Connect with us

Draft

Matt Patricia jobban tudja – Lions draftértékelő

A draft előtt mindenki arra számított, hogy a Lions megerősíti a védőfalát, akár az első három kör mindegyikét arra áldozza, hogy DT-ket és DE-ket szerezzen. Matt Patricia azonban máshogy gondolta, és ezek alapján pláne egyet kell értenem Chesterrel: a Lionsnek tényleg nincs kimondott hiányposztja, vagy legalábbis a csapatvezetés nem tartotta annak az elvileg két legnagyobbnak számítót. A Lions így arra koncentrált, hogy stílust váltson, hogy minél fizikálisabb legyen, különösen az offense oldalon. 

 

A Lions nem állt túl jól pickekből, mindössze hat választási joguk volt, egy hatodik köröset ugyanis még korábban elküldtek a Ramsnek a teljesen bust Greg Robinsonért. Így hát túl sok mozgástér nem volt, csak a saját cetlijeiket tudták felhasználni, ez pedig meg is látszott később, még egy 2019-es harmadik kört is be kellett áldozniuk a harmadik napon.

 

 

lions 1/20 Frank Ragnow
 C
 Értékelés: A

 

 

Minél inkább közelebb kerültünk a drafthoz, annál inkább éreztem, hogy ebből itt támadófal pick lesz. Ez végül is nem is csoda, hisz Matt Stafford hiába játszik magas szinten, az utóbbi három évben 128 sacket nyelt be (Kirk Cousins és Matt Ryan csak 90 és 91-et), tavaly és tavalyelőtt pedig már sérülten játszotta végig a szezon második felét. Ráadásul a Lions futójátéka is borzalmas, az utóbbi három évben 32., 30. és 32. volt a ligában. Ragnow a játék mindkét aspektusában jó, tavaly például egyetlen sacket sem engedett, a PFF-nél pedig 2016-ban és 2017-ben is a legjobb center volt. Állítólag a Bengals is nagyon akarta, instant kezdő lesz, hiányposztra érkezett és pont abban lehet a legnagyobb segítségére a csapatnak, amiben az tavaly a legrosszabb volt: a 3&rövid szituációk.

 

 

lions 2/43  Kerryon Johnson
 RB
 Értékelés: B+

TRADE: a Patriots a 2/43-ért megkapta Lions 2018-as 2. és 4. körös pickjét

Blount után nem feltétlenül számítottam futóra, pláne nem egy extra negyedik körös pickért. A Lions azonban nagyon szerette Johnsont és a 44. helyen draftoló Redskins a pletykák szerint el is vitte volna, így védhető a csere. Főleg, hogy Johnson illik a rendszerbe, türelmes, stabil, igazi 3-downos futó, valószínűleg rögtön kezdő lesz. Egyedül az a kérdés, hogy bírni fogja-e hosszú távon a terhelést, bár ha Patricia úgy gondolkodik, ahogy Bill Belichick, akkor nem kell majd szezononként 300 labdacipelésre számítania, így ezzel sem lehet baj.

 

 

lions 3/82 Tracy Walker
 S
 Értékelés: C

 

Ez az első pick, ami nem tetszett. Nem mintha nem fért volna el hosszú távon Walker, de szerintem Miles Killebrew miatt nem volt akkora need a jövő új safetyje, hogy egy harmadik kört áldozzon rá a csapat. Ráadásul a legtöbben az 5-6. körre várták, ami mondjuk pont nem jelent semmit, megint csak állítólag a Panthers nagyon érdeklődött iránta (safetyt is húztak pár pickkel később), a Lionsnek meg ugye nem volt negyedik köre, így akár még védhető is, de a posztot nem igazán értem.

 

 

lions 4/114 Da'Shawn Hand
 DL
 Értékelés: A-

TRADE: a Patriots megkapta a 4/114-ért a Lions 2019-es 3. körös pickjét

Mondhatni kompenzálta Walkert ezzel a pick-kel a Lions, Hand ugyanis lazán megér egy jövő évi harmadik kört, eredetileg a második kör sem lett volna számára lehetetlen. Sokoldalú, a védőfal minden létező posztján használható, az ilyet pedig nagyon szereti Patricia. Jövőre kezdő lehet, idén főleg a rotációban lehet hasznos, ha sikerül a néha előjövő lustaságot kinevelni belőle és kihozni a tehetségéből a maximumot, akár Pro Bowler szintű játékos is lehet belőle.

 

 

lions 5/153 Tyrell Crosby
 OT/G
 Értékelés: A+

 

Az idei draft egyik legnagyobb stealje, aki Ragnowhoz hasonlóan egyetlen sacket sem engedett tavaly az egyetemen. Őt is második napos tehetségnek tartották a szakértők, egy igazi buldózer a pályán, futások segítésében lehet nagy segítség. A technikája viszont kifejezetten rossz, így a profik között jó eséllyel csak guard lehet. Ez annyira nem is baj, hisz Ricky Wagner és Taylor Decker személyében hosszú távon meg van oldva a Lions tackle-problémája,  TJ Lang viszont már benne van a korban, sérülékeny is, így Crosby kis szerencsével átveheti majd a helyét 2-3 év múlva, addig pedig bőven jó lesz cserének. Elnézve a Lions eddigi szerencséjét a támadófallal, nagy szükség is lenne rá.

 

 

lions 7/223 Nick Bawden 
 FB 
 Értékelés: A

 

Egy 7. körös picken túl sok mindent nincs értékelni, azonban Bawden hiányposztra érkezett, ő is erősíti a fizikális vonalat az offense-ben, nem mellesleg pedig nagy szerepe volt abban, hogy Rashaad Penny 2248 yardot futott tavaly. Teljesen rendben van.

 

Értékelés: B+

 

Összességében elég jó ez a draft, hiába nem jött top DT vagy DE. Ezek szerint egyszerűen Patriciáék nem látták ezt akkora neednek, így pedig nincs is miről beszélni. A csapat jókat húzott a támadófalba, szereztek egy nagyon jó kezdőt és egy tehetséges cserét, illetve egy tehetséges futót, sőt a futójátékot még egy fullbackkel is megtámogatták. A Walker-pick nem tetszik, de cserébe Hand elég jó fogás, bár a cserék miatt elég sokat veszített a Lions. Nem tökéletes, de bőven jó, a tavalyi szezonhoz képest biztatóbbnak tűnik a csapat, főleg a támadóoldalon (az értékelésnél az első három pick, és úgy összességében a koncepció az, ami sokat számított nálam).

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!