Connect with us

Hír

Egyben tartja secondaryjét a Dolphins

A Dolphins az utóbbi időben a Patriotshoz kezdte igazítani a keretét, hiszen a draftról és szabadügynök piacról is hoztak erősítést a secondarybe, megakadályozva ezzel Bradyék passzjátékát. Most a harmadik módszerrel, a szerződéshosszabbítással szeretnék az egységet fenntartani, amit Bobby McCain hosszabbításával értek el.

 

 

A slot cornerek szerepe egyre nagyobb a mai amerikai futballban. Mi sem bizonyítja, hogy manapság már nem hogy kettő, de lassan három jó cornerback is kevés egy rosteren, de ennyi a minimum egy sikeres secondary felépítéséhez. Miamiban is így gondolják, hiszen idén egy első körös tehetséggel mélyítették a felhozatalukat, most pedig McCain kapott hosszabbítást. A korábbi ötödik körös játékos újoncszerződése utolsó évét kezdte meg a 2018-as szezon indulásakor, de Mike Tannenbaumék nem várták meg a jövő márciust a hosszú távú szerződéssel.

 

McCain a riportok szerint egy négyéves, $27 milliós szerződésben állapodott meg a floridai franchise-zal, amiből $13 millió garantált. Mivel eddigi pályafutása során egy meccsről sem hiányzott, mondhatni fontos láncszemmé nőtte ki magát a védelemben. Ezzel a szerződéssel a negyedik legjobban fizetett nickelback lett a ligában Chris Harris Jr. (Broncos, $8,5M), Aaron Colvin (Texans, $8,5M) és T.J. Carrie (Browns, $7,75M) mögött, ami könnyen ötödikre módosulhat, ha Logan Ryan kerül a slotba a Titans védelmében.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!