Connect with us

Hír

Nem tesznek különbséget a Titansnél a futók között

A Tennessee Titans bár tavaly bejutott a rájátszásba, ráadásul wild card meccset is nyert, mégis hiányérzetünk volt utánunk. Marcus Mariota üstökösként robbant be a draftról az NFL-be, de eddig minimális mennyiségű jelenetet láttunk a valódi tudásából. Ezt szeretnék orvosolni az idei évtől Tennesseeben.

 

 

Az új főedző új edzői stábot hozott magával, és a tavaly csúcsrajáratott Rams offense egyik alkotóeleme, Matt LaFleur vette át a gyeplőt a támadósor élén, Mariota nagy örömére. Nyílt titok, hogy a cél köré építeni egy hatékony támadósort, amire a korábbi edzők nem voltak képesek, de egy valamit nem akarnak eldobni a régi rezsim maradványaiból: a hatékony futójátékot. Ennek szellemében szerződtették a New England Patriots szabadügynökét, Dion Lewist is, aki bár kissé eltérő stílusú futó a korábbi másodéves Derrick Henrytől, nem tesznek különbséget köztük csapaton belül.

 

Amíg az előszezon nem kezdődik el, addig úgy tekintek rájuk, mint A és B verzió, akik között nincs különbség. Mindkettejük képességében megbízom, és biztos vagyok benne, hogy kellően ellátják feladataikat. Bár néhány dologban különböznek, egy dolog közös bennük: elképesztő tehetséges running backek, és csak ez számít.

– mondta LaFleur.

 

Henry csillaga egyértelműen felfelé ágazik, hiszen már tavaly is jobb számokat produkált mint rutinos kollégája, DeMarco Murray, de Lewisszal szélesíthetik a repertoárjukat a playbookot illetően. Jelenleg minden adva van ahhoz, hogy végre teljes pompájában láthassuk Mariotát játszani az NFL-ben, csak győzzük kivárni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!