Connect with us

Hír

Beckham részt vesz a Giants training campen

Még véget sem ért a Bell szappanopera, de már itt a következő, Beckham és a Giants is húzza az időt, hogy kiderüljön, hol játszik majd az elkapó a jövőben. Naponta jelennek meg a hírek, hogy most éppen ki lép a két fél közül, a játékos most bejelentette, hogy ott lesz a training campen, így most a Giantsnél a képzeletbeli labda, hogy lépjen az ügyben.

Sokat olvashattuk mostanában, hogy a nagyobb nevek közül sokan nem látogatják az edzéseket azért, hogy minél nagyobb pénzt kapjanak az új szerződésben. Beckham ennek pont az ellenkezőjét teszi, a 2018-as szezon lesz neki az utolsó az újonc szerződésből, így bőven a zsebébe kell nyúlnia a Giantsnek, ha meg akarja tartani a franchise egyik arcát. Beckham ezzel a lépéssel most nyomást helyezett a Gettleman által irányított vezetésnek, hiszen ezzel ő azt mutatta meg, hogy hiába nincs meg a nagy pénz még, ő áll a csapat rendelkezésére.

Mennyit kaphat jövőre Beckham, azt most még nehéz megmondani, de miután a szerényebb képességű Watkins idén 16 millió/év értékű szerződést kapott, OBJ talán még közelebb lesz a 20 millióhoz. Hogy ezt a Giants vagy más fizeti meg, az pedig a jövő zenéje.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások