Connect with us

Minden ami NFL

Minden, ami a Winston-eltiltás mögött meghúzódik

Ahogy arról már beszámoltunk, Jameis Winston hárommeccses eltiltást kapott az NFL-től a személyes magatartás szabályzatának megsértésért. De vajon miért csak ennyi lett az eltiltás, miközben a szabályzat tisztán kimondja, hogy 6 meccset kell az alapnak tekinteni? Mert Winston és az NFL megegyeztek “peren kívül”. 

 

 

Winston belement abba, amibe Zeke Elliott vagy Tom Brady nem, tehát hogy egy csökkentett büntetésért cserébe nem terelik hosszadalmas jogi útra a történetet. Aztán hogy ez kinek jó és kinek nem, azt mindenki döntse el maga, jelenleg úgy tűnik, hogy a helyzethez mérten ez egy win-win szituáció a játékos és a liga számára is, legalábbis úgy tűnik, hogy Winston és az NFL is így érzi.

 

És hogy miért jó ez a 3 meccses eltiltás mindkét félnek? A kisebb büntetésért cserébe nem húzódik el Elliott és Brady után ismét az ügy, nem szól erről minden a következő hetekben, hónapokban – itt nyer az NFL, legalábbis az ő szemükben -, illetve hogy a történet részletei titokban maradnak, kvázi el lett tussolva, hogy mi is történt, mit is derített ki az NFL – itt nyer Winston. Egyébként a liga belengette, hogy ha Winston ismét megszegi a szabályokat, akkor akár örökre is eltilthatják az irányítót. Ez mondjuk kifejezetten érdekes lenne.

 

Az én véleményem szerint most mindkét fél örül. Viszont szerintem ez a döntés Winstonnak igazán kedvező, hiszen valószínűleg rosszat tett, az NFL is erre jutott nyomozása során, ennek a pontos körülményei viszont jó eséllyel sosem derülnek majd ki. És még csak be sem kell ismernie Winstonnak semmit. Az NFL örülhet, hogy nem fog mindenki erről beszélni hosszú távon, ellenben a 3 meccses eltiltás megmosolyogtató annak fényében, hogy az ilyesfajta eseteket mennyire szeretnék tiltani és büntetni, rövid távon így PR-szempontból nem igazán kedvező ez számukra, ráadásul hosszú távon is sokszor vissza fognak tekinteni erre az esetre rossz példaként, mint például Josh Brown egymeccses eltiltásához, amit azért kapott, mert bizonyítottan többször is megverte feleségét.

 

A felek tehát úgy állapodtak meg, hogy Winston elfogadja a 3 meccses eltiltást (tehát nem fellebbez), emellett bocsánatot kér a hölgytől, viszont nem kell elismernie semmiféle bűnösséget. Az irányító nyilvános levelében konkrétan nem is az állítólag elkövetett bűnért kért bocsánatot, hanem csak azért, hogy “ilyen helyzetbe hozta” a hölgyet. Fel is vetődik a kérdés, hogy vajon mennyire őszinte egy ilyen bocsánatkérés, ami egy megállapodás része és amiben a játékos nem ismer be semmit.

 

Az Uber-sofőr általi vádak szerint Winston homofób módon sértegette a járókelőket a kocsiból kikiabálva, majd mikor egy mexikói étterem Drive-Injában megálltak, előrehajolt és megfogta a hölgyet a lábai között. Tavaly Winston még azt mondta, hogy nem lehet hinni a sofőrnek, arra sem emlékezett, hányan ültek a kocsiban (Ronald Darby, Winston jó barátja, jelenleg az Eagles cornere például elmondta, hogy ő ott volt a kocsiban és nem történt semmi, most meg kiderült, hogy nem is volt ott) és az irányító tavaly kimondta, hogy hamisak a vádak. Most pedig elfogadja a büntetést és bocsánatot kér, kvázi örül a csökkentett büntetésnek és hogy nem derülnek ki a részletek. Mindenképp érdekes.

 

Winstonnak egyébként nem ez volt az első off field problémája karrierje során. Még 2016-ban egyezett meg peren kívül Erica Kinsmannel egy erőszakolásos ügy kapcsán, illetve később a Florida State kampuszán felállt egy asztalra és azt kiabálta, hogy “F*ck her right in the p***y.”  – ezért egy félmeccses eltiltást kapott az egyetemen.

 

 

Winston a nyílt bocsánatkérős levelében azt írta, hogy az uberes eset szokatlan viselkedés tőle, már nem iszik alkoholt – állítólag voltak ilyesfajta problémái -, úton van első gyereke és ő egy megváltozott ember. A szokatlan viselkedés mondjuk az egyel fentebbi bekezdés tudatában kicsit megmosolyogtató, a megváltozással kapcsolatban pedig majd a jövő lesz a döntőbíró.

 

És hogy mi lesz Winston sorsa az NFL-ben? Ha jól játszik, akkor semmi különös, továbbra is franchise irányítóként fognak rá tekinteni, amíg még egy ilyen eset elő nem kerül. Viszont az off field problémái mellett tavaly a pályán mutatott játékát is bőven érhette kritika, így ha nem javít a teljesítményén, akkor sok irányba folytatódhat a karrierje. Lehet, hogy ő lesz a következő franchise irányító, aki kirúgatja a teljes stábot edzőstül, general managerestül és akkor minden bizonnyal tőle is megválna a Buccaneers. Ilyenre egyébként EJ Manuel óta nem volt példa – mármint hogy egy első körös irányító kiválasztása után és a döntés folyományaként tisztogatás legyen egy csapatnál.

 

Egy érdekes scenárió lehet, hogy annyira leszerepel a Buccaneers, hogy esélyük lehet kiválasztani egy új irányítót, Winstont pedig elcserélik valahová, ahol egy olyan edző és stáb dolgozik, akik szintén hisznek a második esélyben. Ez hatalmas szenzáció lenne természetesen, hiszen nem cserélgetnek csak úgy franchise irányítókat az NFL-ben, de manapság már ki tudja… Persze a legvalószínűbb az, hogy Winston közepesen játszik, marad Tampában, majd érkezik a csapathoz egy erőskezű edző, aki hisz a második esélyekben és akkor Winston is kapna egy mérsékelten hatalmas szerződést – mert arról ne legyenek kétségeink, hogy ez az eset pénzügyileg is rosszul érinti az 1/1-est, magasabb kockázatot jelent majd a csapat számára.

8 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Gergely Angyal
Gergely Angyal
2018-06-29 13:54

Elképzelem hogyan zajlhat le egy NFL-es nyomozás.
Bekopogtatnak a szemtanúk ajtaján NFL-es sapiban, megvillantják az NFL-es igazolványukat, majd az aviátor napszemüveget levéve megszólalnak:
“Jó estét hölgyem/uram!
Elnézést a zavarásért, de lenne pár kérdésünk Önhöz…”

katonadani
Reply to  Gergely Angyal
2018-06-29 14:16

sokkal komolyabb és sokkal messzebb elér az NFL keze, mint gondolnánk

pritek
pritek
Reply to  katonadani
2018-06-29 14:21

Es valoszinuleg nokias dobozokkal operalnak, szemoldokrancolas helyett.

Nyílméregbéka
Nyílméregbéka
Reply to  Gergely Angyal
2018-06-29 16:43

Végtelen pénz áll az NFL rendelkezésére, és egy sereg magánnyomozó dolgozik nekik a legjobbak közül. Elliott ügyében is ezért jutottak jóval tovább mint a rendőrség.

Repatarurgyán
Repatarurgyán
Reply to  Nyílméregbéka
2018-06-29 18:33

Mondjuk azt megnézném milyen szerződéseket írnak alá a játékosok,hogy eltiltás esetén kb minden percüket lenyomozhassák.
Azt vágom,hogy az amerikai törvények megengedőbbek,de hol lehet a határ?

Fetyke
Fetyke
Reply to  Repatarurgyán
2018-06-29 19:10

Tudtommal ezt a kollektív szerződés szabályozza és nem kell semmit külön ezzel kapcsolatban aláírnia a játékosnak.
És olyan nagyon nagy nyomozásra sem kell gondolni ilyen esetekben. Nyilván van a fel-/bejelentő, aki értelemszerűen szívesen mondja el a saját igazság verzióját egy belső vizsgálat esetén (jelen esetben a sofőr meg a hölgy). Aztán meghallgatják az esetnél ott lévő NFL játékosokat vagy más alkalmazottakat, akik itt nem igen mernek mást, csak az igazat mondani, mert lebukás esetén rögtön jön az eltiltás (lásd Brady, akit csak a nem kellő együttműködésért elmeszeltek 4 meccsre) vagy ha nem játékosról van szó, akkor a kirúgás. Nyilván ugyanez mondjuk egy tesco pénztárost kevésbé érintene meg, de egy NFL állást elveszteni csak azért, hogy más bőrét mentsd, azért már meggondolandó.

Gergely Nagy
Gergely Nagy
2018-06-29 18:24

Adnám ha Szakállas barátunk kiszorítaná és nyomna egy 10-6-os szezont ?

Repatarurgyán
Repatarurgyán
2018-06-29 18:26

comment image

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x