Megkezdjük Minden Idők Legjobb Super Bowlja “K” csoportját, ahol az első versenyző egy olyan döntő lesz, ahol két nagyszerű védelem találkozott, akik kevés segítséget kaptak a csapat többi egységétől. Ez a Steelers és a Vikings összecsapása.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
A Steelers útja a döntőbe
Az 1974-es szezon a Steelers számára áprilisban kezdődött meg, mikor a drafton 4 ma már Hall of Famer játékost sikerült kiválasztaniuk. Az elkapó Lynn Swann és John Stallworth, a középső LB Jack Lambert, és a center Mike Webster mind ekkor kerültek a csapathoz. Velük kiegészülve a folyamatosan fejlődő Steelers már-már bajnokkerettel rendelkezett. Egy valami azonban még hiányzott. Az irányító.
A ’74-es szezonja a Steelersnek gyakorlatilag arról szólt, hogy a „Steel Curtain” védelem és a Franco Harris vezette futójáték megpróbálja ellensúlyozni a passzjáték hiányát. Chuck Noll vezetőedző három irányítót is kipróbált a szezonban (Terry Bradshaw, Terry Hanratty és Joe Gilliam), de egyik rosszabb volt, mint a másik. Volt olyan mérkőzésük, ahol az aktuális irányító összesen 2 jó passzt tudott csak dobni. Ilyen körülmények között hatalmas teljesítmény volt a csapat részéről, hogy 10-3-1-gyel meg tudták nyerni a csoportot, és a playoffban előbb a Billst győzték le 32-14-re, majd az AFC döntőn a Raiderst 24-13-ra. A Super Bowl így összejött, de kérdés volt, hogy irányítójáték nélkül meg is tudják-e nyerni.
A Vikings útja a döntőbe
Minnesotában nem sok minden változott ’74-ben. Az ő keretük már korábban is bajnokesélyes volt, csak az utolsó akadálynál valahogy mindig sikerült elbukniuk. ’74-ben azonban elhatározták, hogy ezúttal megugorják azt az akadályt. A „Purple People Eaters” ismételten a liga egyik legjobb védőegysége volt, ezt pedig nagyszerűen egészítette ki a Fran Tarkenton vezette támadójáték. A csoportot 10-4-gyel nyerték, és a playoffban sem torpantak meg. A Cardinalst 30-14-es eredménnyel küldték haza, majd egy fagyos mérkőzésen a Ramst is le tudták győzni 14-10-re. Újfent eljutottak az utolsó akadályhoz, a kérdés már csak az volt, ezúttal sikerül-e megugrani azt.
Super Bowl IX
A New Orleansban megrendezett döntő legnagyobb kérdése az volt, hogy a két csapat támadói közül melyik fog tudni áthatolni az ellenfél védelmén. Mind a „Steel Curtain”, mind a „Purple People Eaters” a liga elitjébe tartozó egység volt, így az egyetlen valódi különbséget a támadójáték jelentette. Viszont hogy melyik támadóegység a jobb, arra igazából nem kapták választ a nézők. Legalábbis az első félidőben semmiképp.
Az első félidő mindkét csapat részéről arról szólt, hogy ott szerencsétlenkednek, ahol csak tudnak. A Steelers kétszer is mezőnygólt lőhetett, de az egyiket a rúgó hagyta ki, a másiknál pedig a snap volt rossz. A Vikings sem járt jobban, gyakorlatilag alig tudtak előrehaladni bármit is. Ha pedig mégis sikerült az ellenfél térfelére jutni, akkor meg eladták a labdát.
Az első harminc perc ilyen körülmények között telt el, és nagy valószínűséggel 0-0-val ért volna véget, ha Vikings nem követ el egy amatőr hibát. A saját célterület közelében futójátékot hívtak, de sikerült elrontani a handoffot. A labda kiperdült a futó Dave Osborn kezéből, és bepattogott az endzone-ba. Tarkenton mentette a menthetőt, és rávetődött a labdára, de ezzel csak azt tudta elérni, hogy csak 2 pontot szerezzen a Steelers, ne 7-et.
Ennek a playnek köszönhetően 2-0-ás Steelers vezetéssel ért véget ez a kaotikus félidő, de a szurkolók reménykedtek abban, hogy a második játékrészre összeszedik magukat a csapatok, és abbahagyják a szerencsétlenkedést. Nos, ez a reményük gyorsan szerte-foszlott.
A második félidőt a Steelers kezdte kickoff-fal, de a kicker a rúgás pillanatában elcsúszott, és a labda jóval rövidebb lett, mint az el volt tervezve. Ezáltal hatalmas lehetőség adódott a Vikings előtt, de nem tudtak élni vele. Hiába rontotta el a Steelers a kickoffot, ők jöttek ki belőle jobban. A Vikings ugyanis képtelen volt megszerezni a labdát, és végül a Steelers játékosai vetődtek rá. Gyakorlatilag egy onside kicket sikerült a Steelersnek végrehajtania. Csak éppen nem ez volt betervezve.
Ennek a furcsa kirúgásnak köszönhetően a Steelers jó mezőnypozícióból kezdte meg a támadást, és ezúttal sikerült pontokat szerezniük. Franco Harris bejutott a célterületre, és 9-0 lett ezzel az eredmény.
Ezen a ponton véget is érhetett volna a mérkőzés. A Vikings offense képtelen volt áthatolni az Acélfüggönyön, így a Steelersnek csak annyi feladata volt a hátralévő másfél negyedre, hogy égessék az órát, és ne hibázzanak. Hát ez nem sikerült. Egy blokkolt punt következtében TD-t szerzett a Vikings és feljött 3 pontra. (Az extra pont természetesen kimaradt)
Ez akár egy fordulópont is lehetett volna a mérkőzésen, de nem lett az. Az eddigre már kimerült Vikings védelem nem tudta megállítani a Steelers utolsó támadását. Terry Bradshaw, aki egészen addig nem csinált semmit, a mérkőzés végén végre felébredt, és egy nagyrészt passzokból álló hosszú drive-ot levezetve, megadta a kegyelemdöfést a Vikingsnak. A 4 yardos TD passzával 16-6-ra növelte az előnyt, és ezzel beállította a végeredményt is.
A mérkőzést ilymódon a Steelers nyerte meg, az MVP pedig a 158 yardot és 1 TD-t futó Franco Harris lett. Bár a számok valóban őt igazolják, de ennek a mérkőzésnek nem ő volt a valódi hőse. Az a „Steel Curtain” volt. Úgy tartották 6 ponton a Vikingst, hogy nem volt értékelhető passzjáték a támadóknál, a speciális egység pedig mindent megtett azért, hogy veszítsenek. Ők azonban mégsem omlottak össze, és ha nagyon szigorúan nézzük, akkor ők nem is engedtek pontot az
[/ppp_patron_only]ellenfélnek. Harris nagyszerűen játszott, de ez a Super Bowl a “Steel Curtain” diadala volt.
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások