Connect with us

Magyar foci

Kevés izgalommal zárult a dupla rangadó Fótborough-ban

Két meccsel is kényeztethettük volna magunkat a szombati dupla rangadón Fótborough-ban, de végül úgy alakult, hogy csak egyet élvezhettünk igazán, annak is csak  az első félidejét. Előbb a Cowbells fogadta a Sharks csapatát, majd az idei harmadik budapesti derbin a Wolves várt az Eaglesre. A két találkozó olyan volt, mint az időjárás: az egyik derűs, a másik pedig borús.

Budapest Cowbells 31-14 Győr Sharks

Ez a mérkőzés volt az, amiben benne volt a meglepetés, hiszen a Győrnek sikerült szezon közben olyan importokat hoznia, amelyek bőven átlagon felüli képességűek, hatalmas extrát tudnak hozzátenni a játékhoz. Ezzel persze nem a bajnoki címvédőt akartuk lebecsülni a meccs előtt, csupán arra gondoltunk, hogy a feltankolt Sharks akár meg is szorongathatja a hibázásra hajlamos Cowbellst. A mérkőzés eleje viszont teljesen szembement a vártakkal.

A budapesti csapat rögtön össze is szedte a saját rövid kickoffját, ezért egyből csak rövid pályát kellett mennie a vezetés megszerzéséhez. A gépezet azonban döcögött, hiába futott jól Roják, három flaget is begyűjtött a csapat, míg Czirók csak egyetlen átadással próbálkozott, amivel meg is találta a speciális csapategységben jeleskedő Mészáros Marcit. Az előnyt nem sikerült kimaxolniuk, a Bells “csak” egy mezőnygólra volt jó, ami a Győr védelmét dicséri. A Sharkst azonban újra Mészáros büntette, aki megint összeszedte a kickoffot három tátott szájjal álló győri között. Innen indult be csak igazán a Bells, akik ebben a drive-ban a passzokat erőltetve haladtak és szisztematikusan darálták be az ellenfelük ideje korán fáradni látszó védelmét. A sorozatot Matias Canter TD-je zárta le, aki egy 4&17-es szituációban mutatott bravúrt.

Kezdtünk megijedni, hogy megint jön a mercy rule, de a kék-fehér mezeseket abszolút nem kellett félteni, felálltak a pofonból, sőt, olyannyira felálltak, hogy duplán vágtak vissza az első negyedes szenvedtetésért. Előbb Hudson és Pointdexter közös munkája révén ünnepelhettek a vendégek, majd a csapat megbízott vezetőedzője, Andres Fernandez lépett fel, aki a csapata legjobbjaként megint élre állt és iszonyatos akaraterővel diktálta az iramot. Két kulcsmomentuma volt a második negyedben, először a kickoffoknál remeklő Magyar Csanád puntját blokkolta és hordta vissza egy 18 yardos touchdownért, majd Czirók kósza passzát húzta le, hogy a vezetésük növeléséért támadhassanak.

A meglepetés azonban váratott még magára, a rutinos Cowbells védelem rendeződni látszott, kivédekeztek egy drive-ot, ami után jött egy újabb rövid pálya és egy iszonyatosan hosszú, 11 playes támadósorozat a Bells részéről, aminek a végén még videózni is kellett, amikor Roják vétett fumble-t az öt yardoson belül, és Mészáros szedte össze a játékszert. A labdabirtoklás nem változott, majd Roják javított a hibáján és futott hat pontért a célterületre, mellyel újra a fővárosi csapat került előnybe. Nem tűnt lefutottnak semmi, de a Sharks valahogy nem tudott kellő mértékű átütőerővel dolgozni, amit Kövecses lapos és egyben blokkolt field goal kísérlete sem segített, így a félidei eredmény 17-14 maradt.

Kép: Hungarian Football

A második félidő nem úgy sikerült, ahogy azt vártuk, pedig az elsőben hatalmas esély volt arra, hogy meglepetést lássunk a végén, mert a Győr szorosan tapadt a Cowbellsre, nem tűnt alárendelt csapatnak. A mérkőzés legfontosabb pillanata egy hátra passz volt Hudsontől Pointdexter felé, ami földet is ért, de mivel hátrafelé haladt a labda, ezért nem halt meg a játék, hiába hitte azt több hazai játékos is. Az import elkapó egy trükkös játék során Becs Lászlónak passzolta a labdát, aki teljesen üres volt, kvázi begyalogolhatott volna az end zone-ba, de a bírói sípszó megszakította a játékot. Az esetet visszanézték, a vége az lett, hogy megismételték a kísérletet, de ezzel gyakorlatilag egy szabályos TD-től fosztották meg a vendégeket, ami rá is nyomta a bélyegét a meccsre. A drive vége turnover on downs lett, ami egy szög volt a győriek koporsójába.

