Connect with us

Prémium cikkek

Mire elég egy negyed? – Super Bowl XXII Broncos vs Redskins

Minden Idők Legjobb Super Bowlja játékunk “J” csoportjának következő kihívója az a döntő lesz, ahol az egyik csapat bebizonyította, hogy egy negyed alatt nem lehet döntőt nyerni. A másik pedig bebizonyította, hogy mégis lehet. Ez a Broncos és a Redskins összecsapása.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

A Broncos útja a döntőbe

5 évvel a nagy sztrájk után a tulajdonosok és a játékosok újra összevesztek, és a játékosszakszervezet újabb sztrájkot hirdetett meg. A tulajdonosok ezúttal azonban felkészültebbek voltak, és bár egy hét kimaradt, de képesek voltak az utcáról amatőröket behívni, akikkel folytatni tudták a szezont. Mivel a játékosok látták, hogy ezúttal nem tudnak így fogást találni a tulajdonosokon, így 3 hét után visszatértek, és minden ott folytatódott, ahol előtte abbamaradt. A Broncos számára nem okozott nagy kavart a sztrájk, főleg John Elway számára nem, aki olyan nagyszerű teljesítményt nyújtott, hogy abban az évben el is nyerte az MVP díjat. A csapat 10-4-1-gyel fejezte be a szezont, amivel az AFC legjobb csapatának bizonyultak. A playoffban az Oilerst 34-10-re győzték le, de az AFC döntőn a Brownsszal már meggyűlt a bajuk. 38-31-es állásnál a Browns az egyenlítésért támadott, de 1 yarddal a célterület előtt sikerült elveszíteniük a labdát. Így „A Fumble” eldöntötte, hogy egy évvel a Giants elleni vereség után újra döntőt játszhat a Broncos.

A Redskins útja a döntőbe

A fővárosban minden adott volt egy bajnokcsapathoz, ám a legfontosabb láncszem hiányzott. Miután Joe Theisman ’85-ben olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy véget ért a karrierje, megkezdődött a keresgélés az utódja után. Ez a keresés még ’87-ben is folyt, és Joe Gibbs vezetőedzőnek két választása is volt. Jay Schroeder, és Doug Willams.

A szezont Schroeder kezdte meg, de sérülések, és hullámzó teljesítmények miatt Williams is többször szóhoz jutott. A csapat 11-4-gyel megnyerte a csoportot, de még az utolsó héten sem volt teljesen egyértelmű, ki fogja őket vezetni a playoffban. Gibbs végül Williamsbe helyezte a bizalmát, aki meg is hálálta azt. A vezetésével nyertek Chicagóban 21-17-re, majd hazai pályán a Vikingst is sikerült legyőzni 17-10-re, amivel kivívták a jogot, hogy San Diegóba utazhassanak a Super Bowlra.

Super Bowl XXII

A 22. nagydöntőn a fókusz a két irányítón volt. Elwayt a teljesítménye miatt kereste folyamatosan a média, Williamst pedig a bőrszíne miatt. Williams volt ugyanis az első színesbőrű irányító, aki Super Bowlon pályára léphetett (ráadásul pont abban a csapatban, amely utolsóként volt hajlandó színesbőrű játékosokat alkalmazni az 50-es 60-as években).

Az újságírók folyamatosan ostromolták őt a kérdéseikkel, amelyek többsége a bőrszínére irányult. Williams eleinte kedvesen válaszolt rájuk, de egy idő után kezdett elege lenni abból, hogy őt nem „Doug Williams a Redskins irányítójaként” kezelik, hanem „Doug Williams az első színesbőrű irányítóként”. Végül azonban túlélte a döntő előtti hetet, és esélye nyílt bebizonyítani, nem csak a bőrszíne miatt különleges.

Erre a bizonyításra azonban úgy tűnt nem nagyon lesz lehetősége. Az első támadásuk 3&out volt, ellenben a Broncoséval. Elway ugyanis mindjárt a legelső játékból 56 yardos TD-t szerzett. Ilyen gyorsan előtte még senki nem szerzett TD-t, így joggal kezdhettek el reménykedni a Denver szurkolói.

A reményük tovább nőtt, mikor azt látták, hogy a Redskins támadósora képtelen még egy 1st downt is elérni, ellenben a saját csapatukkal. Az első negyedet a Broncos végigdominálta, és 10 pontos előnnyel fordultak a második 15 percre. Ott azonban minden a feje tetejére állt.

Alig kezdődött el a második negyed, de Williams feledve az első negyed szenvedéseit, kiosztott egy 80 yardos TD-t. Ezzel pedig kezdetét vette minden idők legjobb második negyedes teljesítménye. A Redskins csak ebben az egy játékrészben 19 playt indított el, amiből 356 yardot és 5 TD-t értek el. Tették mindezt úgy, hogy a második negyedben összesen 5 perc 56 másodpercig volt náluka labda.

A Redskins ezen teljesítménye mindenkit meglepett, főleg a Broncost, akik képtelenek voltak bármit is válaszolni erre a 35 pontra. Ugyan majdnem kétszer annyi ideig volt náluk a labda, mégsem voltak képesek pontokat szerezni, így a 10 pontos előnyből 25 pontos hátrány lett, ami annyira sokkolta őket, hogy a második félidőben sem voltak képesek semmit sem csinálni. A Redskins higgadtan lejátszotta a maradék 30 percet is, és végül 42-10-re nyertek.

Elway álomszerű kezdése hamar rémálommá változott. Az első negyed után képtelen volt áttörni a Redskins védelmén, a passzainak 60%-a pontatlan volt, ötször is sackelték, valamint háromszor is eladta a labdát. Williams döntője rémálomszerűen kezdődött (sikertelen passzok, és apróbb sérülések), de álomszerűen ért véget. 340 yarddal és 4 TD passzal fejezte be a meccset, aminek köszönhetően meg is választották a döntő MVP-jének.

A Redskins ezen a döntőn rekordot állított fel a 35 második negyedes ponttal, de hasonlóan rekord volt a 602 megtett yard is, amit egészen a tavalyi döntőig még csak megközelíteni sem tudott senki. Borzalmasan kezdték a meccset, de nem

[/ppp_patron_only]adták fel, és a végén bebizonyították, hogy akár egy negyed alatt is mennyi mindent el lehet érni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!