Connect with us

Hír

Stephen Ross kezdetben nem akarta Minkah Fitzpatricket

Stephen Rossnak, a Miami Dolphins tulajdonosának aggályai voltak azzal kapcsolatban, kit is választ a csapat az első körben. Mint tudjuk, Minkah Fitzpatrickre (defensive back) esett a választás, aki mind az egyetemi évei alatt, mind a combine-on remekül teljesített, nem véletlenül kelt el az első körben, a 11. helyen. De a játékos helyett Ross inkább vissza akart cserélni pár helyet, mivel nem csak pénzt akart spórolni, hanem a helyért cserébe több picket is szerezni.

Vagy pedig Ross szeretett volna egy irányítót, és meg is próbáltak felcserélni, de ez nem jött össze a Dolphinsnak. Nyilvánvaló volt, hogy a négy sztárirányító közül egyiket sem tudják megszerezni azon a helyen, amelyiken ragadtak. Nem csak neki, de a csapat general managerének is megvan a véleménye a döntésről és magáról, az irányító-helyzetről:

Pontosan tudtuk, hogy nem fogunk tudni elhozni egy irányítót ezen a helyen. Josh Rosen, Sam Darnold, Josh Allen és Baker Mayfield egyáltalán nem lett volna elérhető számunkra, csak ha esetleg felcseréltünk volna. Tárgyaltunk csapatokkal erről az ügyről, de semmi nem lett belőle. Számunkra a nap végén az volt a legfontosabb, hogy egy elit játékost tudtunk elhozni, bár nem számítottunk arra, hogy ő is lecsúszik majd ennyire.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!