Connect with us

Hír

A Saints kivágta Coby Fleenert

2016-ban a Saints egy 5 éves 36 millió dolláros szerződést adott a tight end Coby Fleenernek. Ezt rajtuk kívül senki sem értette, mert bár a játékosnak volt egy 700+ yardos, 8 TD-s szezonja egyszer a Coltsban, soha nem volt jobb egy középszerű tight endnél, sőt az inkonzisztens játéka és a rengeteg dropja miatt szinte emberhátrányt jelentett sokszor. Két év után erre végre New Orleansban is rájöttek.

 

 

Fleener 27 meccsen lépett pályára a Saintsben. Ez idő alatt 72 elkapást, 926 yardot és öt TD-t szerzett. Nem valami jó számok, tavaly ráadásul még sérült is volt, de azért 11 meccsen így is pályára lépett. Ezzel együtt sem volt könnyi kivágni, hisz 8,2 millió dollár halott pénz maradt utána, emiatt a Saints kénytelen volt post-June elküldeni (kvázi úgy, mintha ma már június lenne), mert így a halott pénzt le tudták osztani a következő évekre, így már idén spóroltak rajta 3 milliót.

 

Fleener egyébként 2012-ben második köröse volt a Coltsnak, négy évet húzott le a csapatnál, mielőtt a Sainthez igazolt volna.

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!