Connect with us

Draft

Van, akinek vállalni kell a kockázatot – Cardinals draftértékelő

A Cardinals tavalyi szezonja, többek között a sérüléseknek hála, nem sikerült a legfényesebbre. A védelem teljesítményét csak kisebb panasz érheti, de a támadók gyenge teljesítményének hála egy közepes szezonon van túl a csapat. Ennek fényében nem csoda, hogy a drafton főleg az offense oldalra érkezett vérfrissítés.

 

1/10 Josh Rosen, QB

 

Ha figyelmesen követtük a Cardinals roster helyzetét az elmúlt három hónapban, akkor láthattuk, hogy volt olyan időszak, amikor konkrétan egy darab irányító sem volt szerződés alatt a csapatnál. Ez az állapot pedig az álmoskönyvek szerint nem túl jó jel egy olyan sportágban, ahol ez a legfontosabb poszt. Aztán később érkezett Bradford és Glennon is, de nem ez az álomelképzelése egyik csapat szurkolóinak sem egy olyan ligában, ahol két mérkőzésnél tovább terveznek. Nem lehetett tehát nagy titok, hogy a Cardinals akár irányítót is szeretne a drafton. Azonban az első körben csak a 15. választás volt az övék, így előre lehetett sejteni, hogy felmozgás nélkül nem tudják megkaparintani a class legjobb négy irányítójának egyikét. Amint pedig Josh Allenért a Bills felmozgott a top10-en belülre, eldőlt, hogy legalább a Dolphinst meg kellene előzni, mert különben nem jut senki a csapatnak. Ekkor Steve Keimék meghúzták a ravaszt és felcseréltek a tízedik draftpozicióba, ahol Josh Rosen várta őket.

 

 

Ha tisztán a játéktudást és a képességeket nézzük, akkor Rosen talán a leginkább NFL-kész, legprofibb mechanikával, dobómozdulattal megáldott irányító volt a classban. Ami óvatosságra intette valószínűleg a többi csapatot, az Rosen személyisége és sérülései. A rookie irányító ugyanis elég nagy önbizalommal és önteltséggel (arroganciával) van megáldva, ami nem biztos, hogy rossz, de könnyen eltévedhet a profik útvesztőjében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint kiválasztása utáni első nyilatkozata, ahol az első kilencben választott csapatnak beígérte, hogy meg fogják bánni, hogy nem őt választották. Ami a sérüléseket illeti, az agyrázkodástól való félelmet nem kell magyarázni, de Rosen nem ijed meg a nagyobb ütésektől sem. Természetesen ő sem tökéletes prospect, de koránt sem olyan nyers, mint Josh Allen például. Nálam ez egy tökös választás a Cardinalstól, mellesleg Mayfield után szerintem ő a legtehetségesebb ebből a classból, így jó húzásnak tartom. Az ellenérték pedig koránt sem volt olyan nagy (az első körös csere mellett egy harmadik és egy ötödik kör), hogy ne lehetett volna beáldozni egy esetleges franchise irányítóért. A+.

 

2/47 Christian Kirk, WR

3/97 Mason Cole, C

 

A második körben továbbra is maradtak a támadoknál és a kiöregedő, de elnyűhetetlennek tűnő Larry Fitzgerald is megkapta az utódját. Lehet pont az volt a cspat célja, hogy addig érkezzen valaki, amígy itt az öreg, hogy a legjobbtól tudjon tanulni. Christian Kirk nem tartozott a class legígéretesebb három elkapójába, de az üldözők közül talán benne van a legtöbb potenciál. Nem egy fizikális, nagydarab elkapó vagy egy gyors mélységi célpont. Kirk elsősorban egy slot elkapó lehet, aki képes outside is játszani. Az egyetemen returnerként is parádézott, így egyszerre erősiti a special teamet és a támadósort is. 4.47-es 40 yardos ideje a gyorsabbak közé sorolja és nagyszerű route runner, aki a pálya közepén tökéletes fegyver. A Cardinals mennyiségre régóta megvan elkapó poszton, de minőségre Fitzgerald kivételével mindenki csalódás hosszútávon. Apró adalék hozzá, hogy Scottsdale-ben, Arizonában nőtt fel, így hazai fiúnak is mondható. Talán nem ez volt a legégetőbb need a Cardinals lőlapján, de tetszik a pick.

 

 

A nap második választása aztán a támadófalba érkezett, amit kétségtelenül rendbe kell szedni. A sérültek visszatérésével talán nem a liga legrosszabb állománya lenne ez, de a liga első felébe se lehetne őket sorolni. Mason Cole a támadófal minden posztján megfordult már karrierje során, de valószínűleg guardba és centerbe tud a legjobban beszállni. A Cardinals amúgy is preferálja a több poszton hasznos, sokoldalú támadófaljátékosokat, így Cole tökéletesen beillik a profilba. Ami mindenképp pozítiv vele kapcsolatban, hogy a sok sérültet felvonultató Cards fal végre egy stabilnak látszó játékost kap, ugynais Cole 51 egymást követő mérkőzésen játszott a Michigannél, ami iskola rekord beállítás. Nálam ez a pick is közel hibátlan. A második nap is A.

 

4/134 Chase Edmunds, RB

6/182 Chris Campbell, CB

7/254 Korey Cunningham, OT

 

A sok cserének hála a draft utolsó napján már csak három pickje volt a csapatnak, melyből kettő kimondottan hátul helyezkedett el. Márpedig a cornerback posztot nem igyekeztek megerősíteni, így én nem lettem volna rest kettőt is húzni ide. A negyedik körös picket biztosan. Ennek ellenére a csapat egy running backet húzott, ráadásul egy olyat, akinek sok yard van a lábában és sérülékeny is. Nálam ez a pick borzasztó, mert David Jonson mögött senki nincs, de vagy UDFA-ként hoztam volna valakit, vagy a hatodik-hetedik körös választással, ha már mindenképpen ez volt az elképzelés. A termete sem ideális, az egyetlen pozítivum, hogy slot receiverként is lehet használni esetleg, ami előny a csapatnál. A hatodik körben aztán a cornerback sorba is jött erősítés, talán egy kicsit későn. Peterson másik oldalára évek óta nem talált senkit a csapat és őszintén meglepne, ha a hatodik körös Campbell lenne a megoldás. Egyébként nem rossz kis játékos ő, de utolsó évében nagyon kevés kezdő meccse volt, ami figyelmeztető lehet. Az utolsó körben aztán egy projekt tackle érkezett, aki mélyíteni fogja az O-line-t, Korey Cunninghamben egyelőre nincs kezdő potenciál, de az elmúlt évek sérüléshullámát figyelmbe véve, jobb ha elkezd akklimatizálódni.

 

Összességében a Cardinals draftja talán az egyik legjobb az idei classban. Az első két pick kimondottan tetszik, de Cole-ban is rengeteg fantázia van. Rosen egy kis neveléssel franchise irányító lehet, Kirk lehet Fitzgerald utódja, velük és Johnsonnal egy ígéretes offense van kialakulóban. Én egyedül a corner poszt elhanyagolását tudom felróni nekik, de az első két körben volt jobb opció, később meg nehéz igazán kezdő szintű embert találni. Nálam ez egy A.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!