Innentől fogva dominált a Cowbells, a Sharks pedig összesen 7 yardot tudott megtenni, ebbe persze a hatalmas sackek is belejátszottak, amik a negyedik negyedes, erőltetett passz szituációknál jöttek. Az egyébként sokat hibázó, az első félidőben számtalan zászlót benyelő Cowbells magabiztosan menetelt, a szürkeségből fellépett Czirók, aki Borosnak és a meccs elején brillírozó Mészárosnak is kiosztott egy-egy TD passzt, amivel a Cowbells irányítója a szezonban harmadszor lett az aktuális mérkőzés legértékesebb játékosa.

A meccset tehát a budapesti egylet nyerte, akik teljesen bedarálták a győrieket, ami nem is csoda, hiszen 65 támadójátékot vezettek, amiből 40 az első félidőben jött, tehát az oxigént teljesen elvették a vendégektől, akiknek nem volt meg a lehetőségük az olyan mértékű rotálásra a védelemben, amilyet a címvédő megengedhet magának. A mérkőzés kulcsa ez volt, valamint az a bírói melléfogás, ami nem engedte meg, hogy a Sharks visszajöhessen a meccsbe. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a mérkőzés el lett fújva, de más lett volna a leányzó fekvése, ha a Győr visszavehette volna a vezetés, teljesen más második félidőt láthattunk volna. Az esélyük ugyanakkor megmaradt, hogy fordítsanak, ez nem jött össze, de egyáltalán nincs okuk a panaszra, mert elfogadható játékkal, emelt fővel vonulhattak le a pályáról. Ami ugyan azt eredményezte, hogy idén sem jutnak rájátszásba, de valami jó dolog indult el náluk, és ha minden ilyen pozitív irányba mutat, akkor jövőre jó esélyük lehet egy még szebb szezonra is.

TD Store Eagles 0-37 Budapest Wolves

Az első meccs szép derűs volt, a második viszont már sokkal inkább borús. De nem csak az időjárás miatt volt borús, hanem a mutatott játékképet illetően is. A Wolves ott folytatta, ahol abbahagyta, a védelmük harapott, az első drive-ban élve falta fel a Sasok támadóit, értve a támadófalra és az elkapókra is. De nem csak a védelem, az offense is magabiztos és erős volt, Bencsics pedig élesen és tűpontosan játszott, magukhoz ragadták a vezetést Darius Lewis elkapott touchdownjával. Érdekes volt D-Lewt megfigyelni az offense-ben, mert a jelenléte teljesen összezavarta az Eagles védőit, Sallairól könnyen szerzett hat pontot.

Ekkor még nem nagyon aggódtunk, mert az normálisnak tekinthető, hogy vezetést szerez a Wolves, de az nem, ami ezek után következett. Az egykori csapata ellen játszó Wágner Olivér fejben egyáltalán nem tűnt rendezettnek, összeszedettnek, olyannyira nem, hogy halomba adta el a labdákat. A támadófal gyengélkedése nem segítette a helyzetét, de a csúnya, elrontott olvasásai csak az ő számlájára írhatók. Egy olyan érdekes kép alakult ki a meccsen, hogy Wágner mindkét csapatnak egyaránt 4-4 labdát értékesített, tehát négy sikeres passz mellett négy interceptiont is vétett. Ilyet azért nem mindennap látni a pályákon, amit az tetézett, hogy az egyik eladott labdát a parádésan játszó Madarassy Richárd hat pontért vitt vissza. De mellette azért Hunka Norbertről és Homoki Gergelyről se feledkezzünk meg, utóbbi egy fumble-t is szerzett még az interceptionje mellé.

Ami az egyik oldalon tehát semmilyen mértékben nem jött össze, az a másikon meg teljesen klappolt. A Wolves kegyetlenül használta ki az Eagles hibáit, és szűk két negyed alatt mercy rule-ig vitte a meccset. Gecser kétszer villant, valamint a nagy öreg Majoros is elkapott egy TD-t, amivel le is zárták a meccset. Ennek csak azért örülhetett mindenki, mert iszonyatos felhőszakadás következet megint, a félidő végén mindent elmosott az eső, kérdésessé vált a mérkőzés folytatása. Olyannyira kérdésessé, hogy még villámlott is, de feltehetően annyira messze, hogy az nem hatott volna ki a mérkőzésre. A félidőben hosszas szünet következett, a bírói gárda és a csapatok vezetőedzői azonban úgy döntöttek, hogy folytatják a meccset, újravonalazzák a pályát, és mehet minden 0-37-ről.

Kép: Hungarian Football

A második félidőre kár lenne pazarolni a szót, a vendégeknél már Gombos irányított, szinte minden kezdőt levettek a pályáról. Értékelhető focit már nem láttunk, dagonyázás és a futó óra melletti sikertelen támadójáték jellemezte ezt a játékrészt. A félidei eredmény lett végül a végeredmény is, amivel a eldőlt a rájátszás mezőnye, tehát a Wolves, a Cowbells, a Tiger és a Steelers jutott a rájátszásba. Ebből a mérkőzésből messzemenő következtetéseket kár lenne levonni, annyira félrement az egész az Eagles szempontjából, hogy maximum a jól megkomponált Wolves drive-okat és egy-egy félreolvasott Wágner passzjátékot érdemes kielemezni, mert túlzottan sok szakmaiságot nem láthattunk a találkozón.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!