Connect with us

Magyar foci

Az Enthroners az év végére hagyta a legjobbját, övék az ötödik hely a HFL-ben

Igazán jó meccset hozott az Enthroners és az Eagles összecsapása, ahol a fehérváriak megmutatták, mi van bennük és úgy tűnik az utolsó fordulóra hagyták a legjobbjukat, amivel a HFL 2018-as szezonjának ötödik helyét meg is tudták szerezni. Az Eagles nem viselte túl jól a vereséget, ami a 20 pontos különbség miatt a 7. helyet eredményezte számukra.

 

Grafika: Hungarian Football

 

Az Enthroners nem kezdte túl jól a meccset, hiszen az első negyedben három turnovert is összehoztak (hozzátéve, hogy ebből kettő turnover on downs volt sikertelen negyedik kísérletre), de a második negyedtől feljavultak támadóoldalon, ami nagyban volt köszönhető Erős Márk idei legjobb játékának. Ugyan két interception becsúszott neki az első félidőben, de ezen kívül a 12/17, 237 yard, 4 TD lőlap elég jól mutat. Végre elkezdték Eric Steffest (3 elkapás, 95 yard, TD) is használni egy kicsit, az import tight end meg is szerezte első touchdownját Magyarországon. A futók (Novakov 68 yard és 2 TD, Roane 93 yard) és az elkapók is jól játszottak a hazaiaknál, utóbbiaknál kiemelendő Tóth Csaba (4 elkapás, 81 yard, 2 TD), aki az MVP címet is megszerezte.

 

A túloldalon az Eagles támadósorának rendkívül nehéz dolga volt, hiszen potens futójáték hiányában az Enthroners védőfala gondolkodás nélkül rohamozhatta Wágner Olivért, aki egész nap rendkívüli nyomás alatt játszott. Tim McGee és Jay Regan folyamatosan a backfielden voltak, az Eagles támadófala nem tudott mit kezdeni ezzel a két szörnyeteggel. Wágnernek volt 3 TD-passza (2 Benson felé és 1 Kalovicsnak), de mellé volt 3 interceptionje is, passzainak pedig kevesebb, mint 50%-a talált embert. Az Eagles offense legjobbja egyértelműen AJ Benson volt, aki 7 elkapásból 59 yardot és 2 TD-t szerzett. A Fehérvár védelmét egyébként is hatalmas dicséret illeti (Péter Csabát két interceptionje miatt különösen), ők is a szezon legjobb játékát hozták, Kovács Sanyi szerint végre ugyanazt az energiát látta a srácoktól, amit például az osztrák bajnokságban hoznak.

 

Sajnálatos módon az Eagles védelme nagyon rosszul viselte a vereséget, hiszen a negyedik negyedben 40-20-as állásnál előbb Victor Williams került egy kisebb bunyóba, majd Oláh Dávidot ki is állították a játékvezetők targeting miatt, miután a védő a megsérült Erős Márk helyére a végén beálló Nardai Ádám fejét ütötte meg teljesen feleslegesen. Nagy kár, hogy így elszabadultak az indulatok a végére, hiszen egy kifejezetten jó meccset láthattunk a két rivális között – legalábbis a negyedik negyedig.

 

Fehérvár Enthroners – Budapest Eagles 40-20

 

Ezzel az eredménnyel tehát az Enthroners lett az ötödik, az Eagles pedig a hetedik az idei szezonban. Az Eaglesnek mindössze egyetlen pont hiányzott a hatodik helyhez, illetve 11 az ötödikhez.

 

 

A mai nap másik találkozóján:

Budapest Wolves – Győr Sharks 37-14

 

Nagyon simán nyert a zárókörben a Wolves, 30-0 is volt már az állás a meccs során. A farkasoknak azért holnap még kell izgulniuk, hiszen a két maradék meccstől függ, hogy első vagy második kiemeltek lesznek. Mondjuk az izgulás talán túlzás, hiszen ígyis-úgyis a Tigers ellen lépnek majd pályára az elődöntőben. A Sharks pedig a hatodik helyen végzett ezzel az idei HFL-kiírásban, az új importoknak köszönhetően egy szép hajrával, amire talán lehet alapozni, amennyiben egy kis folytonosságot tudnak hozni a csapathoz – például Andres Fernandez maradásával (akár játékosként és főedzőként egyaránt).

 

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!