényhez képest. Az előző szezonban nem feltétlen váltak be az import játékosok, de az idei felhozatal a HFL krémjébe tartozik. Madarassy Richárd már így is cheat code volt az interceptionök és leütött labdák tekintetében, mellé érkezett Darius Lewis, aki szintén mágnesként vonzza a labdát, de Alvin Reels is remekül teljesít hétről hétre egy sorral előrébb. Váry Tamásék nem is igazán tudtak velük mit kezdeni, sokáig a Wolves térfelére sem tudtak átjutni, bármilyen lépésüket lemattolták a Farkasok. 37-0-ás hátrányban már át is vette tőle a stafétát Czirók Márton, de ez csak a szépítésre volt elég. A szó szoros értelmében kierőszakolt TD és kétpontos volt tőle, illetve Rojáktól, de ez a mentalitás már túl későn érkezett.

 

A bírózást én továbbra sem szeretem elővenni, de megint volt három olyan ítélet, ami szemöldökráncoló volt. Egy-egy szabályos TD-t vettek el mindkét oldalról, amikből inkább a Cowbellsszé lehetett tényező, hiszen az még 24-0-nál történt, viszont Bartos TD-jét meg vissza lehetett volna nézni, de a zebrák erre nem tartottak igényt. Illetve volt egy érdekes büntetés 4&3-nál a Cowbells redzone-ja környékén, ami a Wolves előrehaladását segítette elő, de végül csak mezőnygól lett belőle.

 

A Wolves dominanciáját azzal zárnám, hogy egyszer sem kellett puntolniuk, bár egy Bencsics interception is hozzájárult ehhez. A futójátékot kivette a képletből a ‘Bells védelme, de ilyen potens passzjátéknál nem is volt rá különösebben szükség. A Farkasok ezzel egyedüliként vezetik a magyar első osztályú bajnokságot, 92 szerzett ponttal, és mindössze 15 pontot kaptak három forduló alatt. A Cowbells számára alighanem épp időben jött a kijózanító pofon, és bőven lesz idejük kiheverni a mai vereséget, és rendezni a soraikat. Már csak abban kell bízniük, hogy a szintén kezdő cornerback, és egyébként remek játékos Demeter Ádám sérülése nem súlyos, aki bokafájdalmak miatt nem tudott kifutni a pályára a második félidőben.

 

(Chester)

 

Fehérvár Enthroners @ DAK Acél Dunaújváros Gorillaz 30-24

 

A második félidőre értünk át Dunaújvárosba a budapesti rangadóról, ahol 7-9-es állásnál kapcsolódtunk be (1-1 TD és egy special team safety történt a szünet előtt) és nagy meglepődéssel tapasztaltuk, hogy Erős Márk helyén Nardai Ádám volt a pályán irányító poszton. Azért nem mondom, hogy irányított is, mert az egész második félidőben ha jól figyeltünk, akkor egyetlen sikeres passzt sem mutatott be. Persze azt tegyük hozzá, hogy sok lehetősége nem volt, hiszen minimális passzkísérlete volt, végig futtatta a labdát a fehérvári alakulat.

 

Ha Antonio Roane nem hoz ilyen csodás meccset, akkor nagy bajban lett volna az Enthroners. Az amerikai futó három TD-vel zárt, a második igazán szépre sikeredett, hiszen nagyon türelmesen megvárta, hogy érkezzenek előtte a blokkok, majd amint nyílt terep volt előtte, berobbant és meg sem állt a célterületig.

 

Érdekes volt, hogy a Gorillaz védelme nem tudott sok mindent kezdeni vele és az Enthroners futójátékával, pedig tudniuk kellett, hogy ez fog következni. Ennek oka lehet a rövid cserepad, hiszen a legtöbb védőjátékos szinte végig fent volt a pályán, még special teamben is.

 

Ki kell emelni Airiss Hargrowt, aki eddig a védelem szíve volt, most pedig a támadók egyik legjobbja is, hiszen sokszor felment wildcat irányítóként a backfieldre, ahonnan remek futásokkal operált és TD-t is tudott szerezni. Erre azért is volt szükség, mert Krasznai Balázs ma sem játszott túl jól, ráadásul volt egy picksixe is, amit Tóth Dávid szedett le és vitt vissza 6 pontért. Bár azt is meg kell említeni, hogy Krasznai végre átesett a tűzkeresztségen, hiszen „megpasszolta” első TD-jét a szezonban, habár ez csak egy előrepöccintett labda volt Wardnak, aki a szélen megkerülte a védelmet és TD-t ért el.

 

Végig szoros volt a találkozó és többször is fordult az állás, így egy igazán kiélezett és izgalmas összecsapást láthattunk, aminek a végén a Gorillaznak volt még esélye a 2 minute warning alatt támadnia, de a passzjáték nem működött, így még a félpályán sem sikerült átérnie Krasznaiéknak.

 

Ezzel a vereséggel a Gorillaz kvázi lemondhat a rájátszásról, hiszen mind a 4 hátralévő meccsüket be kellene húzniuk ehhez. Az Enthronersnél egyébként bemutatkozott az új importjuk, Tim McGee, aki hegyomlás méreteivel rengetegszer beomlasztotta a dunaújvárosi támadófalat. A fehérváriak életben vannak még, de a két hét múlva rendezendő Cowbells elleni találkozó nagy erőpróba lesz. Kíváncsiak vagyunk, hogy Erős Márk áll-e majd a center mögött.

 

(katonadani)

 

 

A képekért köszönet a HungarianFootballnak. 

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!