Ahogy írtunk róla, Jameis Winston három meccses eltiltással kezdi az idei évet, vagyis a Bucs a franchise irányítója nélkül kénytelen pályára lépni a szezon első három mérkőzésén. Ami végülis nem is olyan tragédia, elnézve a csapat sorsolását.
Az első héten a tavaly 11-5-ös Saints otthonába utazik a Tampa, majd otthon fogadja a regnáló Super Bowl címvédő Eaglest (13-3), majd pedig érkezik az AFC második legjobb csapata, a Steelers (13-3). Ez azt jelenti, hogy az első három ellenfél tavaly 37 győzelmet szerzett 11 vereség mellett, míg a Bucs tavaly egymaga veszített el 11 mérkőzést. Ez egyébként a Super Bowl éra valaha volt legbrutálisabb sorsolásának számít az első három meccs alapján, a 0-3-as kezdésen Winston sem sokat segítene.
Egyébként az utolsó csapat, ami 0-3-ról bejutott a rájátszásba, az 1998-as Bills volt.
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- A Coltsnál játszik a liga legjobb és legrosszabb irányítója is
- Derek Carr kihagyhatja a Bucs elleni csoportrangadót
- Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs
- Deshaun Watson a sackrekordra hajt
- Kokainbirtoklás és barátnője fojtogatása miatt letartóztatták a Patriots safetyjét
- A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- A Ravens megint jó úton halad, hogy megdöntsön egy elképesztő futós rekordot
- Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Antonio Pierce: Nem tudom, ki lesz a kezdő irányító
- A Browns és a Panthers nem cserél QB-t
- Második olvasás #5 – Az őrület folytatódik avagy a támadósorok megérkeztek
- Történelmet írtak a védelmek vasárnap
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Fetyke on Touchdown Week #5 – Jayden Daniels MVP (?), bajban a 49ers, ideje leváltani Jacoby Brissettet
- Uatu on A Panthers és a Cardinals falemberét, a Bengals cornerbackjét vesztette el a szezonra
- Kopi3.14 on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Csakeztne on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- atis123juve on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Rambo on Egyre közelebb a kezdőhöz Drake Maye
- Fetyke on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
Go Fitzmagic go!!! Irány a playoff! ?
Nyugi 3-0 után is be fogják tenni Ráklábat, hogy ne legyen esélyük se.
Pont ezeket a meccseket lesz a legnehezebb megnyerni a Bucs ellen. A csapat játékosai felszabadultan játszhatnak, hiszen egyébként sem sok esélyük lenne, csereirányítóval pedig mindenki sima vereséget vár tőlük, tehát igazából veszíteni valójuk nincs. A másik három csapat játékosain pedig pont ott lesz az oly sokszor elviselhetetlen lelki teher, hogy kötelező a győzelem és nagy blama lenne a vereség, ami azért tud bénítólag is hangzani.
Ezzel együtt is ez egy sima 0-3 lesz, kivéve, ha Fitzmagic tényleg nem kezd el varázsolni valamit. :D
Az FA piac után azt gondoltam, hogy a kis csapatok közül a Buccs fog valami jót alkotni. A védőfalat nagyon jól megerősítették, a futást megfogják, az ellenfél irányítói nem kapnak majd levegőt se, végre lesz egy csendes off-season a csapat körül és Winston szét passzol mindenkit az Evans-Jackson-Howard trióval. Hát a csendes off-season így ugrott. :D Lehet pont annak köszönhetően, amit te is mondtál valamikor győzni fognak. Ha választani kellene én a Steelersre tennék. A kohászoknak vannak váratlan vereségei.
Az Eagles,Steelers közül az egyiket nyerik?