Connect with us

Draft

Van, aki megengedheti a luxust – Falcons draftértékelő

A Falcons kevés nyilvánvaló, ordító needdel érkezett a draftra, így abba a hibába estünk, hogy biztosra véltük, hogy majd ezeket szeretnék orvosolni a draft elején. Akinek azonban kevés szükséglete van, az megteheti, hogy kicsit a jövőre koncentráljon és BPA alapon draftoljon.

 

1/26 Calvin Ridley, WR

 

Az első kör egyik meglepetését szolgáltatta a csapat, amikor az első kör végén kihúzták Calvin Ridley-t. A csapatnak ugyanis volt elkapó needje, de mindössze egy harmadik számú WR-re lett volna szüksége. Erre meg egyrészt nem költünk első körös picket, másrészt Ridley több, mint egy harmadik számú elkapó. Sok szakértő boardján egyenesen a legjobb elkapónak volt prognosztizálva és nem lehet kizárni, hogy rengeteg helyen WR1-nek draftolták volna. A Falcons ellenben megtehette, hogy kihúzza és ezzel nem a jelenre koncentrált, hanem a jövőre. Sanu ugyanis majdnem 8 millió dollárt fog jövőre elfoglalni a sapkából és az elég tisztán látszik, hogy ennyit nem szánnak rá. Ridley tökéletes lehet pótlására, de addig is segítheti csapatát. A leginkább kész elkapó prospect, a legjobb route running képességekkel, jó kézkoordinációval és dinamizmussal. Kicsit luxus pick, de nem lehet hibáztatni a csapatot, ugyanis defensive tackle és guard sem igazán volt, aki értékben, akár csak megközelítette volna az elkapót. Nálam ez egy A-.

 

 

2/58 Isaiah Oliver, CB

3/90 Deadrin Senat, DT

 

A második kör aztán már kérdésesebb számomra. Isaiah Oliver ugyanis nagyon jó értéket képvisel, véleményem szerint az első kör vége is reális lehetett volna nála, de a második kör végén már steal szagú a választás. Erős, gyors és ösztönös corner, mindössze a coverage képességeit kellene rendbe szedni. Olyan szempontból is tökéletes választás, hogy a kezdő corner duó adott, de a slot corner poszt talán a csapat leggyengébb pontja volt az elmúlt szezonban. Ez is kicsit luxus pick kategória, de ma már három jó corner inkább elvárás, mint felesleges, így indokoltabbnak érzem, mint a WR picket. Az egyetlen kérdés számomra, hogy itt már lett volna jó tackle és guard is értéken és mégis ezt helyezték előtérbe, de ez már csak kukacoskodás részemről. A nap másik húzása már a védőfalba érkezett. Deadrin Senat egy kisebb termetű defensive tackle, aki ügyes kézhasználatával és fürgeségével dolgozik. A Falconsnál szeretik az ilyet. Képes 1 technique-et játszani, ami tökéletes lehet a távozó Poe helyére, bár kérdéses, kisebb testalkata miatt, hogy bírja-e a strapát. Need is volt, sémába is illik, talán egy picit korai húzás, mert Senat inkább harmadik napos prognózist kapott, de rendben van. A két pick együttvéve megint csak egy A-.

 

 

4/126 Ito Smith, RB

6/194 Russell Gage, WR

6/200 Foyasade Oluokun, LB

 

A Falcons első (és egyetlen) igazán fejvakarós pickje a negyedik körben jött. Ito Smith érkezett ugyanis a futóposztra, ahol egyrészt telített a Falcons, másrészt Smith nem a legbiztatóbb prospect. Nagyon madárcsontú, vékony futó, aki a passzjátékba bevonható ugyan, de leginkább csak ott használható. Coleman juthatna ebből eszünkbe, de ő még nála is kisebb termetű és kevésbé agilis játékos, aki valószínűleg a későbbi körökben is elérhető lehetett volna. Nem látom sem a jövőben, sem a jelenben a helyét. Smith esetében említettem, hogy első fejvakarós pick, akkor rögtön ráduplázott a Falcons. A hatodik körben Russell Gage lett a választott, aki jelenlegi posztját tekintve elkapó, de volt ő már defensive back is. Egy jó special teamer lehet, de bizonytalan miért hozott még egy elkapót a csapat. Ja és akkor még nem is mondtam, hogy trade-elt érte a gárda. Végül pedig Foyesade Oluokun érkezett, aki egy sokoldalú, atletikus játékos, valószínűleg szintén a special teambe. A harmadik nap az első kettővel ellentétben, nem igazán tetszik a csapattól. Kicsit mintha félvállról vették volna a dolgot és az atletikus képességeken kívül nem vettek volna semmit figyelembe. A special team fejlesztése egyébként fontos dolog, de a nap elején azért lehetett volna még értéket találni. Ez nálam C.

 

Összességében tetszik a Falcons draftja, mert bár nem kizárólag needekre húztak, igyekeztek hiányos posztokat foltozni, mélyíteni. A harmadik számú elkapó és corner poszt nem tűnik elsőre fontosnak, de egy komplett csapat nagyon jó kiegészítői. A harmadik napon aztán jött egy kis special team boost, ami nálam lerontja a draftot de így se rosszabb, mint B+.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!