Elérkeztünk Minden Idők Legjobb Superbowlja játékunk tizenegyedik hetének a végéhez. A héten bemutattunk nektek 4 nagydöntőt a“K” csoportból, amikről ti is szavazhattok. A szavazás véget ért, illetve a szerkesztőség is döntött. Alább olvashatjátok az eredményeket:
Kronikk: Nálam az utolsó helyet a Steelers-Vikings szerezte meg és szorosan utána a Denver-Dallas, egyik mérkőzés sem hozott kiemelkedő játékot, az izgalom csak azért lehetett (ha volt egyáltalán), mert kevés pontokat hozott. A második helyre a Baltimore győzelme ért fel, két elit védelem és egy feledhetetlen 36 másodperc elég volt nálam ahhoz, hogy megszerezzék az ezüstöt. A legjobb döntő a héten szerintem elég egyértelmű, hogy a legfrissebb SB, végletekig kiélezett mérkőzés, remek edzői húzás és egy olyan MVP, akire a szezon előtt, de még a döntő előtt sem fogadtak volna nagy összegben, nálam ilyen egy igazán jó döntő.
Renningan: Renningan ezen a héten egyéb elfoglaltság miatt nem tudott részletes értékelést adni, viszont a pontjait elküldte nekem. Nála az Eagles győzelme végzett az első helyen, és a Ravens lett a második. A maradék kettő közül szíve szerint egyiknek sem adna pontot, de ha már így alakult a sorsolás akkor a Cowboys kapja a 2 pontot a Steelers pedig az 1-et.
Olvasók: A szavazataitok alapján számotokra sem volt kérdés, hogy a tavalyi döntő a csoport legjobbja. Magabiztosan gyűjötte be a szavazatok 61%-t. Mögötte elég nagy a szakadék, de abban a szakadékban még valamelyest kitűnt a Ravens győzelme, ami megszerezte magának a második helyet. Az utolsó két döntő között pedig összesen 6 szavazat döntött, és végül a Steelers legyőzte a Cowboyst. Igaz csak abban, hogy ne legyenek utolsók a szavazáson.
Jarred: Azt még nem tudom, hogy melyik Mindin Idők Legjobb döntője, de hogy melyik minden idők legrosszabbja, abban eléggé biztos vagyok. A Steelers-Vikings döntő nem szólt semmi másról, mint hogy a két csapat egész meccsen szerencsétlenkedik, és cserébe még a végjáték sem izgalmas. Rossz volt megnézni, rossz volt írni róla, rossz még csak rágondolni is. 1 pont, mert nem lehet kevesebbet adni.
Az első helyezettem valószínűleg senkit nem fog meglepni, még friss az emlék, és bár nem a kedvenc csapatom nyert, de mégis boldogan tudok visszatekinteni arra a döntőre. Csak tudnám a biztonságiak miért nem engedtek be a stadionba senit aki a védelemben játszott…
Az egyetlen kérdés számomra az volt, hogy a Ravens vagy a Dallas győzelme kerüljön a második helyre. A Dallas meccs első félidejére nincs magyarázat, de az az igazság, hogy valami megmagyararázhatatlan okból kifolyólag szórakoztatott az a meccs. Egy idő után már nem bírtam ki nevetés nélkül azt ami a pályán történt. Valószínűleg egyedül vagyok ezzel a véleménnyel, de nem tudok haragudni arra a mérkőzésre. Volt benne egyfajta bűnös élvezet. Plussz itt legalább a második félidőre összekapták magukat a csapatok. Legalábbis a Cowboys.
KGYM: Legkevesebb pontot a Steelers-Vikes összecsapás kapta, amit szorosan követ a Baltimore győzelme. Ezek a játékok nem jelentettek mérföldkövet a sport menetében, de őszintén szólva a második helyezett Denver-Dallas összecsapás sem. Itt mégis az osztott MVP-cím kuriózumnak számít. A Pats-Eagles mérkőzése azonban minden várakozást felülmúlt, átütő támadójáték, trükkös playek, professzionális munka mindkét oldalon, öröm volt nézni.
Nem volt nagy verseny, az Eagles simán behúzta ezt a csoportot. 20 ponttal automatikusan továbbjutott a következő fordulóba. Második a Ravens győzelme lett 13 ponttal, ez azonban a többi csoport eredményét figyelembe véve, már nem elég a Wild Card helyhez. Harmadik a Cowboys győzelme lett 11 ponttal, utolsó helyen pedig a Steelers első SB diadala végzett 6 ponttal.
Ennyi lett volna a „K” csoport, jövő héten érkezünk az utolsó előtti csoport, az „L” csoport döntőivel.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
- Trevor Lawrence sérülése mégsem olyan súlyos, mint elsőre tűnt
- Touchdown Week13 – 6 pont és egy sikeres extra
- Kihagyás vár a Falcons falemberére és a Dolphins linebackerére is
- Derek Carr is megsérült
- Amikor a hóhért akasztják
- Így áll a playoff-harc 13 forduló után
- Így áll a draftsorrend 13 forduló után
- Megvannak a Heisman döntősei!
- A két blokkolt punt után kirúgta ST-edzőjét a Titans
Legutóbbi hozzászólások