Connect with us

Szabadügynök

Szabadügynök piac? Van ilyen? – Packers FA-értékelő

Green Bayben GM-váltás történt, ami sokak szerint elhozhatta a Packers számára azt, amihez nem voltak hozzászokva az utóbbi években: igazolásokat! Nos, az anyagi lehetőségeik korlátozottsága miatt erre kevés lehetőségük volt, de így is nagyot szóltak az érkezők.

 

 

Mivel alig állt pénz a házhoz, és a fontosabb szabadügynökökkel már korábban hosszabbított a Packers, nem igazán tudtuk mit várhatunk a frissen kinevezett Brian Gutekunst első offseasonjától. Maradjunk annyiban, hogy emlékezetes lett.

 

Fontosabb újraigazolások

[quote bgcolor=”#003A00″]

Davante Adams, WR – 4 év, $58 millió, $18 millió garantált

Corey Linsley, C – 3 év, $25,5 millió, $8 millió garantált

Justin McCray, OG – ERFA tender[/quote]

 

Ahogy a felsorolásból látható, nem voltak létfontosságú szabadügynökök Green Bayben, akik közül Adams és Linsley új papírjai már januárban meglettek. Mindketten kevés garantált összeget kaptak, ami mindenképp pozitívum, tekintve, hogy Adams fejét tavaly szétverték, Linsley meg a 2016-os szezon felét hagyta ki sérülés miatt. McCrayt azért emeltem ki, mert könnyen lehet, hogy ő lehet az egyik kezdő guard jövőre, ehhez képest bagóért tenné mindezt. Nem tartozik a legjobb guardok közé, de egy korábbi draftolatlan játékostól a közel átlagos szint is elég.

 

Tenderelt játékosok: Joe Callahan (QB), Joe Kerridge (FB), Geronimo Allison (WR), Michael Clark (WR), Adam Pankey (OG), Lucas Patrick (C), Donatello Brown (CB), Jermaine Whitehead (S)

 

Fontosabb távozók

[quote bgcolor=”#003A00″]

Jordy Nelson, WR, Oakland Raiders

Jahri Evans, OG, szabadügynök

Davon House, CB, szabadügynök

Damarious Randall, CB, Cleveland Browns (trade)

Morgan Burnett, S, Pittsburgh Steelers[/quote]

 

Az, hogy Morgan Burnett távozott, szerintem kevés szurkolót lepett meg, hiszen az elmúlt évek építkezései után arra lehetett következtetni, hogy Josh Jones az ő helyére érkezett tavaly, és egyelőre ez a fogatókönyv áll fent. House és Evans távozása sem tartozik a meglepetés kategóriába, ugyanakkor vannak olyan hírek, hogy lehet esély a visszaigazolásukra a draft után. És akkor két olyan távozó következik, amit kevesen vártak. Randallt elpostázták Clevelandbe, míg Jordy Nelsont kivágták, és azóta a Raidershez írt alá. Mindben van ráció, az értékelésnél kitérek rá.

 

Érkezők

[quote bgcolor=”#003A00″]

DeShone Kizer, QB, Cleveland Browns (trade)

Jimmy Graham, TE, Seattle Seahawks – 3 év, $30 millió, $11 millió garantált

Muhammad Wilkerson, DE, New York Jets – 1 év, $5 millió (+ $2,7 millió ösztönző), $1,5 millió garantált

Tramon Williams, CB, Arizona Cardinals – 2 év, $10 millió, $3,25 millió garantált[/quote]

 

Maradjunk annyiban, hogy vannak érdekes nevek, de az ördög a részletekben rejlik! Kizert állítólag a tavalyi drafton is kinézte már a Packers a(z éppen a Brownstól kapott) 2/33-as draftpicken. Hogy ez mennyire valós, nem tudni, de az a nyugodt közeg, ami Aaron Rodgers mögött várja, csak jó hatással lehet rá. Brett Hundley tavaly nem győzte meg se a Packerst, se a többi csapatot, hogy megérné érte cserélni, így emlegettek egy lehetséges QB-t versenytársnak, de egy veteránra számítottam, nem Kizerre. Graham szerződtetésére elsőre mindenki örült, majd amikor kiderült az ára, mindenki hahotázott. Azonban ez a szerződés igazából egy 1+2 éves kontraktus, hiszen 2019-ben nem tart rá igényt a Packers a szezon indulásának 5. napjáig, akkor olcsóbban kivághatja. Ráadásul idén alig több, mint $5 milliós cap hittel játszik, így már azért jobban néz ki az igazolás.

 

Wilkerson szerződése is parádésra sikeredett, pofátlanul olcsó, kevés garantálttal, szóval ha továbbra sem nőtt be a feje lágya, akkor minimális veszteséggel repülhet. Ha viszont összeszedte magát, akkor a Daniels – Clark – Wilkerson hármas közel top 5-ös felhozatal lehet a védőfal belsejében. A 35 éves Williamsnek is soknak tűnik az a $10 milliós összeg, de ez is egy 1+1 éves szerződés, amivel idén $3,6 milliós cap hittel játszik. Márpedig ha azt hozza, amit tavaly a Cardinalsban, akkor ennyiért ajándék lehet.

 

Értékelés: B+

 

Messze nem tökéletes, de nem is olyan vészes, mint amilyennek elsőre tűnt, de főleg a távozók miatt néztek csúnya szemekkel Gutekunstra. Jordy Nelson elengedése érzelmileg nagy veszteség, de a korral és a két évvel ezelőtti keresztszalag-szakadásával az ő értéke is zuhan, ami nem ér $10+ milliót. Hogy ennek így kellett megtörténnie, az sajnálatos, de az ő TD mennyiségét könnyen átveheti Graham is. Randall távozása is meglepő lehet, mert a rossz játéka ellenére voltak egészen jó meccsei is, de sokak szerint a tavalyi Bears elleni viselkedésével leírta magát a vezetőségnél. Burnett távozása mint mondtam, várható volt, na de kérem. Nem ért volna meg évi kevesebb, mint $5 milliót a megtartása? Persze azt lehet sose tudjuk meg, hogy a Packersszel milyen feltételekről tárgyaltak, de ez akkor is fura a történelem ismeretében. Két éve Casey Hayward igazolt bagóért a Chargershez, hogy aztán két All-Pro szintű szezont hozzon le, míg Micah Hyde tavaly kivirágzott Buffalóban. Mindeközben a Packers légvédelme meg romokban hevert. Nyilván utólag mindig okos az ember, de lehet előnyösebb lenne a legnagyobb hiányposztról nem elengedni a jobb játékosokat, még ha Hyde-ért továbbra is tartom, hogy nem kár.

 

 

Ezt leszámítva úgy gondolom nem lehet panasza a szurkolóknak. Két érdekes próbálkozásról is lehetett hallani, méghozzá Allen Robinson és Kyle Fuller leigazolásáról. Előbbi nem tudni, hogy Graham mellett vagy helyett érkezett volna, de utóbbira már a költekezés után tettek egy offer sheetet, hiszen transition taget kapott, de matchelték az ajánlatot. Megoszlottak a vélemények, hogy jól csinálták-e, hogy nem adtak egy szivatósabb offert, hogy legalább a Bearsnek rossz legyen, de itt inkább a szándék a fontos, hogy a CB sorba is az egyik legjobb FA-val szerettek volna erősödni.

 

Az érkezők szerződésnek kialakításának hála még több, mint $16 millió cap space áll a csapat rendelkezésére, és hallani még játékosokról, akik vizitre érkeznek. Ebből akár még hozhatnak is valakit, de valószínűleg Aaron Rodgers új szerződésére táraznak be, ami egy észbontóan drága szerződés lesz minden bizonnyal. Ahogy az is hozzátartozik, hogy a Packers még mindig a draftról építkezik, és nekik lesz idén a legtöbb, szám szerint 12 pickjük az idei börzén, szóval a meglévő hiányposztokra is várható újonc erősítés.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások