Lamar Jackson helyzete már a draft előtt is az egyik legtöbb beszédtémát szolgáltatta az amerikai futball körökben. A börze napján mindenki izgatottan várta, hogy melyik csapat csap le rá, mert ez alapjaiban határozhatja meg a fiatal játékos jövőjét. Sokan első körbe várták, de voltak kétkedők is, akik szerint ennyire nem jó játékos. Már-már úgy tűnt az utóbbi tábornak lesz igaza, amikor a Ravens felcserélt az első kör végére és megszerezte Lamar játékjogát. Nem mondanám, hogy teljesen meglepő volt a választás, de mindenképpen érdekes, mert nem feltétlenül a legvalószínűbb forgatókönyv alakult ki ezzel húzással.
A Ravens támadósor tavaly jócskán alulteljesített, ami sok okra vezethető vissza, de Joe Flacco játéka is elővehető a gyenge szezon miatt. Ugyanakkor Flacco még 2-3 évig simán lehetne a csapat elsőszámú irányítója, így Jacksonnak sokat kell várni a sorára. Nem teljesen tiszták számomra a Ravens szándékai az irányítóhelyzettel illetően, de lehet ők is csak egy vetélytársat akartak Flacco mögé, aki akár gyorsan le is cserélheti a bárót, ha ő továbbra is gyengén játszik.
A jelenlegi szezont azonban még biztosan Flacco kezdi meg elsőszámú irányítóként, Jacksonnak epizódszerep juthat. Vagy mégsem. A draft előtt már többen is emlegették, hogy Lamar akár elkapó is lehetne a csapatban, ami a játékos adottságai tekintve nem is lenne kizárt, de kétlem, hogy a Ravens ilyen célokkal hozta el az első kör végén. A napokban pedig egy olyan hír látott napvilágot, hogy a csapat gyakorolja a két irányítós felállásokat, ebben pedig Jacksonnak nagy szerepe lenne. Egyelőre nem tiszta, hogy a két irányítós játékoknál, mi lenne Jackson szerepe, de nem elképzelhetetlen, hogy akár megiramodjon a labdával vagy route-ot fusson. Mindenesetre nem rossz elképzelés, de az ilyen játékok száma szerintem minimális lesz, így nem lehet előhúzni egy ilyen playt a kalapból.
Legfrissebb cikkeink
- A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- TJ Watt százados lett!
- Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Őrült meccsen nyert a Ravens és a Giants, tovább robog a Commanders, már nem nyeretlen a Jaguars
- A Patriots és a Dolphins kezdőjébe is visszatér egy elkapó
- A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Komolyabb Brandin Cooks sérülése a vártnál, valószínűtlen Anthony Richardson játéka
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on A Vikings megállíthatatlan, a Bills és a 49ers összeomlott, roncsderbi New Englandben
- Cseh Tibor on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on Simán nyert a Bears és a Broncos, egyre nagyobb gödörben a Rams, az utolsó pillanatban vérzett el a Steelers
- Kopi3.14 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- katonadani on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- tatesz1990 on A Browns hajlandó lehet elcserélni Amari Coopert
- Fast Willie on FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Fast Willie on FK! Preview #5
erről a két qb-s felállásról már írtam egyszer évekkel ezelőtt (http://goingdeep.taccs.hu/2014/03/24/hetesek-a-palyan-na-de-egyszerre/), igaz akkor még a jets kapcsán
Lamar Jackson short pass to Joe Flacco, 15 yards, 10 YAC. :D
” aki akár gyorsan le is cserélheti a bárót,” persze,Griffin-t meg dísznek igazolták le.
Egyébként meg voltak olyan hülyék hogy felültek a hype-ra.Csávonak egyetlen pozitívuma hogy gyors.Ugye a 13 pontos wonderlic tesztje meg a többit úgyis elmondja róla….
“Csávonak egyetlen pozitívuma hogy gyors”–>ezt azért gondoljuk át újra
https://fuzovelkifele.com/2018/04/a-jovo-sztarjai-lamar-jackson/
Lényegében te is csak a futását tudtad egyértelműen dícsérni.
A “ha ez,ha az” dolgokra meg szerintem így előre nem érdemes adni,mikor az nfl prospect profilján a gyengeségek között olyan dolgok vannak pl mint hogy nem tud csúszni,meg nem gondolja át eléggé mielött elindulna a futással.Nem kötekedésképp mondom,csak ilyen helyzetből szerintem elöbb csapná magát sérült listára,minthogy Flaccót kispadra.
Griffin már nem komolyan vehető irányító, nyilván csak a campbe kellett.
Jackson az egyik QB, de ki a másik?
Amúgy nyilván rövid időn belül le szeretnék váltani flekkót, aki csak viszi a pénzt, de nem csinál közben semmit :D