Connect with us

Draft

Ha Jimmy van, minden van – 49ers draftértékelő

A tavalyi, kifejezetten erős draft után kissé visszább lépett John Lynch és csapata, de azért különösen rossznak ez az év sem volt mondható. Az érdemi pickeknél Garoppolo alá adták a dolgokat, majd később masszívan ráfeküdtek a védelemre is.

 

#9 Mike McGlinchey OT

Nem volt rossz biznisz McGlinchey kihúzása, ugyanis elcserélték Trent Brownt a Patshez egy felmozgásért cserébe, így azért mégis egy hetedik körös guardból lett tackle-t cseréltek le egy kiváló prospectre, így azonnal betöltötték a hiányposztot. Ha ők nem viszik, akkor a Raiders vitte volna Kolton Miller helyett, a filozófia nyilván az, hogy a csapat egészét teljesen átalakító Garoppolót meg kell védeni. Első naptól kezdő lesz.

 

 

#44 Dante Pettis WR

Pettis reach volt ezen a ponton, viszont kifejezetten Shanahan-típusú elkapó. Bárhol tud játszani a pályán, de igazán elemében a slotban van. Jolly Joker-játékos, és visszahordási képességei is vannak, igazi négykísérletes támadó.

#70 Fred Warner LB

Nagyon tetszik ez a pick itt, Warner minden kísérleten fenn lehet a pályán, akár eltérő pozíciókban is. Safety és linebacker képességei is vannak, ez pedig egyre fontosabb a mai ligában. Kicsit izmosítani kell, de ettől függetlenül is nagy rombolást végezhet slot védőként, ahonnan futást is foghat – ebben kifejezetten jó.

#95 Tarvarius Moore S

Moore kétes értékű pick, ugyanis elsősorban CB-ként fogják őt megpróbálni használni. Ha nem Warner, akkor ő lesz a nickel védő, de ha itt sem fognak menni a dolgok, akkor a safety-pozícióba azért nehezebb lesz beküzdenie magát.

#128 Kentavius Street DE

Street a rookie szezonját jó eséllyel kihagyja, április elején a Giantsnél elszakította az egyik keresztszalagját. Egészségesen rotációs DE-ként lehet számítani rá, ami jövőre meglehet, hogy jól fog jönni a csapatnak.

 

 

#142 DJ Reed CB

Nagyon apró CB (Captain Munnerlynnél is kisebb, pedig azért ő elég könnyen húzódzkodik egy bevásárlókocsin is), ami eléggé behatárolja, hogy mire lehet képes. Harmadikként csatlakozik a slotra áhítozó védők sorába (látjátok a mintázatot a védők között?), annak ellenére, hogy a Big 12 egyik legjobb DB-jeként a szélen játszott. A Big 12 egy passzerős, hatékony konferencia, innen jön Baker Mayfield és Mason Rudolph, illetve a jövőre első körbe várt Will Grier is.

#184 Marcell Harris S

Harrisnek UDFA-nak kellett volna lennie, ugyanis az alapjai megvannak egy NFL-szintű játéknak benne, de évek kérdése lehet, míg használható a speciális egységen kívül is. Nagyon merész lépés ez, nem valami szimpatikus, könnyen lehet, hogy senki nem vitte volna el őt amúgy.

#233 Jullian Taylor DT

Taylor egy sérülékeny falember, aki egészségesen képes komplex mozdulatok és gameplanek végrehajtására akár kezdő szinten is. Ilyennek kell lennie egy hetedik körös picknek. Nagy rizikó, nagy nyereség.

#240 Richie James WR

Apró termetű slot WR, akinek még nagyon, nagyon sok idő kell, hogy egyáltalán pályára léphessen.

 

Nem tudok jó szívvel jobbat adni, ugyanis az első két kör jó pickjei után rizikós dolgokat húztak be, és nem sikerült Reuben Fosterrel sem foglalkozni (akár marad, akár nem, az LB az bizony need). Komoly passzsiettetőt nem hoztak (igaz jövőre nagyon jó lesz a class), és a pickek többsége fejleszteni való, rizikós fiatal. Értékelés: B-.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások